118410. lajstromszámú szabadalom • Szárnycsavar
forgató nyomatéka pedig a húzást egyensúlyban tarthatja, anélkül, hogy az áramló közegre forgásokozta centrifugális hatást vinne át, másrészt az áram-5 lás a rótorfelületről, annak kerülete mentén oly belépő szög alatt éri a mozgatandó test felületét, amely a legnagyobb nyomásnak felei meg, úgy hogy a testburkolat profilját a kívánt eredményhez 10 képest és aszerint kell kialakítani, hogy a mozgás mily közegben (gázban, vagy folyadékban) megy végbe. Ha a szerkezet mozog, (V) sebessége a mozgó közeg (VI) sebességével egybevetve 15 (Vr) viszonylagos sebességet eredményez, amely a (BD) húrral (il) belépőszöget zárbe és amely növekvő (V) sebességgel a 0 fokot mindinkább megközelíteni igyekszik. 20 Az (il) szög minden értékének a nyomáscsökkenés (K) együtthatója felel meg, amely adott (il) szög esetén maximális értékéről igen kicsiny, sőt még negatív értékű (il") szögek esetére is zérusig vál-25 tozik. A nagyértékű (K) együttható következtében csökkenő, valamint igen kis haladási sebességek esetén igen nagy húzóhatást érünk el. 30 Növekvő sebességgel (K) értéke egyidejűleg csökken, úgyhogy a következő egyenlet érvényes: hasznosított erő = kifejtett húzás X sebesség, mely egyenlet a pillanatnyi sebesség bármily értéke ese-35 tén is, és pedig igen jó hatásfok mellett, állandóan érvényben van. Eszerint mindazon előnyök, amelyek az ismeretes, változtatható menetmagassággal dolgozó szárnycsavarral elérhetők, a 40 találmány szerinti szerkezetnél is megvannak. Szabadalmi Igények: 1. Szárny csavar, jellemezve oly esziközökkel, melyek közegáramot áramvonalas 45 test mellső végéhez vezetnek, amely közegáram azután az áramvonalas test körvonalai mentén elölről hátrafelé végigvonulva az áramvonalas testet előremozgatja. 2. Az 1. igénypontban védett szárnyasa." 50 var kiviteli alakja, jellemezve forgó lapátkerékként kialakított mellső részszol, amely akként van szerkesztve, hogy körgyűrűkereisztmetszeitű, niein forgó közegáramot szállít a lapátke- 55 rékhez közvetlenül csatlakozó áramvonalas hátsó törzsrész orrához, úgyhogy a lapátkerékre húzóerők, az azt követő hátsó részre pedig nyomóerők haltnak. ' 60 3. A 2. igénypontban védett szárnycsa var kiviteli alakja, amelyre jellemző, hogy a lapátkerék középső részből és kö,salakú karinnarészből van, mely utóbbi felületének profilja a repülő" 65 gépszárny felső felületéhez hasonló és oly domború munka felül etű, tengelyirányban elrendezett lapátjai vannak, melyeknek érintősíkja bármely ponton a tengelyen átmenő síkkal 45°-ois szö- 70 get zár be. 4. A 3. igénypontban védett szárnycsavar kiviteli alakja, amelyre jellemző, hogy a lapátkerék középső része elől domború vagy kúpos. 7 5 5. A 3. és 4. igénypontokban védett szárnycsavar kiviteli alakja, melyet tengelyirányban beállítható hosszú lapátok jellemeznek. 6. A 2—5. igénypontokban védett szárny- 80 csavar kiviteli alakja, amelyre jellemző, hogy hajtószerkezete az áramvonalas hátsórészbe van beépítve. 7. Az előző igénypontok bármelyikében védett szárnycsavar kiviteli alakja, 85 amelyet .a lapátkerék karimája és'vagy a szerkezet áramvonalas részének orra körül helytállóan megerősített terelő" gyűrű jellemez. 8. Az előző igénypontok bármelyikében 90 védett szárnycsavar kiviteli alakja, amelyet a lapátkerék karimájának az áramvonalas hátsórész orrához való csatlakozásra való, a lapátkerék tárcsája szélén kiképezett illesztőgyűrű 95 jellemez. 1 rajzlap melléklettel