134353. lajstromszámú szabadalom • Uszómű

184353. dig, a (21) összekötőlécen kívül, a 4. ábrán látható (18) összekötő rúd fogja össze. Az irányító szervet legjobban az 1. áb­rán szemléltetjük. A (10) ülésdeszka és a 5 (21) összekötőléc közepére van szerelve a (13) tengely, amelynek mellső felére a (12) kormánykerék, hátsó felére pedig a kör­ben forgatható, kettős (14) kormánylapát van rögzítve, amelynek jobbra vagy balra 10 való fordításával irányítjuk a vizén haladó úszóművet. A hajtószerv az alaptest közepétől kissé előre a (6A) és a (6B) vállakra van sze­relve. A (6A) és (6B) vállak felső felüle-15 lére a (23, 24, 25, 26) csapágyházak van­nak a bennük elhelyezett (23A, 24A, 25A, 26A) golyós csapágyakkal együtt rögzítve, ahogy ez az 5. ábrán látható. A (23, 24) csapágyházak, illetve a (23A, 24A) golyós 20 csapágyak a (29, 30) fogaskerekek görbí­tett (22) tengelyét fogadják magukba, mely egyúttal hajtókádként is szolgál. A görbí­tett (22) tengely két belső végét a reá rög­zített (33) hajtórúd köti össze, mely utób-25 bit fából vagy fémből készült (31) fogantyú övezi. A (31) fogantyú belső üregében két alig észrevehető fémgyűrűt rögzítünk, hogy működés közben a súrlódás minél kisebb le­gyen. A (25, 26) csapágyházak, illetve (25A, 30 26A) golyós csapágyak a sebességfokozó (27, 28) fogaskerekek (32) tengelyét fogad­ják magukba, amelyeknek külső végére fábói vagy fémből készült (15—15) evezőlapátok vannak rögzítve. A (15—15) evezőlapátok, 35 az eddig ismert lapátoktól eltérően, kettős lappal vannak ellátva: az egyik, mely az úszómű hajtását szolgálja, lapjával, a má­sik pedig, mely a víznek befelé, a sporto­lóra lőccsanását gátolja meg, élivel fekszik a víz felületének, amit legjobban a 4. áb- 40 rán szemlélhetünk. Hogy a fogaskerekek működése közben ne veszélyeztessék a sportolót és hogy víztől is megóvjuk azo­kat, a szerkezetet (19, 20) védőszekrénnyel látjuk el úgy, amint ez az 1. ábrán felül- *5 nézetben, a 2. ábrán pedig oldalnézetben láthatjuk. ^:.kLt:<l:,„ Szabadalmi igénypont: Úszómű, jellemezve két (2, 3, 4, 5, 6A, 6B, • 7 ,8, 9) alvázzal, ezeket bevonó (34) r.0 fedelekkel és (35) oldalfalakkal, az ezekből felépült, két párhuzamos (1—1) alaptesttel, az (1 — 1) alaptesteket mere­ven összefogó (21) összekötőléccel és (17, 18) rudakkal, jellemezve továbbá a 55 (17) rúdra szerelt (16) lábtartóval, az (1 — 1) alaptest felső felületéhez erősített (10) ülésdeszkával, ez utóbbira rögzí­tett ülésbiztosító- és fémcsőből való (11) védőkerettel, valamint a (21) összekötő- 60 lécre és a (10) ülésdeszkára rögzített (12, 13, 14) irányítószervvel, jellemezve ' ezeken kívül az (1 — 1) alaptestből ki­emelkedő (6A, 6B) vállakkal, az ezekre erősített (23, 24, 25, 26) csapágyházak- KÖ kai és a bennük elhelyezett (23A, 24A, 25A, 26A) golyóscsapágyakkal, vala­mint a csapágyakba foglalt (22, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33) hajtószervvel, a haj­tószerv (32) tengelyére szerelt (15—15) ?o evezőlapátokkal és végül a (19, 20) védőszekrénnyel. 1 rajzlap melléklettel. Felelős kiadó: dr. Sályi István szabadalmi bíró. Szikra-nyomda rt., Budapest, V.. Honyéd-u. 10. -*• Felelős vezető: Nedeezky László igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents