117498. lajstromszámú szabadalom • Mérőberendezés energiafogyasztóknak az energiavezetékkel való összhangba hozására

Az (E) energiavezetéken kivezetéseket rendezünk el, még pedig oly hossz men­tén, mely legalább egyenlő az átviendő legnagyobb hullámhossz egynegyedével. Ez 6 a hossz egyszerűség kedvéért pl. az adó­állomás valamelyik helyiségében dobra lehet csévélve. A kivezetések egymástól! tá­volsága legalább is az adó közeléljen nem nagyobb, mint a legkisebb átviendő hullám-10 hossz egy nyolcada. E kivezetésekhez a fe­szültség csúcsértékeit mérő eszközökel, pl. (G) egyenirányítókat kapcsolunk, melyek közös (M) jelzőműszerre dolgoznak. Emel­lett az energiavezeték egyidejűleg az egyes 15 egyenirányítóktól a közös jelzőműszerhez menő összekötővezeték. A felvett példa­kénti kivitelnél a jelzőműszer fojtó teker­csen és ellenálláson át van a kábel külső és belső vezetéke közé kapcsolva és azt 20 kapacitás hidalja át. A hangolást igen egyszerű módon úgy végezzük, hogy a fogyasztót a kábelen fellépő legnagyobb feszültségek, tehát az álló hullámok minimumára hangoljuk. 25 Evégből pl. az (A) antenna hatásos hosz­szát megnöveljük vagy megrövidítjük, pl. akként, hogy az antennát a fémes (T) dobra fel- vagy arról lecsévéljük, mely dob a kábel belső vezetőjével fémes kap-SO csolatban van; e célból alkalmaztuk a (R) dobra csévélt (S) kötelet. A hangolás e változtatása közben, amelyet az álló hullá­mokon a minimumig, tehát addig folyta­tunk, míg az (M) műszer a legkisebb ki-35 térést mutatja, a kábel nagyfrekvenciájú bemeneti teljesítményét az adó kimenő köre és az energiavezeték közötti csato­lás változtatásával és pl. az adócső egyen­áramának egyidejű mérése közben, állandó 40 értéken tartjuk. A nagyfrekvenciájú beme­neti teljesítmény önműködően is állandó értéken tartható. Az a körülmény, hogy e maximális fe­szültség a hangolás közbeni különböző be-45 állításoknál a kábel hosszában eltolódik, nem játszik szerepet. Mivel ugyanis a ká­bellélek, illetőleg az egyenirányítók közös összekötés! pontja nagy ohmos ellen­állású egyenirányító készülékek esetén gya-50 korlatilag a váltófeszültség csúcsértékére töltődik fel, egyidejűleg csak az, vagy azok az egyenirányítók lépnek működésbe, amelyek a mindenkori legnagyobb feszült­ség, vagyis az álló hullámok legnagyobb 55 amplitúdója helyén vannak, függetlenül attól, hogy ez a hely mindenkor a kábel, mely pontján van. Az ilyen mérőberendezés arra is hasz­nálható. hogy azzal az adót, esetlegesen fel­lépő meg nem engedhető nagy feszültségek 60 esetén, amelyek az energiavezetéket ve­szélyeztetik, önműködően lekapcsoljuk. Ez előfordulhat akkor, ha pl. az antenna me­hanikusan megsérül, vagy ha pl. a túl­feszültségvédelmi berendezés légköri kisü- 65 lés következtében működésbe lép. Ez a túlfeszültségvédelmi berendezés lehet maga a jelzőberendezés is. A találmány természetesen nincs a leírt példára korlátozva. Ultrarövid hullámok- 70 kai dolgozó berendezéseknél, pl. az egyen­irányítás a vezeték hosszában folytatólago­san elosztható azzal, hogy a vezetéket va­kuumba helyezzük és az egyik vezetőt úgy képezzük ki, hogy az elektronokat 75 emittál, tehát mint katóda működik, míg a másik vezeték az anódát alkotja. A mindenkor szükséges köztartó szigetelőket egyben mint egyenirányítókat, pl. mint száraz egyenirányító oszlopokat képezhet- 80 jük ki. A feszültség mérése helyett az áramot is mérhetjük. Evégből pl. az energiaveze­tékbe áramátalakítókat is beépíthetünk. A méréshez szükséges berendezés ez esetben 85 természetesen bonyolultabb, mint feszült­ségmérés esetén. Bizonyos körülmények között célszerű lehet, ha a mérési szakaszban a villamos hosszat a mehanikussal szemben, pl. 1- 90 nél nagyobb dielektromos állandójú dielek­trikum alkalmazásával vagy csavarvonal­alakú, tehát nagyobb induktíviLású belső vezeték alkalmazásával csökkentjük. Szabadalmi igények: 95 1. Mérőberendezés energiafogyasztóknak (pl. adóantennáknak) az energiaveze­tékkel való összhangbahozására, melyre jellemző, hogy az energiavezeték egész hosszában, vagy hosszának egy részé- li ben közönként elrendezett, vagy foly­tonosan elosztott feszültség- vagy áram­levevőeszközökkel van felszerelve, me­lyek közös jelzőműszerrel vannak ösz­szekötve 1 2. Az 1. igénypontban védett berendezés kiviteli alakja, amelyre jellemző, hogy a feszültség- vagy áramlevevőeszközök egyenirányítók és hogy a csúcsértéke­ket jelző közős jelzőműszer hozzáveze- 1 tése maga az energiavezeték. 3 Az 1.. vagy 2. igénypontokban védett be-

Next

/
Thumbnails
Contents