126156. lajstromszámú szabadalom • Villamos világítócső, melyben a töltés nyomása 50 mm-es higanyoszlopnál kisebb
2 126156. sohl), mint a cső üzemárama, akkor a lekeresel alkotó drótnak sokkal vékonj-abbnak kellene lennie. Ennek viszont az volna a következménye, hogy a tekercs 5 az üzemáram hatása alatt könnyen átégne. Mivel az elektróda csak az annak' magleslét alkotó fémpálcából és az arra közvetlenül felfekvő kettős vagy többszörös 10 tekercsből van, szerkezete igen egyszerű és az elektróda tömör felépítésű, mimellett a szigetelőfilmmel bevont és a cső üzemében vastagsága következtében aránylag hidegen maradó fémpálca az elektró-15 dának jó stabilitását biztosítja és egyszerű tartószervei alkot. A vékony drótból álló rövid kettős vagy többszörös tekercs, melynek üregeiben az elektronemittáló anyag jól tapad, a cső bekapcsolásakor 20 szinte pillanatszerűen egész hosszában nagymértékben felhevül, úgyhogy az elektródának nemcsak a kisütőpálya felé fordított, hanem hátrafelé eső része is elektronokat emittál és a kisülés fenntartá-25 sát elősegíti. Mivel az elektródának a kisütőpályához legközelebb eső menete abban a félbullámban, amelyben az elektróda katódaként hat, a legmagasabb potenciál helye és így különösen nagymér-30 lékben van felhevülve, a kisülési ív nagy biztonsággal és lobogás nélkül mindég a tekercs legelső menetéből indul ki. Eközben a menetek közötti rövidzárlatokat a magpálcát fedő szigetelőfilm hatásosan 35 meggátolja. A kisnyomású világítócsővekhez eddig alkalmazott, oxiddal borított dróttekercsekből álló ízzóelektródáknál, a találmánnyal ellentétben, leginkább oda töre-40 kedtek, hogy az elektródát lehetőleg kicsiny voltszámú árammal hevítsék, mely áram erőssége a cső üzemi áramerősségének sokszorosa volt, hogy ilyen módon a dróttekercsek előállításához aránylag 45 elég vastag drótokat alkalmazhassanak. Emellett abból á feltevésből indultak ki, hogy az ilyen drótok a kisülésnek sokkal jobban állanak ellent, mint vékony drótok. Nem voltak azonban tekintettel ar-50 ra, hogy ezek az' aránylag vastag drótok nem érik el eléggé gyorsan az elektronemisszióhoz szükséges hőmérsékletet és a gyújtás időszaka alatt feleslegesen sokáig Vannak sok áramlökésnek kitéve, ami az 55 elektronemittáló oxidrétegnek az elektródákról való lepattogzását okozza. Ez a jelenség a találmány szerinti elektródánál nem lép fel, mert a feszültség bekapcsolásakor szinte pillanatszerűen éri el az elektronemisszióhoz szükséges hőmérsékle- 60 let. Ismeretesek ugyan kettős, valamint több szőrös tekercsekből álló elektródák is és olyan tekercselektródák is, amelyeknek magdrótjuk van, ezeknél azonban más 65 ^drótméreleket választottak és nem alkalmaztak szigetelőfilmmel bevonl, üzem közben az átfolyó áram dacára gyakorlatilag hidegen maradó magpálcát. Tekintettel az új elektróda előállításához használt kel- 70 lős vagy többszörös lekeres kicsiny drólvaslagságára, természetszerűen az elektronemittáló anyagnak, rendszerint oxidnak, a rétegvastagságát is aránylag kicsinyre, célszerűen 0,1 mm-re vagy ennél 75 kisebbre választjuk. Hogy a wolframból való kettős vagy többszörös tekercsen az elektronemittáló oxid jó tapadását és az ilyen vékony oxidréteg nagy sűrűségét biztosítsuk, továbbá, hogy az elektródái 80 mechanikus rázkódtatásokkal szemben kellően stabillá tegyük, célszerű, ha a tekercsre felvitt alkáliföldfémeknek utólagosan hevítéssel oxidkeverékké, átalakítandó karbonátjaiból álló keverék alkalma- 85 zása esetén az említett karbonátokból álló kiindulási keverékhez kolloidális földalkálikarbonátok bizonyos mennyiségét keverjük. A karbonátkeverék hevítésekor ugyancsak alkáliföldfémoxiddá átalakuló 90 kolloidális földalkálikarbonát mennyisége emellett az összkeveréknek 1—20 o/o-a lehet. Az elektróda elektronemittáló oxidrétegének különösen egyenletes kiképzéséi: azzal biztosíthatjuk, ha a karbonátkeve- 95 réket hordozó tekercsen fűtőáramot vezetünk át és egyidejűleg a katódaként kapcsolt tekercs és amellett elrendezett és azt célszerűen köpenyszerűen körülvevő anóda között, nagy vákuumban — KV3 - 100 nál nagyobb vákuumban — egyenáramú kisülést létesítünk. A rajzban az 1. és 2. ábrákban a találmány szerinti kisnyomású világítócső és a csatlakoztató készülék két kiviteli példa- 105 ját vázlatosan tüntettük fel. A 3. ábra a csőhöz való elektródát nagyobb léptékben, alaprajzban mutatja. Az 1. ábrabeli világítócsőnek önmagában ismert módon nemesgázalaptöltéssel 110 és elgőzölögtethető fémből, célszerűen higanyból való, fenéktesttel ellátott csőalakú 1 edénye van, melynek mindegyik végén ei>y~ e í>y ízzóelektródát rendeztünk el. Mindegyik izzóelektródának a csőalakú 115 edény tengelyirányában elrendezett 2 fémpálcája van, mely például molibdénből vagy wolframból van és amelynek vas-,