119764. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés jelsorozatoknak átvitelére azok titkosságának biztosításával

2 119 HM. hullám teljesen eltűnt és helyette egy számos frekvenciát tartalmazó komplex freikvencia spektrum kerül átvitelre és a spektrum bari az eredeti (f) frekvencia 5 egyáltalában nem játszik kiemelkedő sze­repet. A találmány értelmében tehát az átv': < eli jelsorozatot átvitel előtt meghatáro­zott jelleg' szerint a következőkben foga .10 natosítási példa gyanánt ismertetett .mó­don váltakozva sűrítjük, illetve ritkítjuk, átvitel után pedig ellentétes művelettel az eredeti jelsorozatot visszaállítjuk. A találmány szerint például beszéd í15 átvitelénél a titkosság biztosítása végeit a, beszédet távbeszélővezetéken vagy rá­dióösszeköttetés útján való átvitel előtt ismeretes módon felvesszük vagyis rög­zítjük, például beszélőgép feljegyző szer­tan kezetével hanglemezen vagy elektromág­nessel mágnesezhető szalagon vagy huza­lon. Az átvitelre kerülő jelsorozatot a hanglemezről vagy mágnesezett szalagról levesszük, a találmány értelmében azon :25 ban a beszédjeleknek a lemezre, vagy szalagra való felvitelénél vagy a jeleknek azokról való levételénél, esetleg mindkét esetben a jelrögzítő, illetve jellevevő esz­köz és a jeleket felvevő tárgy viszonyia-30 gos mozgási sebességét céltudatosan meg­választott törvény, ill. jelleg szerint vál­takozva oly módon növeljük, illetve csök­kentjük, hogy ezzel az átvitelre kerülő jelsorozatban a jelsorozat eredeti állapo -85 tához képest oly jelritkuiások, illtetve jel sűrűsödések; keletkeznek, amelyek az átvitt jelsorozatot a jelsorozat eredeti alakjához képest annyira megváltoztat .iák, hogy abból az eredeti jelsorozat köz 40 vétlenül fel nem ismerhető. Ha például azt az esetet vesszük figye­lembe, amikor a jellevevő eszköz és a je­leket felvevő tárgy viszonylagos sebessé­szét változtatjuk és a jeleket felvevő tárgy -45 abszolút sebességét (v)-vel, a jellevevő eszköz abszolút sebességét (vi,)-val jelöl­jük, úgy a fenti matematikai meggondo­lásban szereplő és a frekvenciasáv széles­ségét meghatározó (p) mennyiséget a 50 VU p.„ egyenlet adja meg. A találmány szerinti torzító, illetve visszaállító berendezés egyik kiviteli ; lakját, amelynél a jeleket felvevő tárgy 55 gyanánt mágneses acélszalag van alkat jriazva, a 2. ábra tünteti fel, ahol (S) a felvevő acélszalagot, (F) a — jelen eset­ben álló — rögzítő eszközt és (L) a mozgó levevő eszközt jelentik. (F) és (L) egy szerű elektromágnesek. (I) levevő eszközt yo (k) kerék (m) kar segélyével rezgő moz­gásban tartja. Egyszerű esetben a szalag (v) állandó sebességgel mozog, mely eset ben a torzítás periódusszáma a (k) kerék (n) fordulatszámával egyenlő. A levevő 65 eszköz (vu ) sebességét az (m) kar (r) ex eantricitásával, a torzítás periódusszá­mát pedig a (k) kerék fordulatszámának változtatásával módosíthatjuk. Az átvitel titkosságát még tovább fokozhatjuk, ha 70 magát az (r) excentricitást ésvagy a (v) sebességet is változtatjuk átvitel kőz l>en meghatározott törvény szerint folyto­nosan vagy időnként. Amidőn ezen berendezést mint torzító- 75 szerkezetet használjuk, akkor az átviendő jelcsoport (a—b) pontokon érkezik (F) fel­vevő elektromágnesre és rögzítődik az (S) szalagon, ahonnan (L) levevő eszköz tor­zítva veszi le és táplálja az átvivő veze 80 ték vagy rádióadó, stb.-be. Az (S) szala­gon ,rögzített jelsorozatot (p) állandó vagy elektromágnes letörli és így a szala ffot. új jel csoport íögzítésére alkalmassá teszi. 85 Hasonlóképen például képátvitelnél az átvitelre kerülő képet ismeretes módon jelek sorozatára bontjuk fel. E jelsoroza­tot a találmány szerint továbbítás előtt r>v, előzőkben ismertetett módhoz hasonló 90 eljárással váltakozva sűrűsítjük, illetve ritkítjuk. A rendeltetési helyen az átvitt, torzított jelsorozatot az előzők értelmében használt torzítási jellegnek megfelelően visszaala- 95 kítjuk, úgy hogy a jelsorozat gyakorlati­lag szükséges mértékben eredeti alakjába visszajut és így a jelsorozattal kifejezett üzenet'(távíró jelek, beszéd vagy kép) ért­hetővé, illetve használhatóvá válik. KM Az előzőkben ismertetett beszédleadásr eljárás esetén a beérkező torzított jelsoro­zatot tetszőleges ismeretes módon, például hanglemezen, vagy mágnesezhető szala­gon rözgítjük ós erről lehallgatás eéljá IOÍ l:ól levesszük, azonban a találmány ér­telmében e folyamat alatt a hangrögzítő eszköz és hangvivő tárgy, vagy a hang­levevő eszköz és a hang vivő tárgy, vagya hangrögzítő és a hangvivő tárgy, vala- IJI mint a hanglevevő eszköz és a hangvivő tárgy viszonylagos mozgási sebességét a leadásnál használt torzítási jelleg sze rint oly módon változtatjuk, hogy ez®el a torzítási jel sűrítéseket, illetve jelrit- 11

Next

/
Thumbnails
Contents