119345. lajstromszámú szabadalom • Önműködő be- és kikapcsoló óra rendőrségi rádióvevőkészülékekhez

MAGTAR KIRÁLYI W^M® SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 119345. SZÁM. Vll/j. OSZTÁLY. — K. 14213. ALAPSZÁM. Önműködő be- és kikapcsoló óra rendőrségi rádióvevő készülékekhez. vitéz Komlósy Ferenc m. kir. r. főfelügyelő, törvényszéki szakértő, Budapest. A bejelentés napja 1937. évi december hó 23-ika. A találmány szerinti önműködő kapcso­lónak az a rendeltetése, hogy a rendőr­ségi hivatalokban és őrszobákon lévő rá-5 dióvevő készülékeket a központi leadóállo­mással — ezidőszerint a belügyminiszté­riumi Központi Rádióállomással — időbeli szoros összeköttetésben tartsa, úgy, hogy a rendőrségi vevőkészülékeket meghatáro­zó zott időközökben önműködően bekap­csolja abból a célból, hogy a netán időköz­ben szükségessé vált valamelyes fontos hír­anyagnak a közlését a központból — hi­vatalokba és őrszobákra — lehetővé te^gye. 15 A találmány szerinti önműködő kapcsoló óra működését azáltal fejti ki, hogy a rádió villamos vezetéke az óra számlapjában, körben, párosával elrendezett fémérintke­zőkhöz van kapcsolva úgy, hogy érintke­zőket az óra egyik mutatója időközönként 20 rövidre zárja. A találmánynak egy példaképi alakját tünteti fel a rajz az 1-ső ábrán az óra előlnézetét, a 2-ik ábra az óra hátsónézetét, a 25 3-ik ábra a számlap oldalnézetét és áram­szedőt tünteti fel. Az önműködő bekapcsolás céljára a (W) óra (R) rádióvevő készülékkel (V) huzalos összeköttetésben a világítási vagy telepháló-30 zatba kapcsoltatik be és az időközönkinti — tetszésszerinti 10—15 I-kénti — egyszeri bekapcsolást az óra nagy (M) percmuta­tója önműködőlég azáltal végzi el, hogy az ebonit anyagból készült (SZ) számlapjában 35 a 2., 4., 6., 8., 10. és 12. óra számai möglptt egymás mellett elhelyezett két (B) fém­érintkező között az elektromos áramkört zárja, aminek következtében a rádiókészü­lék üzembe helyezkedik. A számlap háta- 40 mögött végződő egynemű (B) érintkezők egymással (H) huzalok révén össze vannak kötve. A készülék csupán addig van üzem­ben, ameddig a mutató a fémérintkezőn tartózkodik és előrehaladásában annak szé- 45 lét el nem hagyja. Tehát ennek megtör­téntekor a fémes érintkezés megszűnvén a (R) vevőkészülék természetesen kikapcso­lódik. Az érintkezők szélessége lehet tet­szésszerinti, de mindamellett legcélszerűbb- 50 nek a 2—3 perc ívének megfelelő széles­ség látszik. Ha azt óhajtjuk, hogy a híranyag fel­vétele céljából a rádiókészülék a 2—3 perc letelte után is üzembe maradjon, úgy a rádió és óra között vezetékbe illesztett (Kcs) körtekapcsolót kell megnyomnunk, amikor is ezen útón az áramot már is rö­vidre zártuk és ezáltal a rádióvevőkészü­lék mindaddig üzemben marad, míg a (Kcs) körtekapcsolót ismét megnyomjuk. Ezután a rádiókészüléknek további be- és kikapcsolását önműködőlég ismét az óra fogja tovább végezni. Annak elkerülése céljából, hogy a vil­lamosság akár az óra szerkezetében, 65 akár pedig annak burkolatán keresztül az órát megérintő emberbe juthasson és kárt okozhasson — az óra árammentesíttetik azáltal, hogy a kapcsolást végző percmu­tató alsó felületére egy több ágból álló 7 0 (A) áramszedő behajlított lemezecskét he­lyezünk el, de ez nem közvetlenül a fém­anyagból álló mutatóra, hanem csupán a fölötte lévő vékony (E) ebonit lemezecs-

Next

/
Thumbnails
Contents