134912. lajstromszámú szabadalom • Sajtó és munkadarabtartó rétegezett üvegek, különösen ú. n. szilánkmentes üvegek előállítására

2 134912. nehézkes volt, mert a kellő nyomás beállí­tásával sokat bajlódtak anélkül, hogy azt, mint jeleztük, pontosan el tudták volna érni". Viszont más, a célnak magukban véve job-5 ban megfelelő sajtók, pl. hidraulikus' sajtók alkalmazása aránylag költséges és bonyo­lult volt. Mindezeknek a hátrányoknak kiküszöbö­lése a találmány szerint aránylag egyszerű, 10 kézi vagy lábitós sajtóval sikerül, még pedig úgy, hogy a sajtolónyomást szabályozható súlynyomással fejtjük ki. Másszóval a talál­mány szerinti sajtót általánosságban az jel­lemzi, hogy az egyik vagy mindkét sajtoló-15 fejjel pontosan szabályozható nyomósúlyok állanak összeköttetésben. A kézfogantyú vagy kézikerék, avagy lábitó és a nyomósúly vagy súlyok közé célszerűen áttételeket ikta­tunk, amikoris a gép kezelője a legcseké-20 lyebb testi megerőltetés nélkül, tehát nagy teljesítménnyel végezheti munkáját. A szük­séges pontos nyomást a készítendő árunak megfelelően kipróbáljuk és .erre állítjuk be a nyomósúlyt vagy súlyokat, a további soro-25 zatos munka folyamára. A sajtolóféjeket magában véve ismert módon, kb. 80—120 , C° hőmérsékletre fűtjük, amikoris a szilánk­mentes üveg készítése a legtökéletesebben foganatosítható. Biztonság kedvéért a saj-30 tolófeiek és az üveg közé alul és felül asz­besztlapokat helyezünk. A raizok a találmány szerinti saitónak és az alább ismertetendő munkadarabtartónak példaképpeni megoldási alakjait szemléltetik. 35 Az 1. ábra a sajtó egyik megoldási alak­jának vázlatos elölnézete. A 2. és 3. ábra egy másik megoldási alak elől-, illetve oldalnézete. A 4. ábra a saitó nagyobb méretű rétegezett 40 üveglapok előállítására alkalmas megoldási alakiának elölnézete és részben függélyes metszete. Az 5. és 6. ábra a sajtó egv további meg­oldási alakját oldal-, ill. elölnézetben szem-45 lélteti. A 7. és 8. ábra egv további megoldási alak oldal-, ill. elölnézete. A 9. ábra a találmány szerinti munkadarab­tartó felülnézete, a 60 10. ábra ugyanannak elölnézete 11. ábra a sajtó kisebb nyomásszükség­letű munkához alkalmas és egyúttal oly megoldási alakjának elölnézete, melv na­gvobb saitó munkájának alább leírandó elő-55 készítéséhez való, kisegítő sajtóul is alkal­mazható. A 12. ábra a 11. ábra szerinti sajtóhoz ha­sonló célú, de tökéletesített lábitós megoldási alaknak elölnézete. Az 1. ábrán (R) az alsó, (S) pedig a felső 60 sajtolófej, - melyeket pl. villamos fűtésre rendezünk be, úgy, amint azt a szakadozott (Z) vonalakkal vázlatosan jeleztük. A (J) kézikerék tetszőleges áttétellel, pl. (K) kúp­kerékpár, lánckerék és (L) lánc közvetítésé- 65 vei az (Li) tengelyt hajtja, mely ugyancsak tetszőleges (egyszerűség kedvéért fel nem tüntetett) áttétel, pl. az Li tengelyen lévő csiga és függélyes tengelyű csigakerék közj vetítésével csavaranyát alkotó fogaskereket 70 hajt, mellyel a csavarmenetes (M) orsó kap­csolódik. Az (M) orsó az (N) nyomósúlyok sorozatát hordja; egyes súlyok levételével, ill. rátételével a kifejtendő sajtolónyomás gyakorlatilag pontosan szabályozható. Az 75 (N) nyomósúlyok oszlopa a kétkarú (O) emelő és a (P) rúd közvetítésével az alsó (R) sajtolófejre hat. Világos, hogy a (J) kézikerék elforgatásával az (M) orsó és így az (N) súlyoszlop sülyeszthető, tehát az (R) 80 sajtolófej emelhető, úgy hogy az (R, S) saj­tolófejek közé helyezett üveglapok sajtolás alá kerülnek. A felső (S) sajtolófej a (T) kézikerék és a csavarmenetes (U) orsó moz­gatásával a sajtolandó üveg kívánt, külön- 85 böző vastagságának megfelelően beállítható. A 2. és 3. ábra szerinti megoldási alak az előbbitől abban különbözik, hogy az alsó (k) sajtolófej helytálló, ellenben a felső (i) saj­tolófej mozgatható. Az (ai) tengely egyik 90 végére a működtető (a) kézikerék, a másik végére pedig a (b) kúpkerékpár egyik ke­reke van felszerelve. Ez a kúpkerékpár a (c) kúpkerékpár, valamint a (a) kúpkerék és az 1. ábra kapcsán leírt (az Li tengelyhez 95 csatlakozó) áttételhez hasonló áttétel közve­títésével a (d) orsót mozgatja, mely a vastag (e) rudat hordja, mely maga is súlyt alkot. Ennek a súlynak felső végén a helytálló (g) kereten csúsztatható (f) keret van megérő- 100 sítve. melynek alsó oldalára a szabályozható (Ni, Na) súlyoszlopok vannak felfüggesztve é^ melynek felső oldala a felső (i) sajtolóíej­nek a helytálló (g) keretep kialakított (h) hüvelyben vezetődő tartóját hordja. A nyo- 105 mósúly tehát három (e, Ni, Na) tagra van osztva, melyek közül legalább az egyik, a feltüntetett példában két (Ni, Na) tag szabá­lyozható, így az esetleges pontatlanságok hatásosan kiküszöbölhetők. A felső (i) no saitolófejre egy közéoső (j) sajtolólap van felfüggesztve és mindhárom (k. i. j) sajtoló­résznek egy-egy villamos (1) fűtőteste van.

Next

/
Thumbnails
Contents