134342. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fémrudak öntésére

2 134343. jó eredményt érünk el, ha valamely meg­határozott összetételű fémet teljesen egyenletesen öntünk ki. Ekkor mind a hő­mérsékletet, mind pedig az öntési sebes-5 séget, vagyis az idó'egység alatt kiöntött; fémmennyiséget állandó értéken tartjuk. Az öntési feltételek eme állandó értéken való tartását úgy kell értelmeznünk, hogy a döntő tényezőket mindaddig állandó ér-10 tekén tartjuk, míg az öntőfejbe meghatá­rozott összetételű fémét adagolunk és hogy más összetételű fém kiöntéséhez el­térő hőmérsékletet, öntési sebességet, il-1 letve az időegységben kiöntött mennyisé-15 get tartunk be. Ezeket az értékeket azon­ban az alatt az idő alatt, amíg azonos ösz­szetételű fémet öntünk ki, szintén, állandó értéken tartjuk. Előfordulhat azonban, hogy az összekötendő fémek tulajdonságai-20 tói függően az említett értékeket az összes fémek kiöntése közben állandó értéken tarthatjuk. A fémek váltását különböző módon fo­ganatosíthatjuk. 25 Minden egyes fémet, illetve minden egyes ötvözetet külön tartányokban vagy kemencékben, célszerűen a szóban lévő mértékben, például 50 C°-kal magasabb hőmérsékletre hevítve készletben tart-30 hatunk és a folyamatos öntést az ömledé­kek egyikével kezdhetjük, amennyiben a szótianlévő tartányt, illetve kemencét az öntőkokillához kapcsoljuk. Ha ebből a fém­ből a kívánt rúdhosszúságot elértük, az e 35 fémet taroló tartány, illetőleg kemence ki­folyónyílását elzárjuk és a koírillához má­sik kemencét kapcsolunk. Ha már most a második fém közvetlenül az első fém öntő­fejébe folyik, a két fém egymással elkeve-40 redik. Mivel állandóan gondoskodunk ar­ról, hogy a kokillában lapos, folyékony öntő­fejet tartsunk fenn, az átmeneti darab meglehetősen rövid és ennek megfelelően az átmenet viszonylag hirtelen. Az öntő-45 fejben még visszamaradó fémet a befolyó friss Ömledék gyorsan felhígítja, mindad­dig, míg az öntőfejet már csupán a má­sodik ömledék alkotja. A többi fémet vagy ötvözetet a rúdhoz hasonlóan csatlakoztat-50 juk, illetve öntjük. A fémek váltását, pél­dául oly kemencékkel foganatosíthatjuk, melyeknek a megfelelő kokillába csatlakozó vezetékeik vannak. Avégből, hogy a ke­mencéket gyorsan változtathassuk, a ke-5& mencéket nem csupán vízszintesen gördít­hetően, hanem egyidejűleg emelhetően és süllyeszthetően alakítjuk ki, hogy a ke­mence vezetéke a kokillából kihúzható le­gyen, anélkül, hogy azt külön el kellene távolítanunk. 60 A találmány egyik foganatosítási mód­ját az alábbi példa kapcsán magyarázzuk, melynél feltételezzük, hogy oly öntött ru­dat kívánunk előállítani, melynek a rúd hosszirányát tekintve alábbi összetételűnek 65 kell lennie: 63% Cu-t tartalmazó sárgaréz, majd 68% Cu-t „ „ majd 72% Cu-t tartalmazó tombak, majd tiszta réz, majd 70 tiszta alumínium, majd fordí­tott sorrendben 72% Cu-t tartalmazó tombak, majd 68% Cu-t tartalmazó sárgaréz és végül 63% Cu-t tartalmazó sárgaréz. 75 Ebben az esetben a tartányokban vagy kemencékben 63% Cu-t tartalmazó sárga­rezet, 68% Cu-t tartalmazó sárgarezet, 72% Cu-t tartalmazó tombakot, tiszta re­zet és tiszta alumíniumot kell készletben 80 tartanunk és a megadoft sorrendben ki­öntenünk. A következő fémre, illetve ötvö­zetre való átmenet időpontját, például a már kiöntött ömledék súlyának mérése út­ján határozhatjuk meg. 85 Oly esetben, amikor a rúd kialakításá­ban legalább egy ötvözet végig részt vesz, a fémeket akként változtathatjuk, hogy az ötvözetet, illetve ötvözeteket a kokillában, a folyékony öntőfejben állítjuk elő. Ekkor 90 akként járunk el, hogy a kokillába először az alapfémet öntjük, melynek a rúd minden rétegében jelen kell lennie. Ehhez az alap­fémhez ezután a mindenkor szükséges já­rulékos fémet vagy fémeket, illetve a kész 95 ötvözetet vagy előötvözetet adagoljuk, úgy hogy az öntőfejben a kívánt összetételű ötvözet keletkezik. Ha további ötvözetre kívánunk áttérni, a járulékos fémet vagy tulajdonsága vagy mennyisége tekinteté- 1C0 ben megváltoztatjuk, úgy hogy ekkor az Ötvözet összetétele is megváltozik. A rúd tetszőleges hosszának kialakításában ter­mészetesen az alapfém vagy pedig valami­lyen egyéb fém önmagában, adalékok nél- 105 kül is részt vehet. Ebben az esetben a kokillába először re­zet és egyidejűleg cinket öntünk és mind­két fém öntési sebességét úgy állítjuk be, hogy a folyékony öntőfejet 63% Cu-t és no 32% Zn-t tartalmazó sárgaréz alkossa. Amint az ötvözet összetételét változtatni kívánjuk, a réz befolyató sebességét növel-

Next

/
Thumbnails
Contents