122166. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolás csengő megszólaltatására
Megjelent 1939. évi november hó 15-én. [AGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 1221 «6. SZÁM. VII/J. OSZTÁLY. W. 6833. ALAPSZÁM. Kapcsolás csengő megszólaltatására. Magyar Wolframlámpa Gyár Kremenezky János Részvénytársaság- cég, Budapest. A bejelentés napja 1938. évi május hó 10-ike. A jelzéstechnikában gyakran eioioiauio feladat, hogy valamely csengőt egy erősítőcső anódaáramának néhány miihampernyi változásával kell megszólaltatni. A 5 szoksásos módszer ilyenkor az, hogy az erősítőcső anódaáramát jelfogón vezetjük keresztül és a jelfogóval kapcsoljuk a csengőt működtető áramot. A találmány szerinti kapcsolással a jelfogó alkalmazá-10 sát elkerülhetjük. A találmány szerinti kapcsoláshoz olyan csengőt használunk, amely a Wagner-féle kalapács elve szerint működik. Amint közismert, az ilyen csengő elektromágnest 15 tartalmaz, amelynek gerjesztőáramát kalapácsból és érintkezőből álló érintkezőpáron (szaggatón) vezetjük át, amely elemek érintkezése megszakad, ha a gerjesztett elektromágnes a vele szemben 30 fekvő kalapácsot magához húzza; ekkor azonban a gerjesztőáram megszűnik, a kalapács visszaesik eredeti helyzetébe, mire a gerjesztőáram újból megindul és a játék elölről kezdődik. 25 A találmány értelmében mármost a Wagner-féle kalapács gerjesztőtekercsét vagy tekercseit a szaggató közbeiktatása nélkül az elektroncső anódaáramákörébe iktatjuk. Megfelelő méretezés esetén a 30 cső nyugalmi árama, amely ez esetben a kalapács gerjesztőáramának felel meg, elegendő arra, hogy a kalapácsot állandóan meghúzva tartsa, úgyhogy a csengő nem szólhat. Ha viszont az elektroncső 35 anódaárama bizonyos érték alá csökken, az elektromágnes a kalapácsot elengedi, amely ekkor érintkezést létesít a csengőt működtető áramforrással, úgyhogy a csengő megszólal és mindaddig csenget, amíg a cső anódaárama nem éri el újból 40 azt az értéket, amelynél az elektromágnes a kalapácsot meghúzva tartja. Ez az elrendezés váltóáramú hálózatnál azzal a nehézséggel jár, hogyha az elektroncső anódaáramát a hálózatból egyen- *5 irányítás nélkül vesszük ki, akkor az anódaáram váltakozása a csengőt az esetben is rezegteti, ha az anódaáram a kalapács meghúzva tartásához elegendő. Ezen a találmány értelmében úgy segít- 50 hetünk, hogy a gerjesztőtekercs és a cső anódája közé szűrőláncot iktatunk, amely az anódaáram váltóáramú összetevőjét a gerjesztőteker est ől távoltartja. Lehet továbbá a csengő áramforrása- 55 ként ugyancsak a váltóáramú hálózatot használni. Ez esetben célszerű gondoskodni arról, hogy a szűrőlánc a hálózati feszültség folytán kárt ne szenvedhessen. Az itt különösen figyelembejövő elektro- 6 ° litos kondenzátorok u. i, nagyobb váltófeszültséget nem bírnak el és ezért a szűrőláncot a találmány értelmében célszerűen úgy alakítjuk ki, hogy az anódaáram csökkenése, azaz a csengő működése esetén a 65 kondenzátorra jutó váltófeszültség 10 Voltnál ne legyen nagyobb. Az elektroncső anódaáramának a csengőjelet kiváltó csökkenését az elérni kívánt cél szerint különböző módon idéz- 70