127514. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szövetek előállítására
2 127514 jobbra, a hátsó es éveket pedig balra a szomszédos függőleges csévesorban oldalt; eltoljuk, hogy ,a csévetábla új függőleges szakaszában a felfelé,illetve lefelé való ván-5 dorlás folytatódjék, hogy azután ismét egészen fent, ill. lefelé folytatódjék, hogy azután ismét egészen fentj illetve lent oldalt el tolassanak. A csévék tehát a csévetábla körzetében mozognak és ehhez szüksé-10 ges, hogy mindenkor mindegyik eltoláskor a hátsó sornak (a szövőállástól nézve) balra első helyen levő csévéje az első mellső cséve helyére és az utolsó mellső cséve jobbra az utolsó hátsó cséve he-15 lyére lépjen. A 3. ábrán az indexel ellátott hivatkozási számok az egyes csévéket jelzik az egyik függőleges sorból a szomszédosba való váltás után, amint az a 4. abrabeli —A'— cséveállásból is látható. 20 Ezen a módon vándorolnak az egyes csévék a keresztezés Után úgy egymáshoz képest, hogy például az —1— cséve balról addig vándorol, míg jobboldalt a szövet legkülsőbb széléig jut és jobbról ismét 25 balra megy, amíg ismét a kiindulási helyre nem érkezett. A hátsó csévék lovamozgása ellentétes irányban ugyanezen elv szerint történik. A csévéket a találmány szerint függőleges irányban körívalakúan ve-30 petjük (3. ábra), a fonalak a —b— irányítóhengernél központosán összefutnak, hogy a—c— mellhenger mögött a — d— áruhengerre f eltekercseltessenek. Laza szöveteknél a szövet sűrűsége a szabályozó révén való szálfeszítéstől és 35 árulehúzástól függ, Sűrű szöveteknél a szövetet össze kell tömöríteni, amihez előnyösen nyitott bordát alkalmazhatunk, pielyet mindenkor a — b— irányítóhengernél vezetünk a fonalak körzetébe és amely 40 a szövetet megfelelően összetöm öríti. Ha pl. olyan szövetet akarunk előállítani, amely centiméterenkent tíz láncfonallal ellátott szövetnek kell, hogy megfeleljen, akkor 80 cm. szövési szélességnél 45 1600 csévét alkalmazunk, emellett a csévetáblák úgy vannak elrendezve, hogy megfelelő magasan kb. 80 cm szélességet foglalnak el. j Szabadalmi igénypontok: 50 1. Eljárás egyfonalrendszerű szövetek előállítására, azzal jellemezve, hogy a szálak keresztezését — kötését — csévéknek, illetve fonaltesteknek több, egymással párhuzamos és egymásra merőleges 55 irányban való eltolásával lé'.esítjük. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy a csévetábla körívalakúan van kialkkítva, úgyhogy a csévék függőleges irányban 60 ívalakú utat írnak le. 2 rajzlap melléklettel Felelős kiadó: dr. ladoméri SZMEHTNIK ISTVÁN m, kir. szab. bíró. „Jö V ö" NyoHsdaszövetkezet, Budapest, IX., Erkel-u. 17. Tel.: 182-278 — Tel. vez.: Bárányi József