129002. lajstromszámú szabadalom • Térképkörző
Megjelent 1942. évi január hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BIROSAG SZABADALMI LEI.RAS 129002. szám. VÍI/a. osztály. — B. 150"!). alapszám. Térképkörző. vitéz tardoskeddi Benke József ny. tábornok, Budapest és Schemer József Rt. cég, Budapest. A bejelentés napja: 1941. évi május hé 15. A találmány távolságoknak térképekről való leolvasására, illetve leniérésére való, közkeletű kifejezéssel röviden »íérképkörző<i-nek nevezhető eszköz. Hasoncélú lér-5 képkörzők már többféle kivitelben ismeretesek, ezek ismertetése azonban túllépné e leírás kereteit. A találmány szerinti, az ismertektől szerkezeti kialakítását illetően eltérő térképkörző ezekkel szemben fő-10 ként; sokoldalú használhatóságával és emellett viszonylag egyszerű és olcsó kivitelével, továbbá csekély súlyával és terjedelmével tűnik ki, úgy hogy használata például katonák, cserkészek és turisták 15 számára rendkívül előnyös. A találmány szerinti térképkörző alap lemezt és erre elforgathatóan felerősített, célszerűen szintén lemezként kialakított legalább két körzőszárat tartalmaz. Az alapié-' 20 mez egy vagy több, önmagában véve ismert alkatú, az alaplemezhez célszerűen mereven rögzített, például vele egy darabból készült mérőcsúcspárral illetve három vagy több mérőcsúcsot tartalmazó mérőcsúcscso-25 porttal van ellátva, melynek illetve melyeknek egymáshoz képest elmozdlthatatlan mérőcsucsai olyan távolságokat zárnak közre, melyek a különböző használatos méretarányú térképeken valamely fontos 30 egységnyi távolságnak, például egy kilométernek felelnek meg. Az alaplemezre erősített körzőszárlemezek közül legalább egynek, célszerűen kettőnek a találmány szerint legalább két mérőcsúcsa van, melyek a körzőszárlemezek célszerűen közös 35 forgáspontjától célszerűen különböző távolságokban vannak. A találmány szerinti térképkörzőnél, továbbá az alaplemezen a körzőszárlemezeknek az alaplemezhez képesti .rögzítésére való egy vagy több 40 rögzítőszerv is'van, mely illetve melyek, úgy Vannak kialakítva és elhelyezve, hogy a körzőszárlemezeket velük egy vagy több olyan helyzetben rögzíthessük, amelyben ezek mérőcsúcsai egymástól a térképié- 45 olvasás szempontjából megkívánt, meghatározott távolságokban, azaz olyan távolságokban vannak, amelyek a különböző használatos méretarányú térképeken fontos távolságoknak, például egy kilométer- 50 nek, illetve ennek egészszámú többszöröseinek vagy törtrészeinek felelnek meg, E rögzítőszervek célszerűen az alaplemezhez erősített, például azon átnyúló, olyan, ütközők, melyek a körzőszárlemezeknek 55 használaton kívüli helyzetükben való elreteszelésére alkalmas áttöréseivel is működhetnek együtt. A két körzőszárlemez célszerűen az alaplemezen átmenő közös tengely körül fordítható el, bár különle- 60 ges esetben forgástengelyeik egymástól bizonyos állandó távolságban is lehetnek. A találmányt a csatolt rajz kapcsán ismertetjük részletesebben, melynek 1. ábrája a találmány szerinti térkép- 65 körző egy példaképem foganatosítási alakját, használaton kívüli helyzetben, nézetben,