132676. lajstromszámú szabadalom • Kapáló és gyomirtó szerszám, valamint azzal felszerelt egykerekű kézi tolókapa
Megjeleni 1944, évi április hó 18-án. MAGYAR KIfcÁLYI ($EEHft SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 132676. szám. X/a/li. osztály. ; — B—15868. alapszám. Kapáié és gyomirtó szerszám, valamint azzal felszerelt egykerekű kézi íoíúkapa. Bíró Béláné szül. szentmíklósí és óvári báró Pongrácz Hona oki. fizikatanár és gazdálkodó, Szeged, A bejelentés napja: 1942 évi november hő 24. A közönséges kézikapák munkája, eltekintve attói, hogy a talajt kedvezőtlenül mozgatta meg és a gyomirtás tekintetében sem volt tökéletes, aránylag igen fárad-5 ságos és költséges volt. Ezért alkalmazták már oly, egykerekű vázra szerelt kapaszerszámokat, melyet két, a haladási irányhoz képest hátrafelé széttartó, egy-egy ekeszarvalakú fogantyúban végződő nyél-10 lel lehetett mozgatni; maguk a sorszámok a haladási irányra merőleges, vízszintes, egymásai párhuzamos rúdalakú testek voltak. Az eddigi ily kerekes kapásnak többféle hátrányuk volt: a tulaj dónkéí5 peni szerszámok munkája tökéletlen volt, az egész kapa az említett két nyél fo'ytán aránylag széles volt és nem tudta a növényeket eléggé megközelíteni ill. a fogantyúszarvak a növények szárait eltörték; a 20 főhátrány azonban az volt, hogy- a kapát szakaszonként tolással és visszahúzással, azaz megszakított mozdulatokkal kellett működtetni. így tehát egyirányú munkáról illetve folytonos előrehaladásról 25 éppúgy nem lehetett szó, mint a közönséges kézi kapálásnál. A találmány az eddigi hátrányokat teljesen kiküszöböli, sőt további, eddigelé el nem ért előnyöket nyújt, még pedig mind 30 a tulajdonképeni kapáló és gyomirtó szerszámnak vagy kapakésnek, mind pedig az egész, egykerekű kézi hajtású kapának az eddigiektől lényegesen eltérő szerkesztésével. Megjegyzendő azonban, hogy maga a találmány szerinti szerszám nemcsak ké- 35 zi hajtású, hanem fogatos kapáknál és motoros kapálógépeknéi is előnyösen használható. A találmány szerinti szerszámot mindenekelőtt oly késpengealakú lap jellemzi, 40 melynek a munkaélt alkotó mellső széle a haladási irányhoz ferde helyzetű. A találmány egyik célszerű megoldási alakja szerint a munkáéi a haladási irányban kifelé domborodó, ívelt alakú és az ehhez 45 csatlakozó sarkok le vannak gömbölyítve; a szerszámot, egy másik megoldási alakja szerint, hátsó hosszoldalán az alább ismertetendő okból és módon kialakított, célszerű görbületek határolják. Az egész, 50 késpengealakú lap a talajhoz célszerűen hegyes szög alat hajlik és ez a szög illetve a szerszámnak a talajba való behatolási mélysége a talaj minősége és az irtandó gaz sűrűsége szerint tetszőleges módon, 55 pl. úgy szabályozható, hogy a szerszámlapot hordó szár fel- ill. lefelé beállítható és a beállított helyzetben rögzíthető. Ez a szár egyébként, felfelé irányuló darabjának alsó részén ékalakú keresztmetszetű vagyis 60 csoroszlyaszerű rúd. Mindezeknél az alakításoknál fogva a találmány szerinti kapáló és gyomirtó szerszám főleg a következő előnyökkel jár: a kapálást vagyis a föld lazítását és 65 porhanyítását úgy végzi, hogy nem hal-