118648. lajstromszámú szabadalom • Lemez fűtőtestek, valamint eljárás és készülék azok előállítására

lyikében védett eljárás elemi termékei­nek, ill. ezek csoportjainak egybefűzé­sére, jellemezve a fűtőtagokat vagy azok csoportjait összeállítottan magába 5 fogadó kerettel vagy egyéb foglalattal, amelyben állítható támasztókban, for­gattyú vagy egyéb fogantyú segélyével forgathatóan ágyazott, villamos fényív vagy autogén (acetilén vagy egyéb 10 gáz) hegesztőkészülék úgy van elren­dezve, hogy az ágyazóhelyet átdöfő hegesztőtengely, ill. égőcső, a fűtőta­gok! belsejébe nyiílva, meghegesztheti az illető kapcsolóhelyeket, jellemezve 15 továbbá a tagfeleket, ill. tagokat egy­máshoz szorító kampókkal vagy egyéb markolószervekkel. 7. A 6. igénypontban védett készülék ki­viteli alakja, jellemezve a hegeszt ő-20 tengelybe vágott rézsútos hasítékkal, amelybe a pl. szénclektróda illeszthető és ott a hegesztőkörök különböző átmé­rői szerint beállítható, mimellett a he­gesztőtengelynek! a rézsútos helyzetű 25 elektródát rögzítő feszítőműve is van. 8. A 6. vagy a 7. igénypontban védett ké­szülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az egymásután sorakoztatott és csövekkel vagy egyéb rudakkal köz-30 pontosított fűtőtagok mellső végében a hegesztőtengelynek, ill. az égőcsőnek a fűtőtagok belsejébe nyúló végét ágyazó hely van. 9. A 6—8. igénypontok bármelyikében 35 védett készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a fűtőtagokat befogó keretnek, ill. egyéb foglalatnak a he­gesztőtengelyt, ill. az égőcsövet ágyazó támasztói állíthatók és beállított hely-40 zetíikben rögzíthetők. 10. Az 1—'). igénypontok bármelyikében védett eljárás szerint készült fűtőtagok csoportos kiviteli alakja, jellemezve a tagsorozatnak a fűtőtagok fejrészébe 45 helyezett és vályúalakra hajlított le­mezdarabokból összetoldott vagy pedig a kályha kapcsolólielyeit végig egy da­rabban átdöfő és egyszersmind a fűtő­közeget gyakorlatilag egyenletesen el-50 osztó vályúból való merevítésével. 11. Az 1—5. igénypontok bármelyikében védett eljárás szerint készült fűtőtagok csoportos kiviteli alakja, úgyszintén a 10. igénypontban védett tagsorozat ki-55 viteli alakja, azzal jellemezve, hogy a fűtőtagok sorozatát összefűző, vályú­alakú lemezdarabokból összetoldott vagy egyéb cső végeiben, a zárócsava­rokat vagy a vezetékcsatlakozásokat magukba fogadó csavargyűrűk vannak 60 hegesztve a végtagok külső csatlakozó­csonkjainak nyílásaiba, amely csavar­gyűrűkbe csavarolt szervek e hegesztés varratait átfedik. 12. Az 1—5. igénypontok bármelyikében 35 védett eljárás szerint készült fűtőtagok csoportos kiviteli alakja, úgyszintén a 10. vagy 11. igénypontban védett tag­sorozat kiviteli alakja, azzal jelle­mezve, hogy két vagy több, kályhává 70 sorakoztatott fűtőtag csatlakozócsonk­jai érintkezésük helyén kívülről van­nak hegesztve, mimellett az egymással összekötött tagok belső átvezetőnyílá­sai nagyobbak, mint a végtagok külső 75 esatlakozónyílásai, úgyhogy ezeknek peremük képződik, amely átfedi a fűzővályúk, csövek vagy egyéb fűző­szervek végeit, ill. ezek csavargyűrűit ós felfekvést, valamint tömítőfelületet 80 ad a kályha szélső csavarjainak. 13. A 6—9. igénypontok bármelyikében védett készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az elektródatartó he­gesztőtengely, ill. az acetilén vagy 85 egyéb gáz számára való égőcső ágyazó­szelencében, még pedig az égőcső a markolati csőre erősített ágyazószelen­céhen áttevéses hajtóművel forgatható és a hegesztőtengely, ill. az égőcső 90 hosszirányban eltolható, eltolása tekin­tetében pedig ütközővel szabályozható szánnal tolható be, a fűtőtagok csatla­kozó nyílásain át, a mindenkori he­gesztőhelyre. 95 14. A 6—9., úgyszintén a 13. igénypont bármelyikében védett készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az elek­tródatartó hegesztőtengely ágyazósze­lencéjében, az égőcső pedig a markoló- 10c csőre erősített ágyazószelenoéjében, közvetlenül kézzel forgatható. 15. A 6—9., úgyszintén a 13. vagy a 14. igénypont bármelyikében védett készü­lék kiviteli alakja, jellemezve az elek- jof tródatartó hegesztőtengelyt, ill. az égő­csövet előnyösen agy ós küllők segélyé­vel rájuk toltan és a fütőtagoik csatla­kozónyílásaiba illeszkedően központo­sító gyűrűvel és e gyűrű eltolását ha- 11; tároló rögzítőgyűrűvel. 2 rajzlap melléklettel.

Next

/
Thumbnails
Contents