132486. lajstromszámú szabadalom • Irányzóberendezés főként rövid és igen rövidhullámú irányzáshoz

4 13248C. kell hogy legyen. Azt a frekvenciát viszont, amelynél áz impedancia .végtelen nagy­gyá Válik, úgy kapjuk meg, hogy az egyen­let-törtjének', nevezőjét Jtesszük zérussal 5 egyenlővé, mikor is Az említett egyenletből, valamint" az ezt szemléltető 2. ábrából kitűnik, hogy az 10 impedancia abban a körzetben, amelyben jelek vétele gyakorlatilag lehetséges, a fjekvenciával egyenes arányban változik, ÄZ impedanciával kifejezett induktancia ennélfogva fizikai induktancia módjára 13 változik és a Mezelékre nézve ugyanazok a törvények érvényesek, mint a fizikái in­duktanciára a hangolt körfrekvenciájára való hatásának szempontjából. Ez azt je­lenti, hogy az esetben, ha a csatolási té­nyezőt és a it tényezőt a fenti követelmé­nyeknek -megfelelően választjuk 'meg, a hangolt kör frekvenciája nem tolódik el s így továbbra is lehetséges ennek a kör­nek a vevőkészülék többi körével együtt 3 való hangolása. '- , A valóságban azonban a görbék hajlott tak s ezért a sávok középső frekvenciájá­tól való lénveaesebb eltérések cselében Z értéke már nem egyenes arányban válto­zik a frekvenciával. Ez okozza a másod­lagos kör hatékony L2 e ff induktanciájá­nak íeljebb említett változását, amelynek, mint mondottuk, nem szabad többel ki­tennie, mint az induktanciának az illető Lekvenciasáv középső frekvenciájához tartozó értéke lOo/o-ál. A'találmány szerinti irányozóberendezés­: *il akkor is kielégítő erősségű jeleket ka­punk,'ha a keretantenna felülete jóval ki­* ;ebb, mint ahogy eddig szükségesnek vél­ték.Ilyien kis keretantenna hosszú hul­lámú irányozójelek vételére is alkalmas, ennélfogva a találmány módot ad ugyan­annak az antennának rövidhullámú cs hosszúhullámú irányozáshoz való felhasz­nálására, ami eddig nem volt lehetséges. A 4. ábra a találmánynak e célra alkal­ma» kiviteli példáját szemlélteti. 50 A 4. ábra egymással szöget bezáró kél -- 18 és 19 — keretantennát mutat. Ezek a találmány szerint kialakított 20 és 21 vezeték írtján vannak a 22 vevőkészülékkel Összekötve. Ehhez két — 23, 24 - • gonio-55 méler tartozik, ahielyeknek mindegyike mindkét antenna vezetékével össze van köt­ve. A göniométereket szokásos rnódon két­két rögzített tekercs és egy-egy mozgat­ható tekercs alkothatja. Az egyik -gonio­meter mozgatható tekercse rövidhullámú 60 irányozáshoz vató 25 erősítőhöz csatlako­zik, a másiké pedig hosszúhullámú irá­nyozáshoz való 26 erősítőhöz. A berendezés eddig említett részei mind rövidhullámú, mind hosszúhullámú irá- 65 nyozáshoz használhatók, mivel a 20 és 21 vezetéknek hosszúhullámú irányozás ese­tében azért nincsen jelentős induktanciája, mert hossza kicsiny a hullámhosszhoz ké­pest, rövidhullámú irányozás ©setében pe- 70 dig azért, mert ennek a találmány elejéi veszi. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy az an­tennarendszer hosszúhuUálpiú irányozás esetében az impedanciagörbe első ágán dolgozik, rövidhullámú irányozás esetén 75 pedig e görbének a 2. ábrán látható vala­melyik másik ágán, mimellett a 20, 21 ve­zielék oly méretezésű, hogy a rövidhullámú frekvencia a vonalkázott frekvenciasávok valamelyikébe essék, pl. az A nyíllal jelzett go frekvenciával egyezzék. A hosszúhullámú irányor-őfieiívencia például a 300—603 ki­lohertzes sávban lehel, a rövidhullámú-pe­dig a 2500—1000 küohe Lies sávban. Nehézségek támadhatóak ;uon! an am.ak „­folytán, hogy a hosszúhullámú résnek és a rövidhullámú részek befolyásolhatják egymást annak e lenére, hogy a 20 és 21 vezetéknek mindkét esetben kis ellenállása vau. Ez a kölcsönös befolyásolás hamis .. jelzést okozhat, még pedig főként a rö­vidhullámú irányozás esetében.; a hiba itt 2—- 3 .fok nagyságrendű is lehet. Ennek el­kerülése végett a 23 goniometer vezeté­kébe 27, 28 kondenzátorokat iktatunk be, .. a 24 gonioméier vezetékébe pedig 29,; 33 szűrőket. A szűrőket £gy-egy aránylag kis sorosan kapcsolt indukciós tekercs és pár­huzamosan kapcsolt kondenzátor alkotja, A találmány természetesen nem szorít- n kőzik az ábrázolt kiviteli példákra, hanem »ízektől eltérően is megvalósítható. így pél­dául semmi akadálya nincsen annak, hogy a 4. ábra szerinti vagy ehhez hasonló be­rendezést a 3. ábra szerinti berendezésben használt átkapcsolóval is felszereljünk. Szabadalmi igénypontok: 1. Ii áiiyozóberendezés, főként rövid, és igen rövid hullámú irányozáshoz, jellemez­ve a (10) antenna induktanciájának, va­lamint az antennától a vevőkészülék első

Next

/
Thumbnails
Contents