127497. lajstromszámú szabadalom • Berendezés tekercsalakú nyomtatványok olvasásának megkönnyítésére
Megjelent 1941. évi július hó 1$. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 127497. szám. IX/ab. osztály. — P. 9755. alapszám. tíerendezés tekercsalakú nyomtatványoR olvasásának megkönnyítésére. Pap László a M. T. Akadémia tisztviselője, Budapest. / A bejelentés napja: 1939. évi december hó 15, A közforgalomban lévő sajtótermékeket ívekre nyomják, hajtogatják és az összehajtogatott íveket, illetőleg lapokat könyvalakban összefűzik. Az olvasás lapozással, 5 azaz a könyv oldalainak egymás után az olvasó elé tárásával történik. Az ókori népek némelyike papírostekercsre rótta írásait és liturgiái célokra az ótestamentumot is egymással összera-10 gasztott és tekerccsé hajtogatott kutyabőrre írták. A művelődésre és szórakozásra szánt nyomtatványok eddigelé azonban tekercsalakban nem készültek, illetve nem kerültek forgalomba—annak ellenére, hogy a 15 tekercsalakú nyomtatvány a hajtogatással, fűzéssel és kötéssel járó munka és költség mellőzése folytán olcsóbb —, nyilván azért nem, mert a tekercsalakú nyomtatványok olvasása kényelmetlen. 20 A tekercs végeit ugyanis egyrészt olvasás közben meg kell fogni, hogy a tekercs fel ne göngyölödjék és másrészt a már olvasott szöveg helyébe új szövegnek feltárása fáradságos kézimunkát igé-25 nyel. A találmány rögzítő és tekercselő berendezés tekercsalakú nyomtatványokhoz, mely kényelmesen kezelhető és melynél a kézzel végzendő munka mindössze kézi-30 keréknek időszakos elforgatásában áll. A találmány szerinti berendezés lényege az állványának falai közé ágyazott két tekercselő ,jdob, mélyeknek középvona-lain átmenő sík a vízszintes síkhoz szög 35 alatt hajlik és melyek közül az egyik hajtott, míg a másikat a tekercselendő szalag súrlódás folytán viszi magával. A berendezés célszerű kiviteli alakjánál a tekercselő dobok fölött vezető görgők vannak, melyeknek középvonalain átmenő 40 sík lépegében párhuzamos a tekercselő dobok középvonalán átmenő síkkal, de egymástól nagyobb távolságban vannak, mint a tekercselő dobok. Az egyik, célszerűen nem hajtott dobról lecsévélődő 45 papíros, a vezetőgörgők fölött a hajtott dobra csévélődik fel, ha ez utóbbit tengelyére ékelt kézikerékkel hajtjuk. A vezetőgörgők ismertetett elrendezése folytán a tekercsalakú nyomtatványnak aránylag 50 nagy felülete tárul az olvasó szeme elé, még pedig az olvasásra alkalmas rézsútos helyzetben. A feltekercselő dob időszakos hajtása főleg a gyermekkorban lévő olvasóra az 55 újdonság ingerével hat, úgyhogy szívesen foglalkozik olvasmányával. A leírás bevezetésébenv (megemlítettem, hogy a tekercsalakú nyomtatvány olcsóbb, mint a könyv, mert nem merül fel a kö- 60 téssel, hajtogatással, és fűzéssel járó munka. Ezzel szemben a tekercsalakú nyomtatvány olvasásához be kell szerezni a találmány szerinti tekercselő berendezést. Ez a költség azonban csak egyszer merül 65 fel és a berendezés úgyszólván korlátlan ideig használható és így a beszerzési költség csakhamar amortizálódik. A rajz a berendezés példaképpeni kiviteli alakját szemlélteti. 70