124555. lajstromszámú szabadalom • Légtömlő

.»*««"": Megjelent lt)40. évi szeptember hó 2-án. HAGYAT! KIRÁLYI qj| SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 124555. SZÁM. XX/c. OSZTÁLY. --. M. 10608. ALAPSZÁM. Légtömlő. ifj. Hölle Márton tisztviselő, Budaörs. A bejelentés napja 1939. évi május; hó 27. A ma használatos 'kerékpártömlők vé­gei, egymásba vannak ragasztva, vagyis vég­nélküliek. Az ilyen tömlőt csak a kerék leszerelése után cserélhetjük. A bejelentés 5 tárgya olyan légtömlő gyártására vonatko­zik, amelyik a kerék leszerelése nélkül cserélhető, illetőleg a keréktartó villákból kihúzható és ugyanígy oda be is heillyez­hétő. 10 A találmány célja, a tömlő javítását út­közben feleslegessé tenni. A sérült tömlőt helyéből kihúzzuk, helyébe a tartalék­tömlőt tesszük. A magunkkal vitt tartalék­tömlő ugyanazt a. szerepet fogja játszani, 15 mint amilyen szerepet játszik a gépkocsik­nál a tartalékkierék. A találmány tárgyát képező légtömlő vé­geit nem ragasztjuk össze, hanem gumi­kupakokkal elzárjuk (1. ábra, a) vagyis 20 kétvégű légtömlői gyártunk (1. ábra). Ilyen tömlő gyártását, már többen kí­sérelték meg eredménytelenül. Eredmény­telenül, mert figyelmein kívül hagyták azt a fontos körülményt", hogy az abroncsba 25 helyezett és felfújt tömlő végeinek csak ráncmentesen szabad összeérni. A legki­sebb ránc képes a tömlőt 'átfúrni és haszna­vehetetlenné bánni. A találmány lényege ennek a hibának 30 a kiküszöböléséből áll. A tömlővégek csak akkor érhetnek össze ráncmentesen: 1. ha az elzárókupakok a tömlőnél tá­gullékomyabb anyagiból készülinek (7. ábra); 2. ha az elzárt tömlőivégeket egymással 35 szemben fekve, egy, a tömlő méreteinek megfelelő gumikarmantyúba (2. ábra, b) helyezzük és ezzel a könnyen táguló el­zárókupakok tágulását csak a tömlő alak­jának ellléréséig lenged] ük meg (3. ábra, d); 3. és ha ebben a karmantyúban a tömlő- 40 végeket úgy helyezzük el (íj. ábra, d), hogy elzárókupakjai csiak a tömlő felfú­jása után érhessenek egymáshoz (7. ábra). Ha az elzárókupakok mérete és táguló­képessége azonos a- tömllő tágulóképessé- 4> gével, nagy légnyomás mellett sein képe­sek az általuk kifeszítendő tömlőrészt.. tel­jesen és ránemíentesen . kitölteni. Ezáltal a kerék futófelületén egy- horpadás ke­letkezik, amely döcögést és a kerékköpeny 501 rongálását idézi elő. Csak a tömlő anyagá­nál nagyobb tágulóképességgel bíró anyag­ból! előállított elzárókupakok képesek, meg­felelő nyomás mellett, az általuk kifeszí­tendő tömlőt teljesen és ráncmeutesem ki- 55. tölteni (3. ábra, a). • A tömlővégéket tehát ilyen könnyen táguló gumikupakkal zárjuk el vagy ilyen kupakkal elzárt tömlői, gyár­tunk. A karmantyút egyik végével a tömlő- 60 höz ragasztjuk (4. ábra, c), nyitott oldalába (4. ábra, d) a másik tömlővéget (4. ábra, e) csak beledugjuk (5. ábra, e). A tömlőelzárókupakok tágulását úgy is szabályozhatjuk, ha az egyik tömlővéget t>? nem a nyíláson, hanem nyílása mögött, a tömlő belsejében zárjuk el (6. ábra, f). Ebben az esetben az eilzárókupak és a tömllő nyílása közötti szabadon maradt tömlőrészt (6. ábra, g) használjuk karmain- 70 ty úrnak. A tömlő felfújásánál a könnyen táguló elzárókupakok, a karmantyúba belatolt tömlővéget (5. ábra, e) kiszoríthatják. En-

Next

/
Thumbnails
Contents