124049. lajstromszámú szabadalom • Nagyfokúan léghíjas Braun-féle csövet tartalmazó berendezés, különsöen távolbalátás céljára

2 Í24049. térítés, úgyhogy a világítóemyő hasznos területén árnyékolás nem támadhat. . Természetesen lehetséges külön, egyen­árammal táplált tekercseik vagy tekercse-5 lések alkalmazása is, melyeknek feladata csak abban áll, hogy az elektrosztatikus előzetes kitérítéssel a képmezőből kivezé­relt elektronok és ionok közül csak az elektronokait vezessék megint vissza az er-10 nyő közepébe. Az ilyenformán az ernyő közepén álló tiszta elektronsugarat most már tetszőleges célból, pl. képosztás' lé­tesítésére, tetszőleges módon és, tetszőleges irányba téríthetjük ki, anélkül, hogy mag-15 metikus kiterítésnél ionfeketítéstől kellene tartamunk. Feltétel; csak az, hogy a hasznos kitérítés, által fedett mező ne ter­jedjen az elektrosztatikus előzetes kitérítés által meghatározott sugár helyzeten túl. 20 A találmány előnye mindenekelőtt abban áll, hogy a Braun-féle csövek ismert és használatos felépítésén nem igényel semmi elvi változtatást, amiennyiben nem kell hozzá semmi más, mint egy kis elek-25 tródaberendezés, pl. egy kitérítő elektróda­pár alkalmazása az elektrosztatikus ál­landó erőmező létesítésére. A rajz a találmány tárgyának egy cél­szerű kiviteli alakját mutatja. 30 Az (1) Braun-féle cső az elektrosztati­kus előzetes kitérítésre szolgáló (A) lemezpáron kívül a (B) és (C) elektroszta­tikus kitéri tőberendezésekkel van ellátva. Szabadalmi igények: 1 Nagyfokúan léghíjas Braun-féle csövet 35 tartalmazó berendezés, mely egy vagy több irányban magnetikus sugárkitérL téssel dolgozik, különösen távolbalátás céljára, amelyre jellemző, hogy a ka­tódsugár nyugalmi helyzete elektroszta- 40 tikus állandó erőmező befolyása alatt a képmezőn kívül van. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés ki­viteli alakja, melyre jellemző, hogy a sugár visszavezetése a képmezőbe a kép 45 létesítésére való sugárkitérítőtekeresekí­kel történik. 3. Az 1. és 2. igénypontok szerinti beren­dezés kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy a kitérítő tekercsebet lüktető 50 egyenáram táplálja. 4. Az előbbi igénypontok bármelyike sze­rinti berendezés kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy a kitérítő tekercsek az elektroncső anódkörében fekszenek. 55 5. Az 1. igénypont szerinti berendezés ki­viteli alakja, melyre jellemző, hogy a sugár visszatérítése a képmezőbe kü­lön, egyenárammal táplált tekercsekkel vagjr tekercselésekkel történik. 60 1 rajílap melléklettel. Felelős kiadó: dr. ladoméri Szmertnik István m. kir. szab. bíró. Pallas-nyomda, Budapest, V„ Honvéd-u. 10. — Felelős: Győry Aladár igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents