120654. lajstromszámú szabadalom • Szénportüzelős szerkezet
2 130654. bői sok esetben elegendő a tüzelőtérben adódó maradékoknak azt a részét a tüzelőtérből a malomba visszavezetni, mely a tüzelőporbevezetések szomszédságában, 5 tehát a lángzók alatt képfződik. A tüzelőtérben adódó maradékok visszavezetésére ismert erőművi vagy légnyomásos szállítóberendezések alkalmazhatók ős a visszavezetés folytonos vagy sza-10 kaszos lehet. Ha a malomban, illetőleg a tüzelőtérben adódó maradékoknak a malomba való bevezetési helyén nagyobb nyomás uralkodik, mint a tüzelőtérben, akkor a ma-15 lomból tüzelőporáram a visszavezetés vezetékén áit & tüzelőtérbe léphetne. Ezt azonban a találmány szerint úgy kerülhetjük el, hogy a visszavezető vezetékben olyan berendezéseket, pl. zsilipeket rende-20 ziink el, melyek az őrlőtér és a tüzelőtér között a nyomás kiegyenlítődését megakadályozzák. Az üzemet előnyösen úgy vezetjük, hogy a tüzelőtérhez tartozó gyüjtőtölcsérí 35 nem ürítjük teljesen ki, hanem annak elkerülésre, hogy a poráraim a malomból a hamutölcséreken át a tüzelőtérbe1 átüssön, bizonyos, a tüzelőtérben adódó maradékokból levő párnát tartunk fenn. 30 A mellékelt rajz a találmányt foganatosítáísi példa kapcsán személteta. Az 1. ábra a 2. ábra (a—a) vonala mentén vett merőleges metszet, a 2. ábra az 1. (b—b) vonala mentén vett 35 merőleges metszet. A találmány szerinti tüzelőszerkezetet lényegében az (1) tüzelőtér és a (2) verőmalmok alkotják. A tüzelőanyagot a (4) tartályból a (3) szállítólánc emeli ki és 40 (5)-nél a (6) malomaknába adja, melyen át az a (2) verőmalmokhoz jut. A verőmalmok a (7) toldatokon át előmelegített levegőt vagy füstgázokat, vagy keveréküket beszívják, a tüzelőanyagot összezuz-45 zák, a gázokkal örvénylésbe hozzák és a keveréket a malomakna oldalfalain felfelé hajták. A tüzelőanyag igen goromba szemcséi ismét vissizahullanak a malmokba, míg a tüzelőanyag fennmaradó része a gázokkal a (8) lángzónyílásokon 50 át a tüzelőtérbe lép. A tüzelőtér huzama felfelé irányul, úgyhogy a por felfelé irányuló lángban ég el. A tüzelőanyagnak gorombább részei, melyeket a huzam hordozni nem képes, a (9) és (10) hamutól- 55 csérekbe, még pedig főképen az előbbibe hullanak, E (9) hamntölcsér alatt a (11) kaparószalag van elrendezve, mely a hamutölcsérhez a> (12) tolókával elzárhatóan csatlakozik és a tüzelőanyagnak a (9) töl- 60 csérben adódó maradékait a (13) nyíláson át a mlalmiokon való újbóli átvezetése céljából visszavezeti. A tüzelőanyagnak a (10) hamjutölcsérben adódó maradékait, ha azok el nem; égett anyaghói szintén 65 lényeges mennyiségeket tartalmaznak, azonos módon a malmokhoz vezethetjük, mely célból a: (11) szalagot egészen a (10) tölcsér alá hosszabbíthattuk meg. Ha azonban az el nemi égett anyag mennyi- 70 sége igen csekély, akkor a hamut a (10) tölcsérből közvetlenül üríthetjük ki. Szabadalmi igénypontok: 1. Sz/énpoirtüzielőszerkezet közvetlenül a tüzelőtérbe fúvató és a tüzelőtéren ki- 75 viil elrendezett verőmalmokkal, különösen gőzkazánokhoz, azzal jellemezve, hogy a tüzelőtérben adódó maradékokait egészben, vagy részben a malomba vezetjük vissza. 80 2. Az 1. igénypontban védett szénport tizei őszerkezet foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a visszavezetést célzó vezetékben az őrlőtér és tüzelőtér nyomósainak kiegyenlítődését 85 gátló eszközök vannak elrendezve. 3. Az; 1., vagy 2. igénypontban védett szénport ii zelőszerkezet foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a visszavezető eszközökhöz csatlakoztatott 9° hamutölcsérekbeii üzem közben a maradékokból mindig készletet tartunk. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda. Bn<ÍM»