127710. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés villamos kisütőedényekhez való zárórész előállítására

2 12 7 710. lyek a kisüLőedény elektródjainak csatla­kozóvezetéknek szolgálnak. A —6— veze­tők —21— üvegszemölcsök révén vannak rögzítve. Miután a — 3A— kölyű sülryeszt-5 ve van és a —6— vezetők a megpuhult —5— tárcsába nyomulnak, mely célból az —1— testnek megfelelő furatai vannak, a —16— láng melege a —6— vezetőket az —5— tárcsával ós az —1— testtel azonnal 10 egyesíti. Az üveg, melyből az —5— tár­csa való, előnyösen, lágyabb, mint a —21— üvegszemölcs. Azután a meleg —1,. 5, 6— alakzatot 'alulról sűrített levegővel hűtjük, mire az —1, 5, 6— zárórészt azon-15 nal a kokillából vesszük -ki. A —15— gázégő helyett villamos fűtést is használhatunk, melynek hőkisugárzását el­lenzővel az —1— test közepe felé köz­pontosítjuk. 20 Az —5— üvegtárcsát, úgy az —1— test, mint a —2"— kokilla hordhatja, az --1— testen egyedül foglalhat helyet, úgyhogy a kokillával nem érintkezik. A rajz szerint az —5— tárcsa egyszersmind a kokillán 25 fekszik és ilyen esetben tanácsos, a fémet, jamelyből a kokilla elő van állítva, gáztar lanítani, mert különben az —5— tárcsá­ban hólyagok keletkezhetnek. A —2"— kokillának előnyösen egyazon 30 vagy körülbelül olyan kitágulási együttha­tója van, mint az —5— üvegtestnek. Az —1— kerámiai test, alkalmazása előtt, üveggel vonható be. Szabadalmi igénypontok: 35 1.125088. számú törzsszabadalom 1—10. igénypontjai szerinti zárórész előállítá­sára való eljárás további foganialosítási módja azzal jellemezve, hogy az üve­get, mint kialakított (5) üvegtestet a ke­rámiai (1) testre helyezzük és a kerámiai test középső részét melegítjük fel. 40 2. Berendezés az 1. igénypont szerinti el­járás végrehajtására, azzal jellemezve, hogy a kerámiai testet hordó matritía­rész olyan nagy tömegű (2") fémkokilla, hogy az (5) üvegtest szélét káros hőhatá- 45 sok ellen védi meg. 3. A 2. igénypont szerinti berendezés kivi­teli alakja, (azzal jellemezve, hogy a fém, :' amelyből a (2") kokilla való, gáztala­nítva van. 50 4. A 2. igénypont szerinti berendezés ki­viteli alakja, azzal jellemezve, hogy a (3") kölyűnek az (5) üvegtest átfúrására (13) peckei vannak. 5. A 2. igénypont szerinti berendezés kivi- 55 teli alakja, lázzal jellemezve, hogy a i (3A) kölyűnek (6) vezetői vannak, me­lyek benne oldhatóan vannak erősítve. 6. Az 5. igénypont szerinti berendezés kivi­teli alakja azzal jellemezve, hogy a (6) 60 vezetők a kölyűben (21) üvegszemölcsök révén vannak erősítve. 7. A 6. igénypont szerinti berendezés kivi­teli alakja, azzal jellemezve, hogy a (21) szemölcsök keményebb üvegből valók, 65 mint az (5) üvegtest. 8. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganato­sítási módja, azzal jellemezve, hogy az (1) kerámiai testet, az (5) üvegtest fel­sajtolása előtt, üveggel vonjuk be.: 70 1 rajzlap melléklettel Felelős kiadó: dr. ladoméri SZMERTNIK ISTVÁN m. kir. szab bíró. ,.l ö V Ö" Nyorodaszovetkezet, Budapest, IX., Erkel-u. 17. Tel.: 182-278 — Fel. vez.: Bárányi Jófcsef

Next

/
Thumbnails
Contents