128521. lajstromszámú szabadalom • Távforgalmi központi berendezés
4 128521. Az egymásután megismételt jelek közötti időköz akkora, hogy visszhangHelnyomó berendezés esetén is lehetővé teszi »igazoló« jel vételét, mely mint az előző bekez-5 désben megmagyaráztuk, késleltetve volt, A »bontó« ellenőrzési jelek (»bontás előre«, illetőleg »bontás hátra«) oly hosszú ideig nyernek megismétlést, mint amed-^ dig az az állapot, melyből származnak, 10 fennáll. Az ilyen jelek számára igazoló; jel küldése nem szükséges, és jelenlétük folytonos állapot, pl. a vételi állomáson figyelő lámpa égése, hoz létre, amíg a jelzés abban nem marad. A folytonos álla-15 pótot lassú elengedési jelfogók biztosítják, melyek a jelvétel egymásután következő megismétlődósének hatására működtetett állapotban maradnak. Az összeköttetés bontását minden eset-20 ben a hívő fél vezérli, kivéve azt az esetet, amidőn »kezelő tart« állapot fennáll. A bontás folyamata a következő: A kezdeményező kezelő (vagy előfizető, ha a központrendszer ki van képezve arra, 25 hogy előfizető is tárcsázhasson) bont és a »bontó« jelnek a végső központ, vagyiSi a hívott fél központja felé való előreküldése végbemegy. Ha »kezelő tart« állapot nem áll fenn, a végső központ fel-30 szabadító jelet ad. Ez a jel az összeköttetésben résztvevő valamennyi központon hatásos és azokat arra készteti, hogy az összeköttetést bontsák. Ha azonban »kezelő tart« állapot van 35 jelen, a bontási jel a kezelő munkahelyén figyelő jelzést eredményez és a felszabadító jel visszaküldése csak akkor következik be, amidőn a kezelői munkahelyen az összeköttetést bontják. 40 A fenti leírásból látható, hogy a felszabadító jelnek a bontási jel két megismét* lésének hézagába kell illeszkednie ugyan: olyan módon, mint az igazoló jelnek. Ez nem azt jelenti, hogy a teljes felszabadító 45 jel vételének a legközelebbi bontási jel leadása előtt kell bekövetkeznie. A valóságban abban a pillanatban, amidőn a felszabadító jelet megelőző előtét jel beérkezik, a leadási állapotban lévő jel adása 50 felfüggesztődik. Az általános hatás az, hogy bármelyik kimenő megismételt, vagy folytonos jel adása, befutó jel vételi fo, lyamatának kezdetén felfüggesztődik, hogy az áramkör abban a helyzetben legyen, 55 melyben megvizsgálhatja a befutási jelet, annak megállapítása végett, .hogy valódi-e Kimenő tárcsázott számjegyek »regenerálódnak«, vagyis újból előállíttatnak eV olyan sebesség és áramlökés-arányszámok mellett küldetnek ki, melyek pontosabbak, 60 mint azok, melyeket átlagos számtárcsa útján nyerhetünk. Az áramlökéseket a központban alkalmazott, valamennyi ilyen áramkör számára közös áramlökést keltő gép gerjeszti. 65 Hasonlóképen a bejövő tárcsázott áramlökések is regenerálódnak és ezzel oly értelemben, mint fentebb említettük, pontosabbá válnak. A következőkből a vonal mindkét 70 végződésén végbemenő regenerálás okai tisztán érthetővé válnak. Elsősorban az áramlökések minőségét, mely pld. a hangfrekvenciájú és ismét vissza egyenáramú átvitelre való átalakítás miatt valamelyiesj 75 torzítást szenved, javítjuk fel. A regenerált áramlökések eléggé pontosak ahhoz, hogy meglevő önműködő hálózatban önműködő összeköttetést létesíteni képesek legyenek, mivel hangfrekven- 80 ciás átvitelű vonal végződésének berendezésétől származó regenerált áramlökések jobb minőségitek, mint a helyi előfizetői készülékek tárcsáitól származó áramlökések. Másodszor a rövid késedelem, mely §5 előáll, mielőtt a bejövő végződés regenerátora a számjegyek újra való küldését megkezdi, alkalmas arra, hogy az áramlökést tagadó jelfogók induktív tekercseinek megszakítása folytán előálló feszült- go séglrullámok káros befolyásától a vonalvezetéket megvédje. Ha az említett káros befolyás a vonalon jelen volna, a távoli központ hangfrekvenciás berendezésében hamis vétel folyamata következnék be és 95 ez a vonalvezetéket hangfrekvenciájú áramlökésküldés elől elreteszelné. Hasonló előnyt nyerünk kimenő regenerátor alkalmazásával. Ebben az esetben az áramlökésvevő jelfogó tekercsé- 100 tői származó induktív kisülés a vonalvezctékre megy ki, bármely zavar azonban, melyet a bejövő vételi felszerelésnél okoz- .... hat, nem hat zavarólag á híangfrekvenciájú áramlökéssorozatra, mely rövid ideig kés- 105 leltetve van, mielőtt azt a kimenő regenerátor újra leadná. Sok esetben a vonalvezeték mindkét végződésénél való újrakeltési folyamat második tárcsázási hangot vagy villogó lám- no pajelzést tesz feleslegessé, mert ha a kapcsolási idő aránylag rövid, a tárosázsi művelet megszakítás nélkül folytatódhatik és a regenerátor a számjegyeket mindaddig