129728. lajstromszámú szabadalom • Harci kocsi

Megjelent 1942. évi június hó 15-ée. MAGTAÄ KIKlLYI SZABADALMI BIRÓSÁa SZABADALMI LEÍRÁS 129728. szám. XIX/c. osztály. — T. 6717. alapszám. Harcikocsi. Torda László asztalosmester, Zalaegerszeg. A bejelentés napja: 1941. évi augusztus hó 4. A találmány harci kocsi, melynek az a sajátossága, hogy haladása közben maga előtt önműködően árkot munkál ki a ta­lajból, így a találmány szerinti harci kocsi 5 kettős, fontos feladatot teljesít. Tudvalévő, hogy a harci kocsik főrendéi Le tése, hogy állásharcnál és rohamnál a gyalogság elő­rehaladását, illetve előretörését előkészítse és evégből az ellenséges akadályokon át 10 utat törjön. A találmány ezen az ismeretes feladaton kívül azt a messzebbmenő fel­adatot is teljesíti, hogy a gyalogság részére önműködően lövészárkol létesítsen. Vilá­gos, hogy ennek, tekinlellel az emberi ener-15 giában való megtakarításra és a nagy idő­nyerésre, hadászati szempontból nagy je­lentősége van. Azonban a találmány sze­rinti harci kocsi, pl. mint páncélos "hadi­jármű (tank), ugyanakkor, mikor a gya-20 logiság részére lövészárkoL létesít, egyúttal egy másik feladatot: is teljesít; nevezetesen ebbe az árokba süllyedvén, nagyobb ellen­séges támadás ellen saját magának is ve­del met nyújt. Megjegyzendő, hogy erre a 25 célra nem szükséges, hogy a jármű a maga egész magasságának megfelelő mértékben süllyedjen, hanem elegendő, ha jóval ki­sebb, pl. csak félméler magasságú árkot váj magának, mert az árok létesítése- során 30 kél oldalra hányt és ott feltornyosuló föld­tömeg' a járművet úgyis ellakarja. A fentiekhez képest a találmány szerinti harci kocsit mindenekelőtt az jellemzi, hogy mellső részen falajmcgmunkáló, árkoló szerszámokkal van felszerelve. A jármű talajmegmunkáló része akár merev, előre­haladó ekeszerű szerszám, akár forgószer­szám lehel; előbbi esetben a járműnek szerszámtartó vasrésze vagy köpenyrésze, ulóbbi esetben pedig a szerszám forgásten­gelye süllyeszthető, ül. emelhető. A talál­mány célszerű megoldási alakja szerint a jármű szokásos alvázára oly páncélos ko­csiszekrény borul, mely az alvázhoz ké­pest, süllyeszthető, ül. emelhető és mely, mellső részén, árkoló szerszámokkal van felszerelve. A lalálmány egyik előnyös meg­oldási alakja szerint ekeszerű talaj megn munkáló szerszámrészek a páncélos szek­rénynek mellső részén, magából a páncél­falból vannak kialakítva. Az árkoló szer­számoknak, ül. az azokat hordó járműrész­nek süllyesztését természetesen csak addig a mértékig kell foganatosítani, amíg a kí­vánl árokmélységet el nem értük. Haszná­laton kívül a szerszámokai, a nyugalmi hely­zetbe visszaemeljük; azíonhan a Lalajmeg­munkálószerszámokat hordó járműrész a nyugalmi helyzet fölé is emelhető, hogy pl. hegymenetnél a jármű mellső része eset­leges akadályokba ne ütközzék. A páncélos szekrény a jármű könnyebb összeáilílása, végett alul nyitott, vagy a szekrénynek, leg­alábbis hátsó részén, bő' fenéknyílása van, ami lehetővé Leszi, hogy a jármű anyag­szükségletének utánpótlását a jármű mö­gött elkészüli árkon ál észrevétlenül; 7é­deíten foganalosílhassuk. 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents