124635. lajstromszámú szabadalom • Kávé és/vagy teafőzőkészülék

2 134635. víz színe fölött kerül a (b) tartányoa vezetésre. A három (a, h) és (g) tartány, előnyösen, lazán van egymásra helyezve és e három tartányt a fogantyúnak ki-5 alakítqtt (k) kengyel szorítja egymáshoz, amelyet a ¥ (kx) csavarral rögzíthetünk. Ez teszi lehetővé, hogy a kész főzetet a (b) tartányból a (b2 ) csőcsonkont keresz­tül kiönthessük anélkül, hogy a készülé-10 ket szét kellene szedni, ami azzal a hát­ránnyal járhatna (a kezelés nehézkessé­gétől eltekintve), hogy a főzetből a zamatot adó anyagok elillanhatnának. A (g) gőzfejlesztőtartánynak, az 1. ábra 15 esetében, villamos fűtése van, amihez — előnyösen — (j) elektródákkal működő, villamos fűtést alkalmazunk, melyhez az áramot a (jj) kapcsoknál vezetjük be. A (b|) kiöntőcsövet a főzet elkészítése 20 közbén dugasszal zárjuk. A (b) és (g) tartányok, felül, előnyösen, nyitottak és azokat, az (i) tömítőgyűrű közbehelye­zésével, a ráhelyezett felső tartány zárja. A működésmód a következő: 25 A (g) gőzfejlesztőtartányt vízzel félig, a (b) tartányt pedig vízzel háromnegyed­részéig megtöltjük. Ezután ez (a, b) és (g) tartányokat egymásra helyezve, azo­kat — az 1. ábrán látható módon •— a (k) 30 kengyel segélyével, egységes egésszé fog­laljuk össze. Erre megkezdjük a fűtést, ami a már jelzett módon, villamos úton történik. Ä (g) tartányban fejlesztett gőz, a (h) csövön keresztül, a középső (b) 35 víztartányba nyomul, amelyben a hideg víz a betóduló gőzt eleinte elnyeli. Ami­kor a víz a középső (b) tartányban már felmelegedett, a víz a (d) csövön keresztül felnyomódik az (a) extrahálótartányba, 40 melynek szűrőjére előzetesen már őrölt kávét vagy teát helyeztünk el. A gőzt most már a víz elnyeli mindaddig, amíg a víz a 100 C° hőmérsékletet el nem éri. Amikor ez bekövetkezett, a fölös gőz az 45 (a; extrahálótartány tetején alkalmazott, a gőz eltávozását sípszerűen jelző (a3 j szelepen kifúj, ami a főzés befejeztet jelzi. Az 1. ábra esetében valamennyi tartány közönséges, nem tűzálló üveg-50 anyagból készíthető. A 2. ábrán látható foganatosítás az 1. ábra szerintitől mindenekelőtt abban különbözik, hogy ez esetben a (g) gőz­fej lesztőtartány fűtése borszeszlángzóví»! 55 történik. További különbség, hogy a (b^ kiöntőcsonkot nem maga a (b) víztartány, hanem közbehelyezett, előnyösen ugyan­csak üvegből készült, külön (b2 ) betét­gyűrű hordja. Ennek előnye, hogy a (b) víztartányt közönséges ivópohár, pl. üvegpohár, vagy pl. kávécsésze alkot- 60 hatja. A 2. ábra szakadozott vonalakkal jelzi, hogy a (b,) kiöntőcsövet esetleg a (b) víztartály fenekénél is elhelyezhet­nők, mely esetben a felső (bj) kiöntő csőcsonk természetesen elmarad. 65 A 3. ábra szerint több (a) extraháló­tartánynak és (b) víztartánynak közös (g) vízgőzfejlesztő tartánya van, m.ly^k­hez az egyes, egy-egy extrahálótartány­ból és egy-egy (b) víztartányból álló 70 főzőkészülék külön-külön bekapcsol­hatóan vannak csatlakoztatva. Ily módon ha a (b) víztartányt maga az ivócsésze vagy*ivópohár alkotja, fogyaztásra köz­vetlenül alkalmas főzetet állíthatunk elő, 75 ami pl. kávéházakban vagy más fogyasz­tási helyeken a friss főzetnek közvetlenül a fogyasztás előtt való előállítása szem­pontjától kiválóan előnyös. A 3. ábra közvetlenül a (g) gőzfejlesztőtartány mel- so lett jelzi a berendezés ama helyét, ahol pillanatnyilag főzetet nem készítenek és ahol csupán a (h) gőzelvezetőcsőhöz csat­lakozó (b3) gyűrű látszik, mely alá csak (b) csészét és fölé csak (a) extraháló- 85 tartányt kell helyezni, ha főzni kívánunk. A 4. ábra szerinti kivitel az előbbiektől főleg abban tér el, hogy a (g) gőzfejlesztő­tartány a készüléktől el van különítve és a (k) kengyel csupán az (a) extraháló- 90 tartányt és a (b) víztartányt foglalja ösz­sze. További különbség, hogy a (g) gőz­fej lesztőtartányból a gőzt a (h) gőzel­vezetőcső a (b) víztartányba, a kész főzet kiöntésére való (b) cső csőn kon keresztül 95 vezeti be. Szabadalmi igénypontok: l.Kávé- és/vagy teafőzőkészülék, az extrahálóvíz készletét tartalmazó tartánnyal és az extrahálandó kávét 100 vagy teát az említett vízkészlettől elkülönítetten hordó szűrővel, jelle­mezve a (g) vízgőzfej lesztőtartánnyal, továbbá az extrahálóvíz készletének (b) tartányát a (g) vízgőzfejlesztő- 105 tartány gőzterével összekötő, esetleg kiiktatható olyan (h) vezetékkel, mely a fejlesztett vízgőzt a (g) vízgőz­fej lesztőtartányból közvetlenül az extrahálóvíz készletét tartalmazó (b) 110 tartány belső terébe vezeti. 2. Az 1. igénypontban meghatározott kávé- és/vagy teafőzőkészülék kivi­teli alakja, azzal jellemezve, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents