129276. lajstromszámú szabadalom • Talp lábbelihez

2 1292Í6 gek, melyeknek egymással szembenfekvő két oldala egyenes, illetve sík, egymás­sal szembenfekvő másik két oldalán pedig legalább egy-egy, egymással szemközt el-5 helyezett fecskefarkalakú vájat van ak­ként, hogy e vájatba tetszés szerint vagy bármelyik más egyetlen idomdarab fecs­kefarkalakú kiugrása, vagypedig egymás­másmelléillesztett bármelyik másik két 10 idomdarabnak egyetlen fecskefarkalakú kiugrássá egyesített két kiugrása szoruló ókhatássaJ behelyezhető. Ez lehetővé te­szi, hogy a tömeggyártás elvei szerint a hulladékdarabok leggazdaságosabb kihasz-15 nálásával, pl. csáközással, más-más nagy­ságban előállított idomdarabokból összeál­lított sávokat tetszés szerinti kombináció1 ­ban ékelhessük egymásba. A találmányt részletesebben a rajzon 20 vázlatosan feltüntetett foganatosítási pél­dája kapcsán magyarázzuk meg. Az 1. és 2. ábra férficipőhöz való teljes talpfelülnézete, illetve oldalnézete. A 3., 1. és 5. ábra pedig a talp összeállításához 25 használt különböző nag\rságú, azonban: egymásbaékelhető idomdarabok egy-egy felülnézete. Az 1. és 2. ábra szerint a talp az egy-* vagy többrétegű A vendégtalpbői és a B 30 járórétegből áll. Ez a két réteg vízben oldhatatlan ragasztóanyag segélyével van egymáshoz ragasztva. Az A vendégtalp a talp egész felületére végigmenő réteget alkot, mely pl. hasítási 35 bőrhulladékból, egyenlítési bőrhulladék­ból vagy olyan papírlemezből állhat, ame­lyet hasítási bőrhulladékkal vontunk he. Ez a réteg szükség esetén impregnál ás ré­vén vízáthatlanná tehető vagy egymáshoz 40 ragasztott több rétegből állhat, melyek egyike vízáthatlan lehet. A B járóréteg bőrhulladékokból, kivált­képen előnyösen talpbőrhulladékokból ki­vágott a idomdarabkákból van összeál-45 lítva. Ezek az a elemek harántirányú sá­vokat alkotnak és a szomszédos anyagsá­vok elemei egymásbaékelődnek akként, hogy ennek révén az anyagsávok egymás­hoz képest való hosszanti eltolódását meg-50 akadályozzuk és egyúttal az anyagsávoki­nak hosszirányukra merőleges irányban ható erők folytán való szétválását is meg­akadályozzuk. Az egymásbakíapcsolódás a legelőnyösebben fecskefarkkötés révén tör-55 ténhet|ik. ; Amint az 1. ábrán látható, az egyéb­. ként harántirányú anyagsávok a talp hosszirányához képest ferde elrendezé­sűek, emellett a talp hajlékonyságának megtartása, illetve fokozása szempontjából 60 előnyös, ha ez a ferde elrendezés olyan, hogy az anyagsávoknak a láb külső oldala felőli Bx vége * a talpnak a lábbeli orra felőli mellső C végétől messzebb van, mint ugyanennek a sávnak a láb belső oldala 65 felőli B2 vége. A 3. ábra olyan idomdarabot mutat, mely lényegében hosszúkás négyszöget al­kot. E négyszög egymással szembenfekvö két a3 oldala egyenes, illetve sík, egy- 70 mással szemben fekvő két másik, hosz­szabb oldalán pedig két-két at fecskefark­alakú vájat van. Ezek laz at vájatok egy­mással szemközt helyezkednek el és kö­zöttük van a fecskefarkalakú a2 kiugrás. 75 Ennek az a2 kiugrásnak a mérete olyan, hogy az ;aL fecskefarkalakú vájatba szoruló ékhatással benyomható.' Az idomdarab két végén egy-egy a^ kiugrás van, mely ki­ugrások oly méretűek, hogy egymásmellé- 80 helyezett két idomdarab kél a4 kiugrása együttesen az a3 kiugrásnak megfelelő nagyságú és alakú, tehát ez a két a4 kiug­rás, ugyancsak szoruló ékhatással, az .^ fecskefarkalakú vájatba együttesen nyom- 85 ható be. A 4. és 5. ábra olyan idomdarabot mu­tat, melynek egymással szemközti két ol­dalán csak egy-egy at fecskefarkalakú vá­jat van. A 3. ábra szerinti idomdarab na- 90 gyobb, a 1. ábra szerinti idomdarab pe­dig kisebb hulladékbőrdarabból készült, azonban az at , a, és aljb részek méretei ugyanazok, mint a 2. ábra szerinti idom­darab esetében. Ekként tehát a 3., 4. és 95 5. ábra szerinti idomdarabokböl összeállí­tott anyagsávok egymással tetszőleges kom­binációban köthetők össze, amint ez az 1. ábrán is megállapítható. Ez az össze­állítást és a gyártást megkönnyíti. 100 Az idom darabok a 3—5. ábrán látható kiviteltől eltérően olymódon is előállít­hatók, hogy az at fecskefarkalakú vájattal szemközt mindenkor egy-egy a2 fecskefark alakú kiugrás helyezkedjék el. Ez a ki- io5 vitel azonban kevésbbé előnyös, mint a 3—5. ábrán látható megoldás, mert a bőr­hulladékdárabok gazdaságos kihasználását á 3—5. ábra szerinti kivitel jobban teszi lehetővé, ezenkívül ez a kivitel a viselési no próbák során tartósabbnak is bizonyult. A találmány szerinti talp éppúgy mun­kálható meg és javítható, mint a szoká-

Next

/
Thumbnails
Contents