116180. lajstromszámú szabadalom • Formakő bordás vasbetonfödémekhez, valamint azzal előállított födém és eljárás a födém előállítására

tartó között két-két (1) forniakő, ezek kö­zött pedig (5) közbenső tartó van, oly eset is adódbat, melyben két-két (4) tartó között kél vagy három (1) Ibrmakövet, 5 közbenső tartó nélkül alkalmazunk, Aagyis a közbenső (5) tartó helyéül közbenső ibrmakövet iktatunk be; ekkor tehát a (4) tartók a 2. ábra tarlóinál jóval nagyobb lávolságban vannak egymástól. De elő-10 fordulhat az ellenkező, vagyis az az eset is, amelyben csupa főtartóból vagy bor­dából (segédbordák nélkül) igen síírü bordás födém kívánatos, aminl az pl. a (j. ábrán látható. Ez esetben olyan (lb) 15 formakövekel használunk, melyeknek alsó, összeérő (2b) nyúlványai [a 2. ábra (2, 3) nyúlványaival ellentétben] egymással egyenlők. Hogy ilyen esetben egyrészt a már leírL módon, csak a szükséges szé-20 lességű (<S) fejlemezes. (4) tartókra, más­részt - - változatlan szilárdság mellett — csökkentell magasságú födémre tegyünk szeri, az (lb) formaköveken is alkalmaz­zuk a találmány szerinti, felső (6. 7) tol-25 dalokat, de ez esetben a (11) párnafákat, a 2. ábrával ellentétben, nem két szom­szédos formakő szélső toldatai közötti ho­ronyba, hanem az egyes formakövek (6, 7) toldatai közötti közbenső horonyba sü-30 lyeszljük. Ilyen sűrííbordás födém esetén, a tarlók­nak a negatív- nyomatékok helyén szük­séges (15) alsó övének kialakítására, a 7. ábrán látható (lc) formaköveket hasz-435 náljuk, melyek, pl. az 5. ábra jobboldali végén látható (la) formakövekkel ellen­tétben, már eleve olyanok, hogy mindkét oldalukon van alsó beugrásuk. Az (lc) forma köve k felső lapjának a (4) tartó-40 gerincek magasításához most a széleiken adunk lécalakú (20, 20) toldatokat, me­lyekéi azonban, ha a tartógerincek ma­gasítása nem szükséges, nem használunk fel, illetve azokat. mint (20')-nél szaka-45 dozottan jeleztük, leülhetjük. A födém szer­kezeti magasságának a (11) párnafák sü­lye&zlésével való csökkentését, ez esetben, úgy érjük el. hogy az (lc) formakövek felső lapjának közepén, kiüthető (22) íal-50 részi alkalmazunk, amint az a 7. ábra baloldali részén látható, míg az ábra többi részén a (22) falrészek már eltávolítottak. Az alsó (15) betonöv az (lc) ibrmakövek alsó lapjáig érhet, ha azonban egységes 55 mennyezotfelületet akarunk elérni, akkor az (lc) formakövek alsó végei közölt, ma­gában véve ismert módon, a formakövek­kel azonos anyagból (pl. tégiaanyagböl) készült (23) lemezeket helyezhetünk cl. 1. Formakő bordás vasbelonfödémekhez, jellemezve a formakő felső felületéből kinyúló , tar tó fejlemez-formáló, léc­alakú (6, 7) toldatokkal. 2. Az 1. igényben védeti formakő meg- 6? oldási alakja, jellemezve letörhető (6, 7) toldatokkal. 3. Az 1. vagy 2. igényekben védett forma­kövekkel előállított födénij melyre az a jellemző, hogy a padozat (11) párna- 7( fái az (1) formakövek (0, 7) loldatai közé sülyesztettek. 4. Az 1. vagy 2. igényben védett for­makő megoldási alakja, jellemezve a formakőnek felső részében, a (6, 7) 71 Loldalók alatt alkalmazott, kitörhető (12, 13) falrészekkel határolt (14) kamrákkal. 5. Eljárás bordás vasbetoníödémek elő­állítására, a 2. és 4. igényben védett, 81 formakövekkel, melyre az a jellemző, hogy a (4) bordák lépcsős (8a, 8b, 8c. 8d) fej,lemezeit egyes (6, 7; tolda­lok és (12, 13) fal részek letörésével létesített ürege kb;-n formáljuk. 8 ti. Eljárás vasbetonfödémek előállítására, a 1. igényben védett íormakövekkel, melyre az a jellemző, hogy az (1) ibrmakövek felső (12'. 13') sarkait le­törjük és a (11) párnafákat a forma- 9 kövek felső lapjának színtjéig süllyeszt­jük. 7. Eljárás bordás vasbetoníödémek elő­állítására, az 1. igényben védett forma­kövekkel, melyre az a jellemző, hogy 9 a negatív nyomatékok helyein a (4) bordákat, a (6, 7) toldatok magas­ságával egyező mér lékben, úgy maga­sítjuk, hogy a (6, 7) bordák és a ibrmakövek felső sarkai közötti bor- 1 nyokba (18) gerendarészeket helye­zünk és ezeket, a közöttük lévő közök kibetonozása után eltávolítjuk Ar agy maradandóan, párnafarészekül hasz­náljuk fel. 1 8. Az 1., vagy 1. igényben védett tonna kii A'áltozata. melyre az a jel­lemző, hogy a formakő felső feleiülelé­ből kinyúló egyik (19) vagy mindkél (20) toldat a formakő szélén van, 1 9. Eljárás bordás vasbetoníödémek elő­állítására. a 8. igényben védett forma­kövekkel, melyre az a jellemző, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents