131641. lajstromszámú szabadalom • Rövidhullámú cső, melynek egy vagy több üreges rezonátort tartalmazó köre van

2 131641. több áttöréssel kialakított rekesz! feldara­bolja, úgyhogy a gyűjtő felületre jutó; áram frekvenciája a forgás frekvenciájának sokszorosa. A 4 vákuumedény nyakában, 5 elektronsugarakat létesítő, önmagában is­meretes 5 rendszert alkalmaztunk, mely például izzó katódáből ós az izzó; katódát körülvevő Wehnell-hengerből, továbbá gyorsító elektródából áll. A 6 elektron-10 sugarak két mágneses vagy elektromos, együttesen forgó mezőt alkotó mező úgy téríti ki, hjogy a sugár kúppalástot ír le. A sugarakat például egymással szemben 9()°-kal eltolt 7 és 8 lemezpárral térítjük 15 ki, amelyeket a sokszorozni kívánt frekven­ciájú váltóárammal táplálunk. A kívánt 90°-os fáziseltolást egyszerű módon azzal érhetjük el, hogy az egyik' lemezpár egyik lemezé! a másik lemezpár egyik' lemezével 20 összekötjük és a két lemezpár lenig elő­menti távolságát úgy választjuk' meg1 , hogy az elektronsugárnak e távolság befutásához az alaprezgés negycdperiódüsára van szük­sége. A két lemezpár érzékenységét azon-25 ban ez esetben a lemezitávolságok' alkal­mas megválasztásával ki kell egyenlíteni. Az üvegből, kerámiai anyagból vagy fém­ből készült 4 vákuumedény végén van a 30 toroidalakú üreges rezonátorkör. Az 1 ka­pacilásfelülebet áttörtük. Az ugyancsak kör mentén elrendezelL áttörések előnyösen su­gárirányú keskeny hasi tokok. Az 1 kapa­cilásfelülel azoban küllőkből álló vagy pók-35 háióalakú oly rácsként is kialakítható', mely sugárirányú és a sugárirányra esetleg ha­rántirányú, köralakú huzalokból van. A hátsó át nem tört 2 kapacitásfelület az elektronokat fogja fel. Az üreges, rezonátor1 40 belső terét célszerűen szigetelő anyagból készült 9 gyűrű vákuumot tömi tőién úgy osztja meg, hogy az üreges rezonátornak a vákuum téren kívül eső résziét a két fém tár­csát egymással összekötő 10 fémszalag 45 zárja le. E 10 fémszalag alakjának meg­változtatásával a 3 tér rezonáciája vagyis hangolása megváltoztatható. A kör galvá­nosan is felosztható és az, elválasztás he­lyén pusztán1 kjapacilásosiau zárható, úgy-50 hogy az elülső és hátulsó felület külön­böző "feszültségekre kapcsolható'. A sok­szorozott frekvencia vételezésére egy vagy több 11 csaló Ló hurkot alkalmazunk, ame­lyek a 3, gyűrűs térben nyúlnak. A körben 55 forgói 6 elektronsugár az elülső kapacitás­felület 1 nyílásain átmegy és eléri a 2 kapacitásfelüleleket, illetőleg öz első kapa­citásfelület 1 nyílásai közötti szakaszokba ütközik. A rezonanciakör tehát ellenütem^ ben gerjed. Mivel az ily elektronsugárcsö­vek a tapasztalat szerint csak kis áramerős- 60 ségekkel dolgozhatnak és nagy belső ellen­állásuk Van, a találmány szerinti megoldás különös előnye, hogy az anödakörnek rend­kívül nagy rezonanciaíelLenállása van, ame­lyen kicsiny kisütőáramok esetén is nagy 55 amplitúdó alakulhat ki. A körkapadlás azzal csökkenthető, hogy a 2 felületekéi', csak az 1 áttörések mögötti helyeken ren­dezzük el. Ez esetben a hátsó felületet előnyösen mint sík felületet alakítjuk ki 7 , és ezen a felületen az; 1 áttörésekkel szem­ben tömör vagy üreges fémes testeket ren­dezünk el, melyeknek keresztinél szele va­lamivel nagyobb, mint az 1 áttörések' ke­resztmetszete. 75 A 3. ábrában klisztron-reudszerű oly elektroncső hosszmetszetét tüntettük fel, melynek két loroidalakú rezonanciaürege. van. és ezeket egymástól az elektronok; pályáit befogadó; lér különíti el. Ennél a g0 kivitelnél gyűrűalakú 'katódát alkalmaz­tunk. A cső 20 fala üvegből vagy kerámiai anyagból van. E falon két sík, vákuumot tömítőeii be forr asz tolt 21 fémtárcsa ha­tol át. A fémtárcsák egymással szemben 85 fekvő két körgyűrűalakú felületi-észében áttörések vannak, melyek egyrészt elek­tronsugárnyaláb útjában rácsfelületet, más­részt két üreges rezonátor kapacitásfelüle­teit alkotják. A vákuumedényt egyik végén 9() 23 fémsapka zárja le, melynek 24 felü­lete a 21 elektróda kapacilásfelüleléhez kö­zelebb áll és ezzel együtt az egyik loroid­alakú rezonaiiciaüreget alkotja. Ezt az üre­get a vákuumedényen kívül eltolható 25 95 körhenger egészíti ki, melynek belsejében van a teljesítmény kivezetése végett alkal­mazott 26 csatolóhurok. A 21 anóda elek­íronfelcsapódásnak kilelt részeit előnyösen 27 csőkígyóval hűtjük. A 22 elektróda, át- j, 0 -tört felületrészével szemben gyűrűalakú katódát rendeztünk, el, mellyel körgyűrű­alakú 28 emissziós felület áll szemben. A katódához azzal célszerűen összekötött 29 ernyő csatlakozik, melyet akként alaki- 105 toltunk ki, hogy az a 22 lelektródával e_gyu.lt szintén loroidalakú rezonanciaüreget ha­tárol, melyet; )a vákuumedényen kívül el­rendezett hengeres 30 fcmköpennyel köz­refogott tér egészít ki. Ezt-az üreges rezo- ,10 nátort a 31 csatolóhurok közvetítésével1 az­zal a frekvenciával gerjesztjük, amelyet erő­síteni vagy sokszorozni kell. A tömlőala­kú elektronsugárnyalábot előnyösen len-

Next

/
Thumbnails
Contents