120500. lajstromszámú szabadalom • Készülék és eljárás cérnagombok előállítására

2 120500. csavarása után, valamint a (6) laza tár­csának a tengelyről való lehúzása után. levesszük és © fonalból készült és sajtolás­sal merevített tárcsa alkotja az elkészítendő 5 gomb merev magját. E fonaltárcsa közepén természetesen lyukas, mert e lyukon ha­lad át az elkészítéskor a csaj). A gomb el­készítése most már ligy történik, hogv a fonaltárcsát sugarasan a kívánt színű ío-10 nallal körülhurkoljuk, tehát úgy. hogy a fonal a körgyűrű-alakú tárcsát kör ülcsé véli és így azt teljesem beborítja. Az így el­készített cérnagomb szélét még külön kö­rülhurkoljuk, hogy így a fonalak helyze-15 tét még jobban rögzítsük. ;A fentiekből látható, hogy a találmány szerinti készülékkel és eljárással külön­böző nagyságú cérnagombok készíthetők és a gomb színe csupán attól függ. hogy 20 milyen színű fonalat használunk a fonal­tárcsa körülcsévéléséhez, illetőleg körül­burkolásához. Nyilvánvaló az is. hogy egy­idejűleg a leírt példától.eltérően, több fonal­tárcsa is készíthető, csupán olyan készü-25 léket kell alkalmaznunk, melynél a ten­gelyen kettőnél több laza tárcsa van el­rendezve. Az asszepréselésbez természete­sen egyetlen szélső csavarmenetes tárcsa elegendő. A készülék a felcsévélt fonal-30 tekercs összeszorításakor, tehát a fonal­tárcsa elkészítésekor csavaros sajtóként működik. Szabadalmi igénypontok: 1. Készülék cérnagombok kézi előáll ítá­gg sára, jellemezve fogantyúhoz erősített tengelyre, rudacskára vagy csapra fel­húzott oly, célszerűen- központi furatú vagy nyílású tárcsákkal, melyek, a fo­gantyútól legtávolabb levő szélső tár-40 csa kivételével, a csapon, illetőleg ten­gelyen lazán vannak elrendezve, tehát azon tengelyirányúan eltolhatók, jelle­mezve továbbá azzal, hogy a szélső tár­csának központi nyílása csavarmenettel van ellátva s így! e tárcsa a csap csavar­orsóiként kialakított szabad végén csa­varanyaként elforgatható és vele a laza tárcsák között c tengelyre, célszerűen, csigavonalszerűen felcsévélt fonalite­kercs lapos fonallárcsává préselhető, 50 illetőleg nyomható össze. 2. Az 1. igénypontban védett készülék kivi­teli alakja, azzal jellemezve- hogy a csavarmenetes szélső tárcsa és a fo­gantyú között a tengelyen csupán két 55 laza tárcsa van elrendezve. 3. Eljárás cérnagombok kézi előállítására az .1., vagy 2. igénypontban védeti ké­szülékkel, azzal jellemezve, hogy a ké- . szülék tengelyére, illetőleg csapjára a 60 két laza tárcsa közötti helyen fonalat, célszerűen, csigavonal alakban csévé­lünk lel, úgy- hogy a feles-évéit fonal, előnyösen pamutl'onal. a tárcsák lapján felfekvő csigavonal-tárcsát alkot, avagy 65 többmenetű lekercsalakú. ami ntán a csavarmenetes tárcsát a csavarorsón el­forgatva. vele a laza tárcsákat és a kö­zöttük lévő fonal tekercset egymáshoz sajtoljuk s így a J'onaJlekcrcs a sajtó- 70 lás folytán, merev fonaltárcsává válik. 1. ,A 3. igénypontban védeti eljárás ío­ganalosílási módja, azzal jellemezve, liogy a körgyűrűalakú merev fonal tár­csát a kívánt színű fonallal sugarasan 75 körülhurkoljulc. illetve csévéljük, mind­addig, míg e körülhurkoló fonal a tár­csa egész felületét be nem borítja, ez­után a tárcsa külső szélén a körülhur­koló fonalat még külön is burkolással 80 rögzítjük. 5. Eljárás cérnagombok kézi előállítására az 1. igénypontban védeti készülékkel, azzal jellemezve, hogy a készülék ten­gelyén elrendezett több laza tárcsa kö- 85 zötl csévélünk fel fonalat a tengelyre és a szélső, csavaros tárcsa elforgatá­sával egyidejűleg, az összes laza tár­csa Ica t egymáshoz sajtoljuk, miáltal a közöttük lévő fohalcsévék egyidejűleg 90 merev fon a 11 á re s á k k á p rése 1 ődn e k. 1 rajzlap melléklettel. Pnllas nyomda. BudaueM

Next

/
Thumbnails
Contents