137775. lajstromszámú szabadalom • Eljárás cellulózaképződmények, pl. textilanyagok, papír nyomására krómfestékekkel

2 137.775 nyomatokat természetesen adott esetben gőzölés­sel is rögzíthetjük. Ez esetben azonban 2 perces igen rövid gőzölés is elég, ez pedig olyan idő­tartam, amely alatt eddig rögzíteni nem lehetett. Abban az esetben, ha gőzölünk, az említett aro­más polioxi-, illetve oxovegyületeket, valamint a legtöbb esetben az <x>, co'-dihidroxiKlietils'z.ulfidot a nyoniópasztából kihagyhatjuk. Az eljárás e ki­viteli módja is lényeges technikai haladás az ed­dig ismert eljárásokkal szemben, mert olyan fes­ték-kihozatalok elérésére vezet, amelyet eddig még háromszoros gőzölési idő esetén sem sike­rült megvalósítani. Az eljárás megvalósítására pácként nátrium­vagy ammóniumkroniátot használunk. Bikromá­tokkal is jó eredményhez jutunk, a kész nyomó­festék tartóssága azonban csekély. A kén oxigén­vegyületeiből levezethető és redukáló tulajdon­ságú savak oldható sóiként az alábbiak jönnek tekintetbe: a hidrokénessav sói, szulfitok, hipo­szulfitok stb., mim ellett a használt festéktől füg­gően előnyös lehet az egyik vagy másik sót választanunk. Savlehasító vegyületekként pl. a következők jönnek tekintetbe: valamely illékony, szervetlen vagy szerves bázisnak erős szervetlen vagy szer­ves savval alkotott sói, miimellett a savnak a festék krómlakkjának képződését nem szabad zavarnia. Ilyenek pl. ammóniumrodanid, ammó­niumklorid, ammóniumszulfát, ammóniumnitrát stb. Aromás polioxivegyületekként, melyek oxidálés útján kinonokká alakulnak, példaképpen az aláb­biak jönnek tekintetbe: hidrokinon, pirokatechin, rezorcin, pirogallel, floroglucin, oxihidrokinon; olyan aromás polioxovegyületekként, amelyek re­dukálással hidrokinonná alakulnak, az alábbiakat használhatjuk: «-naftakinon, antrakinon, kinizarin stb., valamint e két csoport vegyületeinek szulfo­savai. Az összes említett adalékokat a nyonióiesték­hez adhatjuk, de úgy is eljárhatunk, hogy az utóbbit két elkülönített adagban készítjük ei. mimellett az egyik a festéket, a gyorsítót, az co. tü'-dihidroxi-dietilszulfidot, a sűrítőt és a savle­hasító terméket, továbbá a kénoxigénvegyületei­ből levezethető és redukáló hatású sav sóját, míg a másik a krómpácot, a polioxi-, illetve oxo­vegyületet és ugyancsak a sűrítőt is tartalmazza. A két adagot használat előtt összekeverjük. Az eljárást az alábbi példák kapcsán világítjuk meg. 1. példa: Az alábbi nyomópasztát használjuk: Kromocitronin R (Schultz Farbstoff-Tabellen 7. kiadás, 432. sz.).. 3 karbamid 3 a>, (o'-dihidrqxidietilszulfid 3 forró víz . ' 24,9 tragantsűrítő 50 amimóniumrodanát (1:1) 3 nátriumkromát (1:2) 6 nátriumtioszulfát (1:1) 6 ammóniák í hidrokinon 0,1 100 A pasztával gyapotra vagy műszálra nyomunk, szárítunk, majd 48 órára fektetünk vagy akasz­tunk, ezután öblítünk, 60 C°-on szappanozunk, öblítünk, végül szárítunk. Ily módon telt, folt­mentes sárgához jutunk, amely éppolyan erős, mint azok a nyomatok, amelyeket krómacetáttal, egyórás gőzölés útján állítottunk elő. 2. példa: Az alábbi nyomópasztát használjuk: A 456 234 DRP sz. német szabadalmi leírás 1. példája szerinti festék 3 karbaimid 3 ci), cu'-dihidroxidietilszulíid 3 forró víz 24,8 tragantsűrítő 50 ammóniumrodanát (1:1) 3 nátriumkromát (1:2) 6 nátriumtioszulfát (1:1) e ammóniák í a-naftakinon 0,2 100 Pamutra nyomunk, szárítunk és 2 percen át gőzölünk. Ezután az anyagot öblítjük, 60 C°-on szappanozzuk, öblítjük és megszárítjuk. Telt, élénk narancsmyomatot kapunk, amely éppolyan mély ás élénk, mint azok a nyomatok, amelyeket krómacetáttal 60 perces gőzöléssel állítottunk elő. 3. példa: Az alábbi nyomópasztát használjuk: A DRP 268 791 sz. német szabadalom 1. példája szerinti festék 3 karbamid 3 cü.co'-'dihidroxidietilszulfid 5 forró víz 22,1 tragantsűrítő 50 ammóniumszulfát (1:2) 4 ammóniumkromát (1:2) 5,5 nátriumtioszulfát (1:1) f­ammóniák 1 antrakinon 0,4 100 Pamutra vagy viszkózaműszálra nyomunk, szá­rítunk és 2 percen át gőzölünk, ezután öblítünk, 60 C°-on szappanozunk, öblítünk és szárítunk. Telt, foltmentes, élénk, sárgás-vörös nyomathoz jutunk, amely még erősébb, mint az a nyomat, melyet krómacetáttal 60 perces gőzöléssel kap­tunk.

Next

/
Thumbnails
Contents