118977. lajstromszámú szabadalom • Örlőgép
MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BffióSÍO SZABADALMI LEIRAS 118977. SZÁM. X/a. OSZTÁLY. — JF. 7882. ALAPSZÁM. Örlőgép, Fodor Árpád nyugr. áll. seb. h. rokkant, v. m. klr. állami ménesblrtoki üzemvezető, Budapest. A bejelentés napja 1936. évi december hó 4-ike. A találmány szerinti őrlőgép lehetővé teszi, hogy különféle szemes terményeket (pl. gabonát vagy kukoricát) gyorsan, igen hatásosan és különböző kívánt finom-5 ságúra, az eddigieknél lényegesen kisebb erőszükséglettel dolgozhassunk fel. Ezt a célt mindenekelőtt úgy érjük el, hogy a gép tápláló csatornája és aprító szervei közé, vagyis az utóbbiak elé, szellőző lapá-10 tok alakjában szerkesztett küllőkből álló forgó kereket iktatunk. Az utóbbival létesített légáram egyrészt a feldolgozandó terményt hatásosan hűti, illetve szárítja, másrészt a terménynek a gépen keresztül 15 való továbbítását végzi, sőt a megdarált vagy őrölt anyagnak a gépből a kívánt tárolási helyre való továbbítására is felhasználható. Szálas terményeket feldolgozó gépeknél 20 alkalmaztak ugyan már légcsavarszerű szárnyakká alakított késeket, illetve késtartókat, melyek tehát a vágáson kívül bizonyos légáramlatot is idéztek elő, azonban miután ezek a szárnyak elsősorban 25 vágókésekül szerepeltek, az ilyen kerekeket csak másodsorban lehetett légáramlás előidézésére kihasználni, vagyis úgy szerkeszteni, amint azt a szellőztetőkerekek szerkezettana megkívánja. Ezzel szemben 30 a találmány szerinti (késeket vagy más járulékos alkatrészeket nem hordó) egységes felületű küllők kizárólag a légáram létesítésének szolgálatában állanak; éppen ennek tulajdonítandók az eddigieket je-35 lentékenyen felülmúló, fent jelzett hatások. A találmánnyal elért, teljesen hatékony légáram nemcsak a feldolgozandó terményt, hanem magát a gépet is anynyira hűti, hogy az eddigiekkel szembein sokkal nagyobb fordulatszámmal járat- 40 ható, fokozott üzemi, vagyis nagy terménymennyiséget gyorsan feldolgozó gépre teszünk szert. A küllőkből kialakított szellőzőlapátokkal keltett erős légáram hatására a gép táplálócsatornájából 4á beszívott termény egyszersmind odaütközik ezekhez a küllőkhöz és innen tovább repül. így ezek a küllők zuzási munkát is végeznek. A találmány szerint továbbá az esetre, 50 ha az őrleménynek a gépből a tárolási helyre, a légáram felhasználásával való továbbításától eltekintünk, a légáramot célszerűen az aprítómunka hatásos fokozására. következőképpen használhatjuk 55 fel: A szellőzőkerékkel közös tengely körül verőlécekből álló dobot forgatunk, mely a terményt magában véve ismert, dörzslécekből álló forgódob és ezt körülvevő 60 helytálló dörzsfelület (pl. szita- vagy rostalemezköpeny) közötti térbe röpíti. A találmány szerint a verőléces dob és a riörzsléees dob közé ugyancsak verőlécekből álló, de szabadon forgatható, úgyneve- 65 zett lebegő-dohot iktatunk, mely a találmány szerint létesített légáram reakciója folytán az említett dobokkal ellenkező irányban forog és így nemcsak az ütközőélek számát szaporítja, hanem az aprí- 70 tandó, röpített szemek viszonylagos sebességének növelésével az ütközés mérvét is fokozza és így az eddigieknél egyszerűbb berendezéssel hatásosabb aprítást tesz le-