118882. lajstromszámú szabadalom • Szelep főképpen kompresszorokhoz

MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 118882. SZÁM. XXI/tl. OSZTÁLY. — S. 16684. ALAPSZÁM. Szelep, főképpen kompresszorokhoz. Szigetit László, oki. gépészmérnök, Pétfürdő. A bejelentés napja 1936. évi december hó 19-ike. Kompresszorokhoz eddig általában olyan szívó- és nyomószelepeket használ­tak, amelyeknek szeleplapját rugó szorí­totta a szelepülésre. E rugó elősegítette 5 a szelep záródását, a szelep nyitásakor pedig fékezte a szeleplap mozgását és így csillapította a szeleplapnak a löketfogó-, hoz való erős ütődését. A használatos szelepek ismert hátrányait, főképpen a 10 rugók gyakori töréseit, többféleképpen igyekeztek kiküszöbölni. így pl. a mozgó tömeg csökkentése céljából viszonylag vékony (egy milliméter körüli vastag­ságú) szeleplapot alkalmaztak, a nyíló 15 szeleplap mozgását pedig az ütődést csillapító rugalmas löketfogóval határol­ták stb. Azt találtam, hogy az eddigi hason­célú szelepeknél kielégítőbben működő 20 és hosszabb élettartamú, igen megbíz­ható és emellett olcsó, elsősorban kom­presszorokhoz alkalmas, de esetleg más célra is felhasználható szelepet kapunk, ha igen vékony, legalább két körbenfutó 25 sorban elhelyezett nyílásokkal ellátott szeleplapot alkalmazunk és a szelepemel­kedést a szeleplap vastagságának legfel­jebb másfélszeresére korlátozzuk, szelep­rugót vagy akármilyen más, a szelep 30 záródását elősegítő és/vagy a nyíló szelep­lap mozgását fékező, illetve csillapító ru­gós alkatrészt pedig egyáltalán nem al­kalmazunk. A szeleplapot továbbá úgy készítjük, hogy helytállóan befogott része 85 nem lévén, maga se működhessék rugó­ként. A szeleplap anyaga ennek folytán — ellentétben egyes ismert szelepek mem­bránszerűen rugózó szeleplapjaival — nem fárad hamar ki, ami a szelep tartós­sága szempontjából nagy előnyt jelent. 40-A szeleplapon célszerűen nagyszámú, egyenként viszonylag kis keresztmetszetű nyílást helyezünk el, a merev löketfogón pedig előnyösen a szeleplap nyílásainak megfelelő elhelyezésű, azaz azokkal meg- 45 egyező nyílásokat alkalmazunk, míg a tulaj donképeni szeleptesten alkalmazott, előnyösen ugyancsak kis keresztmetszetű nyílások természetesen nem fedik a sze­leplap nyílásait. 50 Azzal, hogy a teljes átáramlási kereszt­metszetet legalább két körbenfutó sor­ban elhelyezett számos, viszonylag kis nyílásra osztjuk fel, elérjük azt, hogy a szelep zárt helyzetében a szelepülésre fel- 55 fekvő szeleplap az ilyen tipusú szelepek­nél szokásos aránylag nagy, rendszerint 60 mm-nél nagyobb, átmérője ellenére csak kis fesztávú nyílásokat fed le, a nyílások között pedig mindenütt jól alá 60 van támasztva és így szilárdsági igénybe­vétele csekély, ami viszont lehetővé teszi vastagságának és ezzel tömegének az eddigi mértéken messze túlmenő csökken­tését. A szeleplapon alkalmazott számos 65 nyílás továbbá szintén csökkenti a szelep­lap tömegét. Acéllemezből készült szelep­lap alkalmazása esetén a szeleplap vas­tagsága rendszerint 1 mm-nél kisebb, pl. előnyösen % mm vagy ilyen nagyság- 70' rendű. A tapasztalat azt mutatta, hogy az ilyen vékony szeleplapok — a lezá­randó nyílások kis fesztávolságai követ­keztében — meglepő módon még e szelep-

Next

/
Thumbnails
Contents