119759. lajstromszámú szabadalom • Csomagolás könnyen összezúzható termékek, például tojás, gyümölcs stb. számára, valamint eljárás és berendezés a csomagolás előállítására
4 119750. nalai úgy haladnak, hogy az egymás mellett, illetve egymás fölött eltolt helyzetben fekvő ürtesteknek a csomaigolólapok egész szélességében megszakítatlan. 5 folytonos érintkezési vonaluk van, ahol is valamely ürtest felületének mindegyik kifelé domború helye a csatlakozó ürtest befelé domború helvébe illik. 10 3. Eljárás az 1. alatt igényelt csomagolás előállítására, melynek segítségével papírszalagból olyan alakító elemek közötti folytonos hengerléssel, mely elemek mint domború, illetve homorú for-15 gásíelületek rugalmas nyomás alatt egymáson legördülő két hengertest kerti-Jelén vannak. — vékonyfalu ürös forgási festek egymáson függő sorából összetett csomagolósávol sajtolunk, 20 melyre jellemző, hogy a papírszalag folytonos vonalszerű, illetve keresztmetszetben nézve pontszerű behúzását és behengerlését az egyik alakító henger matricáiba úgy érjük el, hogy -- élté-25 rően a szokásos elrendezéstől, melynél a kéL alakító henger osztókörei az azonos kerületi sebességű gördülő körökkel összeesnek -- a patricahenger osztókörét kisebbítjük, a matricahenger osz-30 tókörét pedig nagyobbítjuk, minek következtében a homorú alakító elemek kerületi mozgása a domború alakító elemekéhez képest megggyorsul. -1. Eljárás az J. alatt igényelt csomagolás, 35 mint tojáscsomagolás előállítására, melynek segítségével papírszalagból tojásalakúan bővülő 'és szűkülő, vékonyfalu ür testek sorából össze te tl csomagolósávot alakítunk, melyre jellemző, hogy a csomagolósáv tojásalakú fész- í0 keit először kisajtoljuk, majd azokat második munkafolyamatban olyan utó-, alakításnak vetjük alá, melynél meghajlítás folj'lán a fészkek mélysége szélességük rovására -megnagyobbodik. 45 5. A 1. alatt igényelt eljárás változata, melyre jellemző, hogy az első munkafolyamatot a 3. igényben védett eljárás szerint foganatosítjuk. G. A 3., 1. és 5. alatt igényelt eljárás vát- 50 lozata, melyre jellemző, hogy a papírszalagot az alakító hen«errendszerbe vezetése előtt a haladási irányára merőlegesen hullámosra vagy kreppszerűre zömököljük. 55 7. Berendezés a 3 -5. alatt igényelt eljárás foganatosítására, melyre jellemző, hogy mindegyik alakító elem felülete mint forgásfelület egy egységet alkot, mely a papírsáv egész szélességére kiterjed 60 és amelynek keresztmetszete ismétlődően tojásalakban bővül és szűkül. 8. A 7. alatt igényelt berendezés változata, melyre jellemző, hogy az alakító elemek meridiángörbéjének alakja a bő- 65 vülő helyeken hasonló, mint a szűkülő helyeken, de ellenkező görbületit. 9. A 7. és 8. alatt igényelt berendezés változata, melyre jellemző, hogy az alakító elemek oly módon eltoltan köve- 70 lik egymást, hogy mindegyik elem kifelé domború bővüleíei a szomszédos elem befelé domború szűkületeivel fekszenek szemben. 2 rajzlap melléklette!. Pallas nyonnla, Bixhinest.