134317. lajstromszámú szabadalom • Befecskendező szivattyú belső égésű erőgépekhez

i Í343Ü tott megjoildás hátránya, hogy a henger­persely átmérője a második váll kétszeres szélességlével meg van növelve, ami lé­nyegesen Nagyobb (anyagszükségleteit és 5 több • szerelési munkát jelent, Többhenge­res szivattyúknál ehhez még az járul, hogy ezeket az egyes hengerperselyek egymástóli szükséges távolsága miatt na­gyobbra kell méretezni. 10 A hengerpersely deformálását okozó egyik lényeges tényezőt a találmány ér­telmében lazziai küszöböljük ki, hogy a váll és az ülés között alkalmiazott gyűrű anyjagta keményebb, mint az ülés anyaga 15 és célszerűen ugyanolyan kemény, mint a hengerpersely és hogy belső furata, úgy mint az ülés furata, eredetileg oly bő, hogy az azt Határoló felületek, dacára a befogás közben fellépő nyomásokozta 20 alakváltozásoknak, a hengerperselyre számbavehető nyomást nem fejtenek ki A rajzban a találmány k<V. példakénti kiviteli alakját tüntettük fel. Valamennyi átona ihioísiszrcifitszet. 25 A befecskendező szivattyú (1) tokjában van ai (2) hengerpersely, melyet nyomó­szelep (3) teste a tok (4) üléséhez szorít Eközben a hengerpersely (5) vállával a (6) gyűrűt terheli, amely a váll és az ülés 30 között van elrendezve. A gyűrű kemény­sége egyenlő a hengerpersely keménysé­gével, úgyhogy a váll nem nyomódik a gyűrűbe. így & befogáskor fellépő nyo­más következtében nem keletkezik lépcső, 35 úgyhogy sugárirányú nyomások sem lép­hetnek fel, amelyek ia hengerperselyt ter­helnék. Azok a sugárirányú nyomások azonban, amelyek a (6) gyűrűnek a (4) ülésbe való szorítása közben keletkeznek, 40 ai gyűrű allakját váltbztiaítjáik meg. A gyű-' rűnek azonban a hengerpersellyel szem­ben annyi játéka van, hogy ia gyűrű alak­változása a hengerperselyt nem befolyá­solja épp oly kevéssé, mint az ülés egy-45 idejűleg bekövetkező alakváltozása, mert annak belső átmérője szintjén níagyofobi, mint a hengerpersely szemben álló ré­szének átmérője. A befogáshoz szükséges nyomást ismert öO módon a (7) menetes testtel létesítjük, amely a tok (8) menetébe csíaivarolható és amelynek nyomását a (9) tömítőgyűrű viszi át a nyomószielep (3) házáriai. A nyo­más e házról keskeny gyűrűalakú (10) 55 váll közvetítésével a hengerpersely (11) hoimlofcoldalára adódik át A (10) váll a henger furatával közös tengelyű és a kö­zös tengelyhez célszerűen közelebb fek­szik, mint a külső kerülethez. A fent leírt, isimert befecskendező szi- 60 viaittyúknál, amelyeknek hengerperselyjan csak egy váll van, a tengelyirányú nyo­mást rendszerint ugylancsak a nyomósze­lep teste viszi át, amelynek vagy menete van és ia szivattyú tokjában vian csáva- fi 5 rolva, vagy amelyet, mint a példlakén'ti kivitelnél a szivattyú tokjába csiawarolt menetes testi terheli. Ennek következtében az (5) váll és ai (11) nyomófelület között fekvő perselyrész be van fogva és a nyo'- 70 másniak megfelelően többé vagy kevésbé deformálódik. Ez a deformálás a sugár­irányú erők okozitai fent leírt alakválto­záshoz a tömítőgyűrű, illetőleg alz ülés alakváltozása következtében hozzáadódik 75 és a dugattyú szorulását elősegíti. Kísérleteink azt mutatták, hogy a hen­gerpersely alialkváltozásiai a leírt szerkezet következtében megengedhető határok kö­zött mariad, ha ia találmány érteimébén a 80 tengelyirányú nyomásit a nengerperselyre a fent leírt módon a hengerpersely egész homlokfelületéhez viszonyítviai keskeny gyűrűs felületen visszük át. A hengerperselyniek <a (3) nyomószelep 85 és a (4) ülés közé befogott részén kívül (12) hornya van, amelybe a tok furatá­ban elrendezett (13) csap nyúlik (éls a hen­gerperselyt elforgassál szemben rögzíti. A hengerperselynek a befogó nyomás ailaitt 90 álló részét tehát a (13) biztosító csaphoz tjartozó (12) horony nem gyengíti. A hengerpersely falában önmagában is­mert módon (14) és (15) furatok vannak, melyeik a szivattyú terét tüzelőanyagot 95 tartlailmiazó (16) térrel kötik össze, ha a (17) dugattyú a furattok beljső torkolati nyílásjait szabaddá tette. E furiatok ke­resztmetszete azok hosszai mentén állandó, úgyhogy azok a hengerperselyt a lehető- 100 ség szerint kis mértékben gyengítik. A 2. ábrabeli kiviteli alak laiz 1. ábra­belitől abban különbözik, hogy a henger­perselynek kúpos (18) válla van és hogy a hengerparseilyben a váll, vlaíiaimint a 105 (14) és (15) furatok között a persely külső köpenyében gyűrűs (19) hornyot alakítot­tunk ki. Az 1. ábrabeli (6) gyűrűnek meg­felelő (20) gyűrű a (18) váll kúposságának megfelelően kúpos homloikoldallial klészül. no Kísérletleinkből kitűnt, hogy előnyös, ha a kúp nyílásíszöge körülbelül 160a . Ez esetiben az igénybevétel következtében a dugattyú szorulását fokozó alakváltazá-

Next

/
Thumbnails
Contents