127117. lajstromszámú szabadalom • Villamos jelközlekedési berendezés
127117. 9 a vonalvezeték kimenő végződésénél elrendezett figyclőlámpa kialszik. Ha a hívott fél felváltva szabaddá leszi a vonalvezelékel és arra visszatér, D 5 ;j el a fogó evvel egyezően működik, S j.lfogó azonban nem. Amidőn S jelfogó elenged, az összeköttetés hívott végződésénél a bontás hálására SG jelfogó működik, Z pedig elenged, úgy, hogy még ha D jel-10 fogó ebben a pillanatban ismét működ Ht is, S jelfogó nem működhetik ismét, az első küldési periódus befejezéséig, vagyis addig, amíg Z jelfogó újra működüti. Ez. biztosítja azt, hogy bármiféle működést 15 folyamai ment is végbe, a hívolt előfizető állomásán, S jelfogó úgy működik és úgy. enged cl, hogy teljes jelek küldés.? következik be. Ha a hívott fél leszi először a vonalfc 20 szabaddá, a bontási jel vétele akkor következik be, amikor a hívó kezelő kapcsolódugaszál kiveszi. A bon lőjél ugyanolyan, mini az ellenőrző jel, vagyis kevert rezgésszáméi clőléL áramlökés, me-25 ivet Y rezgésszámú pontjel kövei. Hogy a bontó jel leadása a vevőállomáson túl ne következzék l:e. az előtét áramlökés vétele a következőkben ismertelel l módon a vonalvezelők nyilasai és 30 a hívolt félnek a kapcsolattól való elszigetelését okozza. Mikor úgy HX, mint RY jelfogók működnek, RD jelfogó 10!)—1,")0 ezredmásodpercnyi idő után elengedi horgonyai, BD 35 jelfogó a hívott felé kimenő vonalvezelékekcl rdl és r<12 érintkezőknél nyitja és azokal LT vonalzáró impedanciával zárja le az rd3 és rdl érinlkezök zárásával* RC jelfogó működik. Az élőiét jel vétclé-40 nek ideje alatt RI3 jelfogó horgonyát elengedi és a pontjel számára a vételi áramkört előkészíti. RE és RE jelfogók gerjednek. Az előtét jel végén RI3 jelfogó ismét működik. Mivel SD jelfogó elen-45 gedell állapotban van. a pontjel CL jelfogót a gbl, ryl, rc3. rb3. sd.">. lő. " 112 működteti, ahelyett, hogy AK jelfogót működlelné. CL jelfogó cll érintkezőt nyitja és L jelfogó horgonyának elengedését: 50 okozza, melynek reteszelő áramköre rl'2 érintkezőnél boulódik. Az U érintkezőnél L jelfogó a tarló áramkört a bejövő vonalvalaszlo gép számára nyitja, mely ekkor horgonyai elen-55 gedi, hacsak kezelő larh állapot nem á!l fenn. A vonalvalaszlo gép a földel PL belső vezetékről eltávolítja és MH -jelfogó horgonyát elengedi. Ezalatt E jelfogó elengedése miatt, amidőn L jelfogó elengcdell, S jelfogó dl érintkezőnél el- 60 enged. Az sl nyugalmi érintkező, sll núiködlelclt érintkező és rcfi működtetett érintkező áramúion kapcsolódó föld a CD kondenzátort fcllölli. Midcin RC a pontjel be- 65 fejezése után horgonyát elengedi, a CD kondenzátor kisülése az SG jelfogói működteti. Az sgl érintkezők nyílnak, mire a Z jelfogó elenged és a bontó jel számára 70 küldési körfolyamat veszi kezdetét. Az előtét jel átvitele az előzők szerint meg}végbe. Mivel SX jelfogó nem gerjedt, CY jelfogó a jcllökés átvitele alkalmával műkő- 75 désbe jön. Ez a lökés azonban vonásjellé nyúlik ki, mivel, mihelyt CY jelfogó működik, c jelfogó az rcl. ica-l. cyő. s".. lő, mh3, föld, áramkörben reteszelődik. CY jelfogó tartja horgonyéi mindaddig, amíg Sv SD horgonyai elengedte a körfolyamat befejeztével és működése alatt az Y rezgésszámú átvitelt a voiialvezeiéken fenntartja úgy, hogy a vuiialvczeték kimenő végződése felszabadul, mini erre később 85 rátérünk. Valahányszor CY jelfogó egy jcllökés átvitele végett működik, BR jelfogó lekéréseinek áramköre cy3 érintkezőnél egy pillanatra megszakad, nem elég hosszú 90 ideig azonban ahhoz, hogy a BR jelfogó elengedése bekövetkezzék, m?lyel MBS egyenirányító shunláram lassú elcngedésűvé lesz. Miután a bontó jei számára lélcsílclL lökés vonásjellé hosszabbodott meg. 59 CY jelfogó elég hosszú ideig működik ahhoz, hogv IJR jelfogót eleníledicjse. m.dv ulán DE, DF.-\! SL, IC. ICA és E' jelfogók engednek el. CY jelfogó siló érintkezőn ál a leadási íoo körfolyamat befejczléig működlelell állapotban marad, mikor is Z jelfogó újra működik és SD jelfogó elengedését okozza, mely sdii érintkezőt nyitja, mire CY jelfogó horgonyát elengedi, a 13RA. RB- io; és LD jelfogók pedig erre visszaesnek. SD jelfogó az áramkört foglaltsági állapotban lartja, azáltal, hogy földet kapcsol a PL belső vezetékre az sd2 érintkezők áramúion, amíg az. szabaddá válik. Amikor Z no jelfogó újra működik, a gépet megindító föld lekapcsolódik. Abban az cselben, ha abontójel befutása alkalmával a bemenő vonalvezelékhez tar-