117717. lajstromszámú szabadalom • Berendezés változó áramú hálózat feszültségének szabályozására

zás kívánatos, akkor ez a hivatkozott 108005. sz. pótszabadalom, szerint úgy is elérhető, hogy az egyik mágneses kört a főáramkörű tekerccsel azonos, de ellentett 5 gömbölyítású további főáramkörű tekercs­csel is ellátjuk, végeredményben tehát e mágneses körön az áramtekercsct teljesen elhagyjuk, miután mindegyik ily tekercs csak egy-egy irányú (+ vagy —) feszült­lü ségszabályozás részére szükséges és így az egyik tekercs elhagyásával egyéb a rend­szeren természetesen nem változik, mint hogy az egyik irányban nem lehet szabá­lyozni. Ez utóbbi megoldás a 3. ábrán 15 példaképen két külön vasmaggal és két feszültségtekeTccsel, a 4. ábrán pedig példaképen közös vasmaggal és egy (s) felszülltsiégtekerccsel van. feltüntetve s a feszültség szabályozása, az ez ábráknak 20 megfelelő elrendezéseknél a két mágneses körben szétosztott fluxusokkal éppúgy tör­ténik, mint az 1. és 2. ábrán, ábrázolt, el­rendezéseiknél. Az ily egyetlen feszült­ség- vagy áramtekerccsel bíró elrendezé-25 se.k, mint fentebb már említve volt, főleg egyirányú szabályozásra szolgálnák ugyan, azonban kétirányú szabályozást is lehet velük létesíteni azon a már is­mert módon, hogy vagy egy áramteker-30 eset, vagy pedig valiamelyik mágneses fluxust — az c®t létrehozó feszültségte­keres vagy gerjesztőtekercs reverzálásá­val — reverzáljuk. A fent felsorolt ós az 1—4. ábrákon 35 ábrázolt néhány példaképen! berende­zésnél az áram-, feszültség- és gerjesztő­tefkercseket egymástól független teker­csek képezték. A találmány lehetővé teszi, hogy a különböző tekercsek közül 40 legalább kettő, de esetleg több is, közös tekerccsé legyen egyesíthető, miáltal •— az aiitótranszfoTmátoroknál a transzfor­mátorokkal szemben elérhető megtakarí­tásokhoz hasonlóan — a feszültségszabá-45 lyozó méreteiben és ezáltal költségeiben azonos teljesítmény mellett esetleg lé­nyeges megtakarítások érhetők el. A vo­natkozó megoldások néhány jellegzetes példája a mellékelt rajzok -5—12. ábráin 50 van feltüntetve, melyek közvetlenül vagy közvetve az 1—4. ábrákból vannak leve­zetve. Az 1. ábra szerinti berendezés az 5. áb­rán — egyébként változatlanul — úgy 55 van feltüntetve, hogy a (Bl') és (Cl') pon­tok. továbbá (B2") és (02") pontok össze vannak kötve. Ezáltal a berendezés tulaj­donságaiban, működésében vagy bármily más tekintetben természetesen semmi egyéb változás nem történt, mint 60 az, hogy az összekötött pontok közös potenciálra lettek hozva. Mint­hogy azonban a közös potenciálú pontról kiinduló (sl) tekercs és (gl) te­kercs egy 'része, pl. a , (Bl"), ill. (XI) pon- 65 tokig terjedő rész, mindenütt teljesen azonos potenciálú, a (Bl") és (XI) pon­tok összeköthetők. Ilymódon az (sl) te­kercs és a (Cl'—XI) tekercsrés/, egysze­rűen párhuzamosan vannak kötve. Mint 70 minden párhuzamosan kötött tekercs, természetesen ezek is egy közös tekercs­esei pótolhatók, vagyis , az (sl) tekercs elhagyható, minthogy a (Bl'—Cl'), to­vábbá (Bl"—XI) összeköttetésiek létre- 75 hozása által e tekercset a (gl) tefceroá (Cl'—XI) része minden tekintetben tel­jesen azonosan pótolja. A közös részt természetesen a két tekercs eredő ára­mára kell méretezni, amely az egyes 80 összetevő áramioknál nagyobb vagy ki­sebb lehet aszerint, hogy ezek egymás közt megegyező vagy ellentétes értel­műek. A 6. ábrán egy oly elrendezés van fel- 85 tüntetve, ahol az (1) transzformátor ily egyesített (sal) feszültség- és gerjesztő­tekerccsel van ellátva, míg a (2) transz­formátor változatlanul különálló (s2) fe­szültség- és (g2) gerjesztőtekerccsel bír. 90 Az (1) transzformátorhoz hasonlóan ter­mészetesen a (2) transzformátornak is le­het egyesített feszültség- és gerjesztő­tekercse. Attól függően, hogy az (sgl) teikferes 95 (Cl—Cl") vagy a (Bl'—Bl") tekercsré­szének feszültségét (menetszámát) választ­juk nagyobbra, vagy a (Cl") pont (6. ábra) vagy pedig a (Bl") pont <7. ábra) fog az egyesített tekercsrész folytatólagos tolda- löo tát képező (XI—Cl"), illetve <X1—Bl") tekercsrész végére kerülni. Abban az esetben, ha a (Cl'—Cl") tekercs feszült­ségét (menetszámát) a (Bl'-—Bl") teker­csével egyenlőnek választjuk, úgy az (XI) 1Q5 pont összeesvén (Cl"), illetve <B1") pont­tal, a két tekercs egyetlen, toldalékrész nélküli közös tekerccsé válik melynek egyik végén (Bl') és (Cl') pontok, a má­sik végén píeidig a (Bl") és <C1") pontok no közösek. Az 1. ábrán a gerjesztőtekereseil alkalmazott (cl') és (cl") példaképpen be­rajzolt megcsapolások, minthogy ezek helyzete csak az egyes megcsapolások menetszámától függ, a 6. vagy 7. ábrán U5 akár az egyesített, akár a toldalékrészre eshetnek; ezzel sssemben a 7. ábrán ábrá­zolt megoldásnál — mely a 6. ábrától ab-

Next

/
Thumbnails
Contents