127282. lajstromszámú szabadalom • Géperejű járművekhez való fékberendezés

2 ÜÍÍSI elülső kerekek fékeihez a szükséges ellen­erőt létesíti, amely egyrészt túlságos sok fékezést megakadályoz, másrészt pedig ily­módon a vezető a fékerő folytonos növe-5 kcdését érzékelheti. Ennek következtében a segéderővel működtetett fékrendszernél az ilyen ellenerő létesítéséhez egyébként szükséges berendezések feleslegesekké vál­nak. 10 Ha a hátsó kerekek fékező berendezésé­nél nyomólevegői; használunk, úgy célsze­rűen a motorral hajtott, kiegyenlítő tar­tánhyal vagy légüsttel ellátott légsűrítőt alkalmazunk. Ha a hátsó kerekekhez a 15 fékezőerőt nyomófolyadékkal létesítjük, úgy célszerűen kicsiny szivattyúegységet alkalmazunk, amely, példáxil a sebesség­váltómű középső tengelyével lehet össze­kötve, úgyhogy a szükséges nyomófolya-20 dék álló motor, de gördülő jármű eseté­ben is rendelkezésre áll. Ezt a szivattyú­egységet úgy vezérelhetjük, hogy a normá­lis menetüzem közben a szivattyú üresen jár és így említésre méltó erőt nem fo-25 gyászt. Csak a fékemeltyű mozgatásakor kezd a szivattyú szállítani és az ilymódon kapott nyomófolyadék vezérlőszelepen át hat a hátsó kerekek fékhengereire. A rajzban a találmány egy példaként! 30 kiviteli alakját tüntettük fel. Az 1 fékpedállal a nyomóolajat tartal­mazó 2 hengert 28 rudazaton át működ­tetjük és a fékezéshez használt folyadékot 27 vezetéken át a nyomóolajat tartalmazó, 35 a 4, 5 elülső kerekekhez tartozó 10 és 11 fékhengerekbe vezetjük. Az 1 fékpedál­lal továbbá a 29 rudazat útján 3 féksze­lep van összekötve, amely azt a nyomóle­vegőt vagy a nyomófolyadékot vezérli, ame-40 lyet a 6, 7 hátsó kerekek fékezéséhez hasz­nálunk. A légsűrítővel előállított nyomó­levegőt vagy szivattyúval előállított nyo­mófolyadékot 23 vezetéken vezetjük a 3 fékszelephez. Innét a nyomólevegő vagy 45 a nyomófolyadék a 24 vezetéken és a 25, 26 elágazó vezetékeken át a 8, illetőleg 9 fékhengerekbe jut. A 8, 9 fékhengerekben a nyomólevegő vagy a nyomófolyadék ha­tása alatt 14, 15 dugattyúk mozdulnak el, 50 amelyek az erőt a 16, 17 és 19, 20 rudaza­tokon át a 12, 13 excenterekkel összekö­tött 21, 22 fékemeltyűkre viszik át. A 16, 17 emeltyűk például 18 összekötőrúd út­ján egymással kapcsolhatók, mely rúd 30 55 és 31 csapágyakban mozog és egyidejű­leg a 16, 17 rudazat forgástengelyét al­kotja. A berendezés a következőkép működik: Ha az 1 fékemellyűt lenyomjuk, úgy az olajat tartalmazó 2 főhengerben levő olaj 60 a 27. vezetékeken át a 4 és 5 elülső kerekek olajjal működtetett 10 és 11 fékhengereibe jut, ahol fékezőerőt fejt ki, mely az összes fékezőerőnek körülbelül 30°/o-át teszi ki. Az 1 fékpedál lenyomásakor egyidejűleg 65 a 3 fékszelepet a 29 rudazat úgy állítja el, hogy a nyomólevegő vagy a nyomófolya­dék a 23 vezetékből a 24, 25, 26 vezetéke­ken a 8, 9 nyomóhengerekbe jut. A nyo­mólevegő vagy nyomófolyadék hatása alatt 70 a 14, 15 dugattyúk előre haladnak és a 16—22 rudazatok a 12, 13 excentereket el­forgatják úgy, hogy az összes fékezőerő 65—70°/o-át a 6, 7 hátsó kerekek fékpofáira visszük át.. Azáltal, hogy az 1 fékpedál egyidejűleg a nyomóolaj 2 főhengerével van összekötve, olyan ellenerő létesül, amely a 3 ifékszelep hirtelen nyitását meg­gátolja és lehetővé teszi azt, hogy a ve­zető a teljes fékezőerőt fokozatosan fejtse ki. Az 1 fékpedál elengedésekor egyrészt a nyomóolaj 2 főhengerének dugattyúja nyugalmi helyzetébe tér vissza, másrészt •a 3 fékszelep zárul és az elülső, valamint a hátsó kerekekre átvitt fékezőerők meg- g5 szűnnek. A találmány értelmében a fékezőerőt lábbal működtetett fékpedál helyett ter­mészetesen kéziemelővel Ar agy más alkal­mas berendezéssel is átvihetjük a fékek- 90 re, továbbá a hátulsó kerekekhez alkalma­zott fékhengerek az erőt átvivő külön ru­dazat alkalmazása nélkül közvetlenül a ke­rékagyakba is beépíthetők, úgy hogy olyan berendezést kapunk, amely az elülső ke- 95 rekek nyomóolajjal dolgozó főhengeréhez hasonló. Végül a 3 fékszelep kiképezhető mint tolókás szelep vagy mint többutas csap. Szabadalmi igénypontok: löo 1. Fékberendezés géperejű járművekhez, különösen nehéz járművekhez, amelynél az elülső és a hátsó kerekeket egymástól elkülönített, közös működtetőtaggal mű­ködtetett fékrendszerek fékezik, melyet 105 a kevésbbé terhelt elülső kerekeket fé­kező segéderő alkalmazása nélkül, köz­vetlenül a működtető tag útján nyomás alá helyezett folyadékoszloppal működ­tetett fékek és a nagyobb mértékben ter- 110

Next

/
Thumbnails
Contents