128530. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ólom-bronz-csapágyak előállítására

128530. 3 —4— karimáján alkalmazott —8— fura­tokon át távozhatnak. A kellő mértékű és idejű hevítés után az egész egységet kiveisszük. a lievítötérből 5 és hirtelenül lehűtjük, például úgy, hogy az egészet vizes edénybe ejtjük, mely cél­szerűen a kemence alatt foglal helyet. Te­kintettel arra, hogy a hűtőanyag az időr egységben az —1— persely falán át több 10 hőt von el a béléstől, mint az —5— niíag vastagabb falán és a 3— cső falán át, a bélésanyag előszöjr' a persely mentén der­med meg, ami a fentemlített előnyös ha­tással jár. 15 Lehűlés után a —6— varratot eltávolít­juk — például úgy, hogy az —1— persely egész alsó felületével együtt lemunkáljuk — majd az —5— magot eltávolítjuk — kihúzzuk illetőleg kiüljük — a csapágy-2o ból. A magot tehát többször is használ­hatjuk. Az ólombronzhoz kötött —3— csö­vet azután, célszerűen a vele szomszédos őlombronzré léggel együtt — „például esz­tergál ássál — eltávolítjuk és a kapott nyers; 25 csapágy testet megfelelő megmunkálással a kívánt kész alakra hozzuk. Szabadalmi igénypontok: 1. Eljárás ólombronz-csapágyak előállítá­sára tániasztóperselynek ólombronzzal való bélelése útján, melynél az ólom­bronzot szilárd halmazállapotban he­lyezzük a perselybe és abban olvasztjuk meg, azzal jellemezve, hogy a perselybe egy vagy több szilárd darab, célszerű­ién csődarab, alakjában helyezelt csap­ágybélést belső oldalán szilárd maggal határoljuk, a persely és mag közötti eset­leges alsó rést, például hegesztéssel, le­zárjuk, hogy a persely és mag között alul zárt forma keletkezzék, majd e for­mát a béléssel egvütt az .alkalmazott 30 35 40 45 50 55 ólombronz öntéséhez megkívánt hőfokra hevítjük, azután lehűtjük és a magot eltávolítjuk. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás fogana­tosítási módja, melyet az jellemez, hogy íazólombronz-csapágybélés és a mag köz­zé fémes anyagi! magvédőhüvelyl, cél­szerűen az ólombronzcsőénél vékonyabb falú acélcsövet, helyezünk és e magvédő­hüvelyt a mag eltávolítása után a csap­ágybélésről eltávolítjuk, például leeszter­gáljuk. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljá­rás foganatosítási módja, melyet az jel­lemez, hogy hosszában átfúrt, azaz üre­ges magot alkalmazunk. 4. Az előző igénypontok bármelyike sze­rinti eljárás foganatosítási módja, melyet az jellemez, hogy a perselyt a részek ősz- 60 szeállítása előtt belül simára munkál­juk, acéldarával lefúvatjuk, zsírtalanítjuk és galvánosan rézzel vonjuk be. 5. Az előző' igénypontok bármelyike sze­rinti eljárás foganatosítási módja, me­lyet az jellemez, hogy a perselybe helye­zendő részeket, behelyezésük előtt, zsír­talanítjuk. 6. Az előző igénypontok bármelyike sze­rinti eljárás foganatosítási módja, me­lyet az jellemez, hogy az összeállított részeket kemencében, előnyösen villamos kemencében, hevítjük, és hűtése céljából vízbe 'ejtjük, mely vízfürdő célszerűen a hievítőkemenoe alatt elhelyezett tarlány­ban van. 7. Az előző igénypontok bármelyike sze­rinti eljárás foganatosítási módja, me­lyet az jellemez, hogy 4»/o-ig terjedő mennyiségű ónt vagy 2%-ig terjedő mennyiségű nikkelt vagy mindkettőt is tartalmazó' ólombronzcsődarabot helye­zünk a persely-be. 65 70 75 80 1 rajzlap melléklettel Felelős kiadó: dr. ladoméri SZMEKTNIK ISTVÁN m. kir. szab. biro. ,.J ö VÖ" Nyomdaszövetkezet. Budapest. IX.. Erkel-u. 17. Tel.: 182-278 — Fel. vez.: Bárányi József

Next

/
Thumbnails
Contents