136907. lajstromszámú szabadalom • Eljárás farostlemezek előállítására

Megjelent: 1961. május 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI fllVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 136.907. SZÁM 39. b. 12-15. OSZTÁLY - S—19517. ALAPSZÁM Eljárás farostlemezek előállítására SICHEL-WERKE AKTIENGESELLSCHAFT, Hannover-Limmer A bejelentés napja: 1943. június 5. Németországi elsőbbsége a 620/940. M. E. sz. rendelet alapján: 1940. november 9. Farostlemezeket ismeretesen akként állítanak elő, hogy a fát megfelelő őrlőberendezésekben pl. defibrátor okban aprítják, majd hollenderekben vagy keverőkádakban vízzel iszapolják. Ezután gyantaszappan oldatot kevernek hozzá és alumíniumszulfáttal kicsapják. A folyékony pépszerű tömeget ezután formálógépre adagolják, ahol a vizet elszívatják és kisajtolják. Szétosztás után a nedves lemezeket hidraulikus sajtókban egyidejű felhevítés közben sajtolják és szárítják. Az alumíniumszulfáttal kicsapott gyanta a farostokra csapódik le és azokat a forró présben egymással igen szilárdan összeköti. Ezzel az eljárással továbbá vízzel szemben bizonyos ellenállóképesség is elérhető. Már megkísérelték a gyanta helyett szulfithulladéklúgok vagy egyéb hazai eredetű kötőanyagok alkalmazását. Ezekkel a kötőanyagokkal azonban nem kielégítő törési szilárdságú és vízzel szemben kevésbé ellenálló lemezeket kaptak és amennyiben nagyobb méretű lemezeket készítettek, ezek könnyen elhajlottak, nehezen voltak megmunkálhatok és nem voltak állékonyak. Kitűnt, hogy rendkívül jó lemezeket állíthatunk elő, ha kötőanyagként oly vízben oldódó cellulózaésztereket alkalmazunk, melyek timsóval és egyéb savanyú sókkal vagy savakkal vízben oldhatatlan vegyületeket eredményeznek. Az ilyen kicsapott termékeknek a farostokkal szemben kitűnő affinitásuk van és a vízbe még nagy SZÍVÓT nyomás esetében sem mennek át. E termékek a rostos pépen belül egyenletes átmenő hálózatvázat képeznek és a farostokat a présben nyomás és hő behatása alatt egymással rendkívül erősen kötik össze. A száraz farostra számítva már csekély pl. 2—6%-nyi mennyiségű adalék elegendő ahhoz, hogy igen nagy törési szilárdságú lemezeket kapjunk. Az ilyen lemezek nagyobb méretben is rendkívüli mértékben állandóak. Nedvességgel szembeni ellenállóképességük is kielégítő. Kicsaphatóságuk következtében a vizes alkáliákban oldódó, vízben azonban oldhatatlan cellulózaalkil- és oxialkiléterek bizonyultak alkalmasnak, valamint különösen a cellulózaéterkarbonsavak, mint cellulózaglikolsav és ezek származékainak vízben vagy vizes alkáliákban oldódó alkálisói. Utóbbiakat ismert módon akként állítják elő, hogy halogénkarbonsavakat pl. monoklórecetsavat, klórpropionsavat alkáliák jelenlétében alkálicellulózára vagy oellulózaszármazékokra, mint regenerált cellulózára vagy lebontott cellulózára hagynak behatni. Különösen előnyösnek /a cellulózaéterkarbonsavak sói bizonyultak, ha azokat megfelelő módon duzzaszthatq keményítővel együttesen alkalmazzuk. Ha ugyanis a cellulózaglikolsav vízben oldott alkálisóit keményítőliszttel keverjük és a keveréket akként kezeljük, hogy a keményítő hideg vízben duzzadó keményítővé alakuljon át és a keveréket 100 C° fölötti hőmérsékletre hevített hengereken szárítjuk, teljesen egységes száraz termékeket kapunk, melyek vízben egynemű oldatokat eredményeznek. Meglepő módon kitűnt, hogy ezek az oldatok savak vagy savanyú sók segítségével teljesen kicsaphatok és ugyanolyan nagy szilárdságú lemezeket eredményeznek, mint amilyenek a oellulózaétervegyületekkel egyedül állíthatók elő, míg a keményítő vagy a keményítőtermékek, pl. a duzzadó keményítő, önmagukban ismeretesen nem kielégítő lemezeket eredményeznek. A találmány szerint készített kötőanyag 50%-ig duzzadó keményítőt tartalmazhat anélkül, hogy ezzel a lemezek szilárdsága a legcsekélyebb mértékben is csökkenne. Avégből, hogy bizonyos hatásokat, pl. fényt, fogást érjünk el, csekély mennyiségben műgyantákat, viaszt és viasztartalmú anyagokat, pl. montánviaszt is adagolhatunk, emulziók, vagy elszappanosított oldatok alakjában.