123940. lajstromszámú szabadalom • Vezérmű lég- és hajócsavarok emelkedésének tág határok között való folyamatos változtatására

2 123940. Zi az (i) kerék fogszáma és így tovább. A fenti követelménynek akkor tettünk ele­get, ha h. z, z, 5 Az (n) kis tengely a készülék vezérlő tengelye és azt a csavar emelkedésének változtatása közben kis villamos motor­ral, illetve olajjal viagy nyomólevegövel működtetett motorral, vagy akár kézzel (C is forgásba hozzuk. Ha az (n) tengelyt az ismertetett kine­matikai összeköttetés útján, forgatjuk, ak­kor az (e) kerek ,az (a.) agy körül forgásba jön és pedig a Z0 _ ZB 15 "z, ~ze viszonynak megfelelően és ez a forgó moz­gás a Zd/Zc további viszonynak megfele­lően a csavar szárnyaira adódik át, mi­koris az emelkedés megváltoztatását ered-20 ményozi. Az ismertetett vezérmű kivitelében szá­mos változtatás lehetséges a találmány alapgondolatának megváltoztatása nélkül is. így pl. egyenes (homlok) fog ázások he­iö lyett kúpos fogazások, vagyis homlokke­rekek helyett kúpkerekek is használhatók. További változatok úgy állíthatók elő, ha figyelembe vesszük, hogy az epicikloi­dos vezérművet alkotó főalkatrészek, HO vagyis a két napkerék ós a bolygókerekek csoportja közül bármelyik összeköthető az i(n) vezérlő tengellyel, mikori« csak a különböző kerekek fogszámát kell úgy megválasztani, hogy ez az alkatrész csu-35 pán az emelkedés változtatása közben jöj­jön forgásba. így pl. a bolygókerekek csoportja köt­hető össze az (n) hajtó, ill. vezérlő ten­gellyel, míg az (o) napkerék a (ih) kerék-40 kel áll kapcsolatban. Ez esetben szüksé­ges, hogy a (h) és (g) kerekek forgási iránya egymással ellentétes legyen. Mindkét ismertetett változat egymással egyesíthető is, mikoris a 3. ábrán látható íö kiviteli alakot kapjuk. Ez esetben a kú pos (i) ós (o) napkerekek a (g) ós (h) ke­rekekkel állnak kapcsolatban, amelyek közül az, elsőt a (p) előtét keréken át az (e) kerék hajtja, az, ellentétes irányban, míg a (h) kereket közvetlenül az (f) kerék 50 mozgatja. Az ismertetett ós a rajzon feltüntetett vezérmű megfelelő áttételekkel (redukto­rokkal) is kiegészíthető, amelyek vagy az (n) tengely és az esetleges hajtó motor, 55 vagy pedig az (e) ós (d) fogaskerekek, illetve egyidejűleg mindkét alkatrészpár között rendezhetők el- A mozgató erőnek az (e) fogaskerékről a szárnyakra való át­vitele, ami egyébként már nem tartozik & M találmány keretébe, a feltüntetew kivite)­től eltérő is lehet, amennyiben a (d) fo­gaskerék helyett, amely a (b) szárnytör­zsekkel öszekötött (c) fogas ívekkel vagy kúpkerekekkel áll kapcsolatban, más 65 rendszerek, pl. tengelykapcsolók, csiiga­művek, csavarkerekek, emelők, tolattyúk, stb. is használhatók. Szabadalmi igénypontok: 1. Vezérmű lég- és hajócsavarok emelke- 70 dósének tág határok között való folya­matos változtatására, jellemezve oly epicikloidos hajtóművel, amelynek há­rom fő alkatrésze, nevezetesen a két napkerék és a bolygókerekek csoportja 75 közül az egyik a csavar agyával for­gatott fogaskerékkel, a második a csa­var agyán forgatható és megfelelő ké­szülékek útján a mozgást a szárnyakra átvivő fogaskerékkel ós a harmadik 80 csupán a csavar emelkedésének változ­tatása közben forgó' (n) vezérlő ten­gellyel áll mozgásátvivő kapcsolatban. 2. Az 1. igénypontban védett vezérmű ki­viteli alakja, amelyet az jellemez, hogy 85 az a két alkatrész, amelyeket a csavar agya, ill. az; agyon forgathatóan elren­dezett kerék hajt, rendszerint egymás­tól eltérő szögsebességeikkel iákképpen forog, hogy a vezérlő tengely szabva- 90 nyosan nyugalomban marad ós csak a csavar emelkedésének: változtatása köz­ben forog. 3. Az 1. ós 2. igénypontban védett vezér­mű kiviteli alakja, amelyet az jellé- 95 mez, hogy a bolygókerekek csoportját forgási mozgás közben az a kerék viszi magával, amelyiket a csavar agya hajt meg, mimellett a bolygókerekek kifelé az agyon forgathatóan elrendezett ke- 10) lékkel mozgatott fogasiko szőrű val és befelé a vezérlő tengellyel mozgatott fogaskerékkel állnak kapcsolatban.

Next

/
Thumbnails
Contents