136010. lajstromszámú szabadalom • Katódsugárkapcsoló
2 136.010-A találmány néhány kivitelét a vázlatos rajz ábrái kapcsáji ismertetjük. Az 1. ábra a feltalált elektronsugárkapcsoló távlati képe, résziben metszve, a 2. ábra az 1. ábra szerinti elektronsugárrelé elvi kapcsolása, a 3—5. ábrák az elvezető érintkezők elrendezésének és kivezetésének különböző kivitelei. Az 1. ábrán a 1 kisütőedény belsejében a 2 elvezetőérintkezők, vezető borítások egy tartón, például a 3 csillámlemezen és egyenként a cső fenekén keresztül vannak kivezetve és a 4 dugasz-csapokkal összekötve. Az 5 fenék a csőburával összeolvasztott sajtolt üvegtányér lehet közvetlenül belesajtolt 6 átvezető vezetékekkel. A sugár által utoljára átfutott elektróda felborításként van kialakítva. A 3 csillámtárosa tartóit az ábrán nem tüntettük fel. A 2. ábrán a feszültségforrás a 8 telep, a sugárelőállítórendszer pedig a 9 katóda, a 10 Wehnelthenger és egy további 11 lencseelektróda. Az eltérítő eszközök nincsenek ábrázolva. A 2 elvezető érintkező a szokott módon 12 ellenállással kapcsolatos, melyen a feszültségimpulzusok levehetők. Az elvezető érintkezők a 13 íeszültségosztó útján kisebb nyugalmi potenciálra vannak kapcsolva a 7 anódánál. így az éppen hatásos elvezető érintkezőből kiinduló valamennyi másodlagos elektront a 7 anóda veszi fel, úgyhogy ezek többet'nem zavarhatnak. Egy az 1. és 2. ábra szerinti csőnél a szektoralakú 2 platinaborítások katódaporlasztással készültek. A 9, 10, 11 sugárelőállítórendszer egy kis oszcillográfcső rendszerével egyezett. Elektrosztatikus eltérítő eszközöket is alkalmaztunk, hogy a sugarat a körpályán periódusosán a 2 szektorok fölött vezessék. A 7 anóda és a 2 érintkezők közötti feszültség mintegy 100 volt értékű volt. 30 uamp-es kapcsolóáramokat a kis csővel könnyen elő lehetett állítani. Ezek a mintegy 106 ohm ellenállású 12 levezetőellenálláson mintegy 3 volt feszültséget eredményeztek. Minthogy az elvezető érintkezők kapacitása az anódához képest igen kicsi és legfeljebb 1 pF értékű, mindenfajta gyakorlati célra elegendően rövid kapcsolási időket lehet elérni. Az elvezető érintkezők kapacitása még az alább említett eszközökön kívül mindenekelőtt esetleg azzaL csökkenthető tovább, hogy a 2 érintkezőkkel ellátott 3 lemez és a 7anóda közötti távolságot nagyra választjuk. 5 cm-es vagy nagyobb távolságok minden további nélkül inegengedhétők. A platinaborításokat nem kell a leírt kivitellel egyezően külön csillámlemezre felvinni, hanem lehet a 3. ábrán látható módon közvetlenül a cső üvegfenékrészén is rögzíteni. A tapasztalat szerint egyik esetben sem adódnak az érintkezők tartóján káros feltöltések. Az üveg és csillám másodlagos emittálása is elhanyagolhatóan kicsi. A 3. ábra szerinti elrendezés különleges előnye, hogy az érintkezőktől kivezető vezetékek ugyancsak a cső fenékrészének borításai lehetnek és célszerűen közvetlenül a fenék- és burarész közötti összeolvasztási helyen vezethetők keresztül. A levezető borítások a cső fenékrésze körül vezethetők és egyidejűleg elvezető érintkezőkként alakíthatók ki. A katódasugárporlasztással való előállítás mellett igen jól bevált az elvezető érintkezőknek fényes platinából való készítése is. A lényegében platinakloridból álló oldatot azokon a helyeken, amelyeken a vezető borításoknak keletkezniük kell, például ecsettel felvisszük a hordozóra. Fémen borítás keletkezéséhez ekkor már csak a hordozót kell mintegy 4Ö0°-ra felhevíteni. Ez az eljárás főleg akkor célszerű, ha nagyszámú igen keskeny és igen szorosan egymásmellett fekvő kapcsolóérintkezőt kell előálltíani. Ily kivitelt látunk a 4. ábrán, amely csőnél~á sugár egy egyenesen mozog ide-oda. Az érintkezők hordozója, esetleg a cső fenékrésze is ilyenkor lényegében négyszögalakú lehet. Például frekvenciasokszorozóknál nagyszámú elvezető érintkezőit1 kell alkalmazni,, ezek azonban valamennyien párhuzamosan vannak kapcsolva. Az érintkezők már a csövön belül köthetők össze egymással, például a 2 vezető borításnak a 3 szigetelő hordozón való megfelelő, az 5. ábra szerinti kialakításával. A sugár ilyenkor természetesen csak a borítás csipkézetén halad keresztül, nem pedig a csipkézést egymással összekötő gyűrüalakú részen. Hasonló módon lehetnek a 4. ábra szerinti borítások fésüszerűen kialakítva, amennyiben a sugár által súrolt elvezető érintkezők egymással közvetlenül összekötendők. Az elvezető érintkezők előtt ismert módon rekesztő rendezhető el. , Ha a vezető borításoknak a oső előállítása közben meg nem engedett felmelegedésétől tartunk, például a bura és a fenék összeolvasztásánál és átvezetők-' nek a fenékrészbe való beforrasztásánál, akkor a 3 hordozót az I. ábrán látható módon bizonyos, például 3—5 cm távolságra lehet a csőfenéktől elrendezni. Erre akkor lehet szükség, ha az érintkezők a leírt módon fényes platinából készültek, mert ily borítások mintegy 400° fölötti hőmérsékletet csak nehezen viselnek el anélkül, hogy törékennyé ne váljanak, azaz vezetőképességüket el ne veszítsék. A találmány a leírt ós ábrázolttól eltérő módon is kivihető és alkalmazható. Az elvezető érintkezők száma a gyakorlati esetekben kisebb, azonban lényegesen nagyobb is lehet az ábrázolt kivitelnél. Szabadalmi igénypontok: 1. Katódasugárkapcsoló, melynél egy kapcsolóimpulzus a katódasugárnak a felfogóelektródára való ütközésénél, a felfogóelektródára kapcsolt körben keletkezik, amelyre jellemző, hogy a kapcsolóimpulzust az elvezető elektródából a nekiütköző ka£ódasugár által kiváltott másodlagos elektronáram létesíti. 2. Az 1. igénypont szerinti katódasugárkapcsoló kiviteli alakjla, amelyre jellemző, hogy a felfogó elektróda vagy elektródák előtt a másodlagos elektronok felfogására való, a legnagyobb potenciálon levő elektróda van célszerűen falborítás alakjában, míg a felfogó elektróda, ill. elektródák kisebb potenciálon vannak. 3. A 2. igénypont szerinti katódasugárkapcsoló kiviteli alakja, amelyre jellemző, hogy a felfogó elektródák szekundermissziós együtthatója I-nél nagyobb. 4. A 3. igénypont szerinti katódasugárkapcsoló kiviteli alakja, amelyre jellemző, hogy a felfogó elektródáik tiszta fémből, célszerűen nemesfémből valók.