137103. lajstromszámú szabadalom • Edény

Megjelent: 1962. szeptember 30. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 137.103. SZÁM 34. 1. 1—9. OSZTÁLY — C-5743. ALAPSZÁM Edény Csorba Endre Károly, Budapest A. bejelentés napja: 1943. március 26. Főző és felszolgáló edényekkel szemben a nieleg­ezükséglet szempontjából két fontos követelmény áll fenn, mégpedig: 1. az edénynek és ebből kö­vetkezően az ételnek minél rövidebb idő alatt történő felmelegedése; 2. nagy hőkapacitás, vagyis mind az edénynek, mind ennek következ­tében a benne levő ételnek minél hosszabb ideig való melegentartása. Az első követelményen akként segítettek eddig, hogy az edény falát jó és lehetőleg vékony hő­vezető anyagból készítették, míg a második kö­vetelményt akként; elégítették ki, hogy az edényt vastagfalú és jó hőkapacitású anyagból állították elő. A két követelmény tehát ellentétes egymás­sal, éppen ezért az edényipar legfőbb célja volt olyan edények i előállítása, amelyek 'mindkét kö­vetelménynek lehetőleg, minél teljesebb mérték­ben megfelelnek. -A találmány kiküszöböli ezeket a nehézségeket olyképpen, hogy az edényt porcelánból, fayance­ból, kemény vagy puha kőedény anyagból ké­szíti és külső felületét érdes, tompa fekete szí­nűre képezi ki. A porcelán, fáyence,. kemény és puha kőedények anyaga az általában használt vaslemezedények anyagával szemben nagy hó­kapacitású és ha ezeket az edényeket tompa fe­kete színű érdes külsővel képezzük ki, melegfelvevő képességük lényegesen meggyorsul. A tompa fekete színű, érdes kivitel ugyanis a melegsugárzással szemben a legkevésbé visszatükröző és ennek megfelelően a legnagyobb mértékben hőelnyelő. Tenmészetesen a hatás csak kis mértékben romlik, ha a szín nem fekete, hanem valamely más sötét szín, mint pl. sötétbarna, vagy sötét­kék. A már felmelegedett edény lehűlése és vele együtt a benne levő étel kihűlése lényegesen, kisebb mérvű, ha az edény külső felülete sötét tompa színű, ugyanis a sötét tompa színű felü­letek lényegesen kevesebb hőt sugároznak ki magúikból, mint a fényes világos színű felületek. A kihűlés ideje azáltal is lényegesen csokikén, ha az edény vastagfalú és nagy hőkapacitású anyag­ból készült. Fokozni lehet a hatást, ha az edény fenekének külső felületét érdes, tompa sötét színre, oldalának külső felületét pedig tompa sötét, színűre, de simára képezzük ki. A kétféle kivitel között a különbség az érdesség. Az érdes­ség a fenéken a melegfelvétel szempontjaiból előnyt, jelent, mert ezáltal a melegfelvevő felület • nagyobb, az edényoldalán azonban hátrányos az érdesség, mert a kisugárzó felületet nem célszerű fokozni. Kísérleti eredmények igazolták, hogy az edény termikus tulajdonságai akkor is emelked­nek, ha azok fenekének külső felülete sötét tompa színű és érdes, míg az oldalak külső felü­lete tetszés szerint van kiképezve. A tálaló edények hőkaipacitását lényegesen fokozna tjük azáltal is, hogy azok falát üregesen képezzük ki és tálalás előtt ezeket az üregeket forró vízzel töltjük meg. Szflbadalmi igénypontok: 1. Főző vagy tálaló edény, azzal jellemezve, hogy külső felülete sötét tompa színre és érdesre van kiképezve és anyaga porcelánból, fayence­ból, kemény vagy puhakőedényanyagból' van. 2. Az .1. igénypont szerinti edény, azzal jelle­mezve, hogy fenekének külső felülete sötét tompa színű és érdes, oldalfelülete pedig tetszés szerinti színű. 3. Az 1. és 2. igénypontok szerinti'edény kiviteli' alakja, azzal jellemezve, hogy fenéikének külső felülete sötét tompa színű és érdes, oldalfelülete pedig sötét, tompa színű> 4. Az 1., 2^ és 3. igénypontok szerinti edény kiviteli alakja, azzal .jellemezve, hogy falában folyadékkal kitölthető ' üregek vannak. / A kiadásért felel: a Közgazdasági és jogi Könyvkiadó Igazgatója 622209. Ten' Nyomda, Budapest V., Balassa- Bálint utca 21-23.

Next

/
Thumbnails
Contents