134677. lajstromszámú szabadalom • Eljárás lábbelitalp készítésére
Megjelent 1948. évi július hó 1-én. MAGYAR SZABADALMI BT RÓSA" 8 SZABADALMI LEÍRÁS 134677. SZÁM. I/b. OSZTÁLY. — W-7311. ALAPSZÁM. Eljárás lábbelitalp készítésére. Woliiier Gyula és Társa B. T. cég-, Újpest. A bejelentés napja: 1942. évi szeptember hó 4. A találmány cipőtalpak készítésére vonatkozik és főcélja, hogy impregnált szövettalpakat is jól felhasználhassunk lábbeli készítésre. Ugyanis az ilyen talpak eddigelé 5 azért nem váltak be a gyakorlatban, mert aránylag rövid használat után, ha nem is koptak el, szélük kirojtosodott. Ezért a találmány értelmében az impregnált szövetből először egy olyan darabot vágunk ki, 10 amelyiknek talpalakja van, de amely kisebb a kívánt talpméretnél és ezt az így kivágott talpat felerősítjük egy másik normális nagyságú talplemezre, melyet pl. műanyagból, vagy hasított bőrből vágunk ki, mely ön: 15 magában nem alkalmas! lábbelitalphoz. Ez utóbbi talplemez tehát már a kívánt méretű, úgyhogy a közepére erősített impregnált szövettalp széle mentén hely marad ahhoz, hogy a talp szélén köröskörül, egy 20 rámát, pl. bőrsávot erősítsünk fel, amelyik a rojtosodást meggátolja. .A csatolt rajz 1. ábrája a találmánv szerinti talp alulnézete, a 2. ábra oldalnézet akkor, amikor a rojtosodást meggátló ke-25 Tet még nincsen felerősítve és a 3. ábra ugyancsak oldalnézet, de a keret felerősítése után. Végül a 4. ábra a találmány szerint készített cipő alulnézete. Az (1) hasított bőrlemezre erősítjük az 30 impregnált szövetbőr készült (2) talpat, éspedig a találmány szerint úgy, hogy ebbe a talpba először egy körülmenő (3) mélyedést sajtolunk bele és azután a mélyedésben vezetjük a varrófonalat. Ezzel azt érjük el, hogy a varrófonal nincsen szabadon, de 35 mégis az impregnált szövettalpat nem sértettük meg. Ezután felerősítjük a (4) keretet előnyösen ragasztóanyaggal az alaplemezre, mire a talp készen van. A cipőre erősítésnél leghelyesebben úgy járunk el, 40 hogy két szegsorral erősítjük fel a találmányszerinti talpat, éspedig egy (5) szegsort alkalmazunk a (4) kereten, egy (6) szegsort pedig olyan helyen, hogy az a talpon és az (1) alaplemezen is áthatoljon. 45 Szabadalmi igénypontok: 1. Eljárás*lábbelitalpak készítésére, melyre jellemző, hogy impregnált szövetből készült talpat hasított bőrből vagy más hajlékony lemezből kivágott, nagyobb 50 méretű talpra erősítünk, mégpedig úgy, hogy a szövettalpnak azon az oldalán, mely járófelület lesz, körülfutó mélyedést készítünk és ebben vezetve a varrófonalat, a két talplemezt összevarrjuk, 55 esetleg még ragasztjuk is a két talplemezt és ezután a nagyobb, szabályos alakú talplemez szélén keletkezett mélyedést nem rojtosodó anyagú, előnyösen bőrkerettel kitöltjük olykép, hogy 60 ezt a keretet a nagyobb talpra erősítjük. 2. Eljárás cipő készítésére az 1. igénypont szerint talp felhasználásával, melyre jellemző, hogy a talpat két szegsorral