136352. lajstromszámú szabadalom • Elektroncső, hozzávaló rács és eljárás elektroncsövek rácsainak előállítására

Megjelent 1954. évi november hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 136.352. SZÁM. 21. g. 1—16. OSZTÁLY. - 1-4621. ALAPSZÁM. Elektroncső, hozzávaló rács és eljárás elektroncsövek rácsainak előállítására Egyesült Izzólámpa és Villamossági Részvénytársaság, Újpest. A bejelentés napja: 1943. március 27. A találmány az olyan elektroncsövek tökéletesítését célozza, melyeknek sajtolt üvegből vagy pedig fémből való burája karima útján van az ugyancsak sajtolt üvegből vagy fémből készült tárcsa- vagy tányéralakú talppal légrámán egyesítve és főleg olyan csövekre vonatkozik, melyeknek közvetlenül fűtött katódája van. A fentemlített fajtájú elektroncsövek, melyek főleg hordozható rádióvevőkészülékekben használatosak, és melyekhez az úgynevezett „acorn"típusú csövek is tartoznak, tudvalevőleg kis méretűek és olyan felépítésűek, hogy a burának a talppal egyesítendő karimája elektródarendszerükhöz igen közel van. Ennek folytán a burának a talppal karimáik összeolvasztása útján történő egyesítésénél, mely a karimák erős felmelegítését teszi szükségessé, az elektródarendszer káros felhevülése következik be, ami megfelelő rendszabályok híján az elektródarendszer egyes részeinek oxidációját, és a katóda emissziójának káros csökkenését idézi elő. Ezért az ilyen csöveket a burának a talppal való egyesítésekor semleges gázzal öblítették, hogy bennük oxigénmentes atmoszférát tartsanak fenn. Tapasztalat szerint azonban ez az öblítés csak közvetett, fűtésű katódával ellátott csöveknél járt a kívánt eredménnyel, melyek katódáját az emisszióromlástól tényleg megóvta. Közvetlenül fűtött, főleg telepes rádióvevőkészülékekhez való, kis fűtőaramú csöveknél azonban, melyeket sajtolt üvegbúrával és tárcsaalakú, sajtolt üvegtalppal szokás készíteni, a semleges gázzal vagy gázkeverékkel való szokásos öblítés nem vált be, valószínűleg azért, mert az ilyen kis felületű katódák már igen csekély mennyiségű emisszióméreg jelenlétekor is erősen szenvednek. Üzemi okokból viszont az öblítés időtartama és az öblítőgázok hőmérséklete tekintetében bizonyos határokhoz vagyunk kötve, melyek nehezen egyeztethetők úgy össze a gazdaságos gyártás, és az üvegnek a lehűléskori belső feszültségektől való mentesítéséhez szükséges hőkezelés feltételeivel, hogy egyben e kényes katódáknak is kellő védelmet nyújtsanak, A felhevü léskori katódaromlást mindeddig általában az emittáló katódafelület oxidáció-okozta közvetlen megmérgeződésének tulajdonították, azaz azt gondolták, hogy az emissziómérgek magán a katódíelületen keletkeznek. Errevonatkozó kísérleteink folyamán azonban azt állapítottuk meg, hogy a szóbanforgó csöveknél a katódát a cső oxidálódó egyéb alkatrészeinek rápárolgó oxidjai mérgezik meg, éspedig elsősorban a molibdénoxid. A molibdén ugyanis tudvalévőleg könnyen oxidálódik, oxidja pedig könnyen párolog, és kísérleteink tanúsága szerint a katóda emisszióját már igen csekély rápárolgott molibdén oxidmennyiség is igen erősen csökkenti. Korszerű-rádiócsöveknél azonban a rácsokat, főleg a vezérlő- és védőrácsot, nagyon vékony drótból kell készíteni, hogy a cső villamos adatai kedvezőek legyenek, miértis ezeket a rácsokat 0,03 és 0,06 mrn közti átmérőjű drótokból szokás tekercselni. Minthogy pedig a rácsnak még magasabb hőmérsékleten is alaktartónak, mérettartónak és pontosan mérethűnek kell lennie, anyagául csak nagy mechanikai szilárdságú és magas olvadáspontú, hidegen sem rideg fémdrót használható. Mindezen okoknál fogva a szóbanforgó korszerű csöveknél legalább a vezérlőrácsot és az esetleges védőrácsot molibdéndrótból kell készíteni. A katóda melletti vezérlőrácsról pedig felhevítéskor a molibdénoxid igen könnyen párologhat a katódára. Ezt a hátrányos jelenséget kell tehát fenti felismerésünk szerint kiküszöbölni ahhoz, hogy a szóbanforgó csövek kátódájának gyártásközbeni emisszióromlását megakadályozzuk. A találmány szerinti csőnél fenti hátrányok kiküszöbölésére legalább vezérlőrácsként és célszerűen esetleges védőrácsként is olyan fémmel vagy fémötvözettel bevont felületű molibdéndrótot használunk, mely fémbevonat anyaga a bura és talp légzáró egyesítésekor bekövetkező legnagyobb mérvű felhevülésekor róla el nem párolog és vagy nem oxidálódik, vagy pedig oxidálódása esetén e hőmérsékleten még stabil, nem párolgó oxidot vagy oxidokat alkot. Ilyen bevonatokként pl. a nikkel, króm, arany, ezüst és ezek megfelelő ötvözetei alkalmasak. Ugyanilyen védőbevonattal láthatjuk el a cső elektródarendszerének molibdénből készült esetleges egyéb olyan részeit is, melyekről a katódára molibdénoxid párologhatna. Megjegyezzük, hogy nemesfémbevonatú rácsok önmagukban véve már ismeretesek. Az ilyen rácsokat azonban, amint ez pl. 121,, 761. számú szaba-