129364. lajstromszámú szabadalom • Berendezés kézi lőfegyverekhez, célzás nélküli használatuk megnehezítésére
129364. 3 A 12. ábra a jobbkéz mutatóujjával való működtetést lehetővé tevő megoldási alak hátsó nézete. A 13. ábra részben metszet é,s részben 5 oldalnézet a 12. ábrának XIII—XIII vonala szerint. A 14. ábra metszet a 12. ábrának XIV— XIV vonala szerint, Az 1. ábrán —1— a szokásos acélgömb, 10 2 pedig az irányzék. Az 1—9. ábrák szerinti megoldási példa esetén az alább leírandó, találmány béli, második, mozgó irányzékot és illetve annak működtető szerkezetét az —1— célgömb1 és a szokásos 2 irány-15 zék között kb. a középen, a 3-mal jelzett helyen alkalmazzuk és azt a 4 helyen ágyazott, a 3. ábra szerint a 4a csap körül lengethető, alább leírandó fogantyús kétkarú emelővel mozgatjuk. Az 1. ábrán 9^el 20 jelölt helyen a berendezés másik részét alkotó, a fegyver elsütőszerkezetét elreteszelő, ill. felszabadító szerkezeiét (4—7. ábrák) helyezzük el, melynek forgatható 10 tengelyét (4. ábra) előre, az 1. ábra szerinti 25 3 hely felé vezetjük és a 2. ábra szerinti, forgatható 11 tengellyel kötjük össze, mely viszont hátrafelé nyúl. (A két, egyébként egyvonalha eső 10, 11 tengely összeérő, összekapcsolt végeit áttekinthetőség ked-30 véért nem tüntettük fel.) A lövés végrehajtása előtt az —1— célgömböt és a 2 irányzékot a szokásos módon a megtámadandó célnak megfelelő, 8—8x-szel jelölt irányvonalba visszük és 35 a fegyvertartó balkéz hüvelykujjával befelé (a fegyver faágya felé) nyomjuk a 3. ábrán látható kétkarú 15 emelő fogantyús 14 végét, mely az 1. ábrán 12-vel jelölt helyre esik. A 14 fogantyú benyomása' 40 folytán a 15 emelőnek hasítékos 5 vége a 16 nyil irányában leng ki. A 15 emelő 5 végének' hasítéka a 2. ábrán látható 17 fogasrúd villás végén 'átjáró 6 csappal kapcsolódik, minek folytán a 15 emelő mű-45 ködtetésekor a 17 fogasrúd a 18 nyil irányában eltolódik. Ez a 17 fogasrúd a 20 puskacsövet körülvevő falon megerősített 21 ágyazatban alkalmazott 22, 23 vezetékek között mozog. A 17 fogasrúd a 21 ágya-50 zathan elhelyezett 24 tengelyre felékelt 25 fogaskerékkel kapcsolódik, mely a '21 ágyazatban alkalmazott 26, 27 vezetékek között függélyes irányban csúsztatható, a 17 fogasrúd mögött elhelyezett 28 keret egyik 55 oldalának belső fogazású részével áll kapcsolatban. A 28 keret alsó végében a 29 görgő van ágyazva, melynél fogva ez a keret az alább ismertetendő szerepű 30 fenékütközőlapra nehezedik. A 17 fogasrúd továbbá a 11 tengelyre ékelt 31 fogas- 60 kerékkel kapcsolódik. Ha a 14 fogantyút befelé nyomjuk, minek folytán a 17 fogasrúd a 18 nyil 'irányában eltolódik, akkor egyrészt a 25 fogaskerék a 28 keretet felfelé kezdi mozgat- 65 ni, másrészt a 31 fogaskerék 11 tengelye sa veié összekötött 10 tengelyt (4. ábra) forgatja, mely a 33 tokban levő 34, 35 csapágyakban van ágyazva. A 10 tengely jobboldali végén a 37 fogaskerék 36 agytoldata 70 van megerősítve, pl. 38 rögzáőcsavarrál, mely 37 fogaskerék a felettél elhelyezett 39, 40 vezetékekben járó szánnák 41 fogaisrudat alkotó, a fegyver elsütését az alább leírandó módon meggátló részével 75 kapcsolódik. Világos, hogy a'2. ábra szerinti 28 keret a 25 fogaskerék hatása alatt felfelé mozogván, a 30 fenékütközőlaptól jelválik. Hogy a 14 fogantyúra gyakorolt kéznyomás meg- 80 szüntével a 28 keret az alább ismertetett célból a 30 ütközőlapra ismét felfeküdjön, a 10 tengelyt a 4. ábra szerint a 42 csavarrúgó veszi körül, melynek egyik vége a 34 csapágy alsó részében, másik vége pe- 85 dig a 10 tengely jobboldali részén 43 csavarral rögzített 44 tárcsa felső részében van megerősítve és mely így a 10 tengelyt az előbb leírt működéshez képest visszaforgatni iparkodik. 90 Az elsütést meggátló 41 fogasrúdat a puska szokásos szerkezetében kiegészítőileg lalkalmazandó, négyszögletes 45 áttörésen (6. ábra) vezetjük át, úgyhogy ez a fogasrúd a felhúzott 49 ütőszeganyának 95 49a nyíl-irányú pályája előtt áll. A 2. ábra szerinti 28 keret a taláhnánybeli, második, 7 mozgóiránj'zékot hordj a, mely akkor van a legmélyebb helyzetében, amikor a 28 keret .a 29 görgőnél fogva a 30 fenékütköző- 100 lapra felfekszik. Ugyanekkor az elsütést meggátló 41 fogasrúd az 5. ábrán látható 47 nyíl irányában legszélső baloldali helyzetét foglalja el. Midőn a 3. ábra szerinti kétkarú 15 105 emelőkart működtetjük és így a 28 keretet felfelé mozgatjuk, iákkor a 7 irányzék a '2. ábrán a 8x-szel jelölt helyzetbe jut, vagyis az irányvonalnak az 1. ábrán is 8x-szel megjelölt pontja magasságában áll. Ugyanekkor a 41 fogasrúd 48 vájata (5. no ábra) pontosan a 49 ütközőszeganyának 50 tartó és vezető szánja elé kerül, úgyhogy az utóbbi a 41 fogasrúd 48 vájatán