133294. lajstromszámú szabadalom • Tölthető íróeszköz főleg hirdetésfeliratokhoz

s 133294, Kisebb írócsúcslap esetében elégséges egy hasítekcsatorna alkalmazása, míg a nagyob­bakhoz kettőt vagy többet is kell alkalmaz­nunk azért, hogy a viastaglalbib íráshoz a folya-5 díékot nagyobb adagolásban kaphassuk. Az íróka alsó vége, azaz. a hegye ferdén, vagy egyenesen vágott, továbbá a 3. ábrán látható különböző nagyságú és alakú lehet a szerint, hogy milyen célra óhajtjuk hasz-10 nálni, pl. írás, vcnalozás, árnyékolás, kör­vonalazás stb. céljára. Az íróka felső végén (d) csavarmentet van, hogy az (e) szárba becsavarható legyen. A be­csavarásnái kis légtelenítő gumikarikát kell 15 alkalmaznunk. Az íróeszköz szára belül üreges, zárt. A szárüreg az ismert módon szívás útján, vagy egyszerű beöntéssel is tölthető. Használatkor a megtöltött és összeállított 20 íróeszközt, mint az írótollat kézbevesszük és kissé — mint a túlmártott tollnál — a folya dékot lerázzuk. Ezáltal a hasítékcsatornák megteltek és megkaptuk a fotyadékösszeköt­tetést az írócsúcslap és a fartány között. Ha 25 ezután az íróeszközt az (A) írósíkon vezetjük, azaz írunk, az írócsúcslapnak megfelelő nagyságú összefüggő felületű, betűt, vonalat, vagy ábranyounot kapunk. A hasítékcsator­nákba nyomult folyadék ugyanis az írócsúcs­lapnak az írósíkkal történő érintkezése és si 30 mítása folytán kihúzódik és m. írócsúcs ter­jedelmének megfelelő nagyságban az író síkra tapad. Szabadalmi igénypontok: 1. Tölthető íróeszköz, főleg hirdetésfelira 35 tokhoz, melyre jellemző a folyadékkal tölthető zárt (e) szárüreg, az (a) csőfurat­tal és a (b) hasítékcsatornával ellátott tö­mör íróka, és az íróka síklapú végződése, az írócsúcslap. io 2. Az 1. igénypontban meghatározott író­eszköz kiviteli alakja, melyre jellemző az íróka írócsúcsába fűrészelt egy vagy több (b) hasítekcsatorna. 3. Az 1. vagy 2. igénypontban meghatározott 45 íróeszköz kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy az írókának az írócsúcslap feletti része henger vagy hasábaliakú és az író­csúcslap az íróka hossztengelyére merőle­ges vagy azzal szöget zár be. 59 1 rajzlap melléklettel. Felelős kiadó: dr. Sályí István szabadalmi bíró. Szikra-nyomda, Budapest, V., Honvéd-utca 10. — Felelős: Nedeczky László igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents