137379. lajstromszámú szabadalom • Galvántelep és eljárás annak előállítására

2 137.379 kőhöz még további, lehetőleg élénk oxigénleadású anyagot, pl. ecetsav -vizes oldatába kevert káliumhipermangánt adunk. Sőt a találmány egy további megoldási alakja szerint, ugyancsak az alább említett feltételek között, az elektrolitokhoz, főleg a belső elektrolitokhoz is adunk oxigénleadó anyagot, pl. nátrium- vagy káliumklorátnak, esetleg nátrium- vagy káliumhipokloritnak desztillált vízben való oldatát. Ezeket az intézkedéseket különösen a galvántelepnek a találmány szerinti kialakítása, pl. két egymásba helyezett galvánelemből való létesítése és illetve az elektródáknak említett, egymást körülvevő edények alakjában Való készítése indokolja. Megjegyzendő ugyanis, hogy a találmány szerinti galvántelepek teljesítőképessége és hosszú használati -tartama a fent említett sajátságokon kívül annak tulajdonítandó, hogy az elektródák edényalakja folytán az áramtermelő felületek az eddigieknél jóval nagyobbak és a depolarizálás vagyis az ellenáramot keltő hidrogénnek vízzé való lekötését célzó oxigénfejlesztés a szokásosnál jóval nagyobbfokú. Ezzel kapcsolatban azonban egyúttal tekintetbe veendő, hogy bár mind a belső, mind a külső elem elektródái nagyfelületűek, a belső elektródák felületei az elemek egymást körülvevő elrendezése és a közöttük, az elektrolitek és az alább említett szigetelő, illetve szűrőrétegek folytán szükséges, meglehetős távolság következtében egymástól lényegesen különböző nagyságúak. így tehát az ezen felületekkel az időegység -alatt termelt árammenynyiségek is egymástól jelentékenyen különböznek. Ennélfogva az ilyen összetett galvánelemeknél, evégből, hogy a belső elem ne merüljön ki hamarább, mint a külső, vagyis állandóan egyenletes, sima áramszolgáltatás elérésére gondoskodni kell a külső és belső áramtermelésnek időbeli és menynyiségbeli kiegyenlítéséről, vagyis arról, hogy a kisebb felületű belső elemnél az áramtermelés annyival gyorsabban, illetve a külső elemben anynyival lassabban menjen végbe, hogy az elvezetendő összáram időegységenkénti mennyisége állandó legyen. Evégből egyrészt az ugyancsak edényalakban elhelyezkedő, egymástól különböző térfogatú külső és belső elektrolit közül a belső elektrolitnak, illetve az ezt befogadó térnek megfelelően nagyobb, keresztmetszetet adunk, hogy a két elektrolit mennyisége egymással egyenlő legyen; másrészt a belső elem depolarizátorhoz, illetve elektrolitjéhez az áramfejlesztésnek a külső elemhez viszonyított gyorsítására több járulékos oxigénleadó anyagot adunk, mint a külső elemben, illetve az utóbbiban eltekintünk a járulékos oxigénleadóanyag alkalmazásától. Ehhez a szabályozáshoz továbbá, az alább leírt szigetelő réteg alkalmazásával úgy is járhatunk el, hogy a külső elem belső ellenállását a belső eleméhez képest növeljük. A rajzon a találmány szerinti "galvántelepnek két galvánelemből, mint száraz elemékből, összetett, példakénti megoldási alakja látható. —a— a belső pozitív elektróda, mely rúd alakú, ellenben a többi, alább leírt elektróda, mint a bevezetésben röviden jeleztük, edény alakú. Az —a— elektróda magában véve ismert módon kénsavval, majd sósavval 50—60 C°-on való hevítéssel tisztított és őrölt koksz, továbbá porított grafit és petróleumkátrány keverékéből áll. A találmány szerint a pozitív elektródát, tartósságának, különösen víz- és savállóságának fokozására sajtolás után 200—300 C°-on kiizzítjuk. Az —a—• elektródát négyszögű hasáb alakú —b— papírdoboz közepén helyezzük el, a közte, és a papírdoboz falai közötti "teret pedig a szokásos, barnakőből és grafitból vagy kokszból álló —c— depolarizátorral töltjük ki. A —b— papírdoboz célja egyrészt az, hogy a pozitív elektródát az alább leírt negatív elektródától elválassza, amikor is ez a két elektróda pl. részleges törés esetén nem juthat egymással érintkezésbe s így rövidzárlat nem keletkezhetik, másrészt a belső ellenállást a külső pozitív elektródához tartozó, alább leírt papírdoboztól különböző méreteivel a fent említett kiegyenlítő szabályozás végett módosítsa, végül pedig azt az előnyt nyújtja, hogy a vele összesajtolt —c— depolarizátor javítás esetén ezzel a dobozzal, az —a— elektródával együtt könnyen kiemelhető. A dobozt aljkotó papírlapok helyett más ilyen, bizonyos mértékben merev, nedvszívó, és szigetelő anyagból, pl. azbesztből vagy funérból álló lapok is alkalmazhatók. A depolarizálásnak a bevezetésben említett fokozására a barnakőből és grafitból vagy kokszból álló szokásos depolarizáló anyagot erősen savanyú kémhatású közegbe, célszerűen ecetsav vizes oldatába merítjük és az egészhez káliumhipermangánt keverünk, miután az utóbbi az oxidáló hatást csak savanyú közegben fejti ki. E depolarizátor alkatrészeinek példaképpeni mennyiségi aránya a következő: 40% grafit vagy koksz, 40% barhakő, 8% káliumhipermangán, 8% karbon- vagy ecetsav és 4% kötőanyag, pl. petróleumkátrány vagy sellak. Ez a kötőanyag azonban kellő sajtolás esetén, mely az alkatrészeiknek aműgyis jó összetartását eredményezi, elmaradhat ; ez esetben a 4% kötőanyag helyett a káliumhipermangánnak és az ecetsavnak egyenként 8%-os mennyiségét 10%-ra növeljük. A galvántelep külső tartályát maga a külső elem pozitív —e— elektródája alkotja, melyet ugyancsak a fentebb leírt módon tisztított kokszból, grafitból és petróleumkátrányból álló keverékének edényalakra való sajtolásával és kiizzításával állítunk elő. Az —e— elektróda belső felületétől bizonyos távolságra a négyszögű hasáb alakú —f— papírdobozt helyezzük el, a kettő közötti teret pedig a barnakőből és kokszból vagy grafitból álló szokásos —g— depolarizátorral töltjük ki. Ehhez azonban itt, azaz a /külső elemben, a bevezetésben említett okokból nem adunk további oxigénleadó anyagot. —k— a külső elemnek,- —s— pedig a belső elemnek elektrolitja, mely száraz elemeknél, mint amilyen a feltüntetett példa szerinti kettős elem, zselatinos vagy pasztaszerű anyag, mely a —k— elektrolit számára magában vévé ismeretes módon szalmiáksóból, klórcinkből, dextrinből vagy keményítőből és glicerinből készül. A belső —s—. elektrolit előállításához azonban, még a bevezetésben említett oxidáló anyagot, célszerűen nátrium- vagy káliumklorátnak esetleg nátrium- vagy káliumhipokloritnak vizes oldatát is alkalmazzuk. Ehhez képest a belső —e— elektrolitét úgy állítjuk elő, hogy szalmiáksót, klórcinket, nátrium- vagy ka-