119486. lajstromszámú szabadalom • Folyadékemelő és -szolgáltató berendezés

szükséges levegőmennyiség a szabadból pótlódik. A (9) súly ;!z ábrázolt foganatosítási alaknál a (11) emelőrúddal fokozatosan 5 felemelhető. Evégből a (11) rudat pl. a (12) állványon lévő (13) fogakra támaszt­juk (1., 2. ábrát), minden emelés után egy-egy foggal feljebb helyezve az eme­lőt, amelynek végét pl. a (9) súlyon lévő 10 (14) láncszembe akasztjuk. A (9) súlyt (vagy egyéb terhelést) ter­mészetesen bármilyen más alkalmas, pl. forgattyús emelőszerkezettel is emelhet­jük. Amikor elengedjük, a fujtatóra nehe-15 zedik és önműködően hozza létre a szük­séges légnyomást, a (2) üstben lévő víz kiszorítására. így aránylag egyszerű esz­közökkel .-)—(> köbméter vagy ennél is több vizel tartalékolhatunk s azt hál -20 mikor folytatólagosan, illetve a minden­kori szükséglet szerint, juttathatjuk el a kívánt helyre, mégpedig egyszerűen az (5) csap kinyitása útján, ugyanúgy, mini a magas elhelyezésű víztartályos víz-25 vezetékeknél. A (8) levegőíartáiy, a mindenkor adott viszonyok szerinti helyen, tehát süly­iy eszi ve is, vagy akár magában a kút­ban is elhelyezhető. 30 A (2) nyomóüst, továbbá, ha annak rögzítése a kútban nehézségekbe ütköz­nék, vagy azért, hogy könnyebben hozzá­férhető'legyen, a 3. ábra szerint, úszóra is szerelhető. Ez az úszó az üstöt körül-35 vevő (15) tartályból állhat, mely súlyok­kal, pl. (16) kövekkel megterhelendő úgy, hogy csak annyira merüljön le, amennyire szükséges, hogy az üst a belső légnyomás megszűntével vízzel megteljen. Az üstöt 40 célszerűen egy vagv több (17) vezető­rúddal látjuk el, annak biztosítására, hogy középső helyzetében megmaradjon. Ezzel az elrendezéssel azt érjük el, hogy a nyomóüst a vízszin változásait 45 követi és egyben mindig jelzi, hogy mennyi vizünk van a kútban s így főleg arról "szerzünk idején tudomást, ha fogy­tán van a kútban a víz. A levegőt és vizet szállító csövekbe ez esetben megfelelő helyeken hajlékony 50 vezetékeket kell beiktatnunk, melyek az úszó mozgását követik. A találmány szerinti berendezésnek ivóvízhez való alkalmazásának még az az előnye, főleg a dugattyús rendszerek- 55 kel szemben, hogy a víz olajjal, zsiradék­kal nem szennyeződhet s így állandóan és a vízvétel idején erőkifejtés nélkül, kifogástalan friss kútvizet kapunk. A berendezés egyébként, természete- 60 sen, álló- vagy folyóvízből való vízeme­lésre és öntözési célokra is felhasznál­ható, továbbá nagyon sűrű vagy a dugattyúszerkezetet megtámadó folya­dékok vagy vegyszerek, valamint a gaz- 65 daságban pl. trágyáié szivattyúzására is. Szabadulni i igények: 1. Folyadékemelő és -szolgáltató be­rendezés nyomólevegő felhasználásá­val, amelyet erőművileg felhúzható 70 és szabadon lesüllyedő terheléssel el­látott fujtatószerkezet (szívó-nyomó­szer kezet) és annak légterével cső­vezetéken közlekedő, a szállítandó folyadékba merülő nyomóüst jelle- 75 mez, amelynek a folyadéktérből be­felé nyíló visszacsapó szelepe van és alsó részéből indul ki a folyadék­szolgáltató, csappal elzárható cső­vezeték. só 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés foganatosítási alakja, amelyre jellem­ző, hegy a nyomólégvezetékbe befelé nyíló szívószelep van beiktatva. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti be- §5 rendezés foganatosítási alakja, amely­re jellemző, hogy a fujtató súlyterhe­lését emelőszerkezete lépcsős állvány­zatra támaszkodó és fokozatosan fel­jebb állítható emelőrúdból áll. • 99 4. Az 1—3. igénypontok szerinti beren­dezés foganatosítási alakja, amelyre jellemző, hogy nyomóüstje súllyal terhelt úszón van elrendezve. 1 rajzlap melléklettel.

Next

/
Thumbnails
Contents