136276. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vaj készítésére nagytöménységű tejszínből

2 136.276 készülék kimenővezetékében rendeztünk el, a hűtő­ben a vajanyagna ható «nyomást növeljük, úgy a kristályosító folyamatot .meggyorsítjuk és az ily­módon már elkészült vajat, amely aránylag szilárd, letölthetjük. Az elvezetésnek csekély lefojtásával vagy e nélkül is az átalakulást úgy befolyásolhat­juk, hogy a kristályosító folyamatot az anyagnak a hütőtn való áthaladásakor csak megindítjuk, úgy­hogy laa anyagiban vajképződés éppen hogy elkez­dődjék. A teljes vajképződlés a vajanyag betöltése után, pl. 10—15 perc alatt jön létre. Hogy a liehűtési folyamatot a találmány szerint a levegőtől elzárva végezhessük, zárt hűtőt hasz­nálhatunk, amely a vaj anyaghoz a levegő belépését megakadályozza, úgyhogy ezen intézkedés révén a termék tartósságát biztosítjuk. A találmány szerint, az eddig ismert eljárások­kal ellentétben, a vaj készítésének gyakorlati üzem­ben bevált eljárása mellett lehetővé tesszük piac­képes és tárolható vaj készítését, folyékony úton, hűtés és nyomás behatásával, a levegő behatolásá­nak egyidejű elkerülése mellett. A kristályosító földiáimat és a hűtőkészüléken való áthaladása folyamán létesített nyomás közti össze­függés révén az új eljárás teljesítményét olymódon növelhetjük, hogy a vajkészítés "kezdetén, a kivezető vezeték megfelelő éles lefojtásával a hűtőiből való kijutáskor szilárd vajat engedünk ki. Állandó hű­tésnél ezen teljesítménysaaibályozás révén meghatá­rozott töltési hőfok jön létre, amely természetesen az átalakulási hőfok alatt önmagától beállítód'ik. Ha rövid időn át ilymódon dolgozunk, úgy a fojtósaer­vet a hűtő kilépési nyílásánál kinyitjuk, ami által a kilépési hőfok fenntartásával, vagy ennek 1—2°­toal való ártalmatlan! növelésével, a kivezetést jelen­tősen, pl. ötszörösére vagy haszorosára növeljük. Ez a munkamód nemcsak iá teljesítmény növelését eredményezi, hanem biatosiítékot nyújt arra is, hogy a hütőfolyamat alatt a kristályosítási folyamat, tehát iá fázisváltozás is minden esetre megindul és a töltési hőfok oly alacsony lesiz, hogy a kristályo­sodási hő, amely a még be nem fejezett kristályosí­tás esetében is •% letöltés után szabaddá válik, a végterméket károsan nem befolyásolja. Szabadalmi igénypontok: * 1. Eljárás vaj készítésére tejszínből, amelyet magas hőfokra való hevítéssel kétszeres vagy egy­szeres fokozatú röpítőfolyamat révén a kész vaj zsírtartalma közeiéig törnomyätünk, majd szükség esetén a pontos víztartalomra beállítunk és arra a hőfokra vagy a!z alá a hőfok alá hűtjük, amelynél a vajanyagban a tejszínnek vajjá való fázisválto­zása létrejön, azzal jellemezve, hogy a vaj anyagot levegő elzárása és szabályozható nyomás melltett hütőfolyamatnak vetjük alá. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli mód'jia, azzal jellemezve, hogy a hűtő áthaladó anyag mennyiségének csökkentésével a nyomást és az anyagnak a hűtőn keresztüli áthaladásának idejét olymódon növeljük, hogy a kilépő anyagiban a fázis­változás befejeződjék. 3. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja1 , azzal jellemezve, hogy az áthaladó anyag mennyi­ségének csekély vagy egyáltalán végre nem hajtott csökkentésével a hűtőben a nyomást és az anyagnak a hűtőn való áthaladási idejét annyira csökkentjük, hogy az anyagban a fázisváltozást csak megindít­juk. 4. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli módja, azzal jellemezve, hogy a vajkészítést kezdetben1 a 2. igénypont és azután a 3. igénypont szerint fogana­tosítjuk. Felelős kiadó: a Tervgazdasági Könyvkiadó igazgatója. 911. — Terv Nyomda. 1954. — Felelős vezető: Bolgár Imre.

Next

/
Thumbnails
Contents