115627. lajstromszámú szabadalom • Betűtartó

vagy rövidebb (a) csatornák vannak, ame­lyeket (h) bordák választanak el egymás­tól. Ha a készüléket fából készítjük, ak­kor az (a) csatornákat egy kellő vastag­íj ságú (c) lapból való gyalulás, vagy marás útján állítjuk elő és ezek szélességét olyanra választjuk, Hogy a fémhasábok szélességének feleljen meg. A (b) bordákat pedig célszerűen olyan szélesre vesszük, 10 hogy minden csatornában elhelyezett betű­sorhoz kényelmesen, vagyis a szomszédos sorban lévő fémtesteknek ujjainkkal való érintése nélkül térhessünk. A kéziszedés ugyanis a találmány szerinti készülék 15 használata mellett úgy történik, hogy jobbkézzel sorba haladva a csatornákon, illetve az ezekben betűképeikkel felfelé állva, egymás mellé rendezetten sorakozta­tott ugyanazon betűkből összeállított betű -:20 sorokon, a kéziratnak megfelelően rende­sen mutató- és hüvelykujjunkkal egymás után emeljük ki a betűket és tartjuk azo­kat előnyösen gyűrűs ujjunkkal, de még helyesebben kis ujjunkkal támasztva ad­:25 dig, amíg a kiszedett betűkből egy bizo­nyos hosszúságú sorrész alakul, illetve ez már olyan hosszú lett, hogy tovább való növelése a sorrész három ujjal való tartá­sának biztonságát veszélyeztetné. Az így -30 kiszedett sorrészt a balkéz támogatásának i elhasználásával a készülék mellett vagy íölött elhelyezett szedőhajóba rakjuk be. Az ily kézi betűszedéssel tehát az ú. n. szedő vasat teljesen mellőzhetjük és ennél­.35 icgva a négy-öt sor szedésnek a szedővas­lóí a szedőhajóba való átemelését is, ami aránylag ugyancsak nagy időveszteséget jelent. Az eddigi szedőszekrényt pótló és a fen­-40 tiek szerint igen gazdaságos kéziszedést biztosító betűtartó készülék hozzávetőleg tábla-alakot mutat és így aránylag na­gyobb területet foglal el. Ha tömöttébb elrendezésre törekszünk .45 vagy ezt a nagy betűanyag teszi kívána­tossá, akkor a 4—6. ábrákon példaképpen bemutatott kiviteli alak szerint úgy já­runk el, hogy a betűket és az összes anya­got egymás fölött emeletesen elrendezett, 50 zárt (d) betűcsatornákban helyezzük el, amelyeket úgy kapunk, hogy egymással párhuzamos és egymástól a betűszélesség­nek megfelelő távolságban lévő két (e) oldalfal között egymással párhuzamos (g) 155 válaszfalakat alkalmazunk. Az oldalfalak a (d) betűcsatornák egyik vége felé lép­csős kiképzésűéit és a lépcsős kiugrások­nak megfelelő hosszon a csatornák nem­csak a végek felé, hanem felülről is nyi­tottak, úgy hogy a kéziszedés módja a 60 fentiekben leírttal megegyezik. Itt csupán arra kell rámutatnunk, hogy a szedés fo­lyamán az egyes csatornákban elhelyezett, betűk közül a szabadon kiálló és így ké­nyelmesen hozzáférhető betűk fogyásával 65 gondoskodnunk kell arról, hogy a csator­nák zárt részében lévő betűk megfelelő arányban előretolódjanak. Erre való a (g) csatornaíenéken csúszó (h) tclóka, melyen a recés szélű és körülfutó hornyú (i) zsi- 70 nórkorong, valamint a csatornafenék két vége körül vezetett <k) zsinór két végét erősítjük meg. Zsinórlazulás elkerülése végett célszerűen (m) csavarrugót ikta­tunk be. Az ismertetett előretoló szerkezet 75 alkalmas arra, hogy jobb kezünkkel való szedés közben is bal kezünkkel azokat a zsinórkorongokat forgassuk el, amelyek­kel a hozzájuk tartozó csatornákban elhe­lyezett betűket kívánjuk előretolni, hogy 80 a jobboldali (n) betűk egy része a lépcső­szerű kiugrások helyein szabadon hozzá­férhető legyen. Zsinórkorongos mozgatószerkezet he­lyett használhatunk, pl. meredek menetű 85 csavarból és ehhez tartozó csavaranya­menetes tolókából álló betűtolókészülé­ket is. A 4. és 5. ábrán csak egy eleme látható a ferde csatornájú, lapos betűtartókészü- 90 léknek és világos, hogy ilyen elemekből annyit sorakoztatunk egymás mellé, amennyit a mindenkori betűanyag meg­kíván. A zárt profilú és csupán két végű­kor nyitott csatornák itt is különböző 95 hosszúak, hogy aszerint használjuk fel azokat az egyes egyforma betűkhöz, jelek­hez vagy kizáródarabokhoz, amilyen sű­rűn a kiszedendő szövegben előfordulnak. Azáltal, hogy a betűket velük meg- 100 egyező széles csatornákban betűképükkel felfelé, egymás mellé sorakoztatva, rende­zetten helyezzük el, úgy hogy a szedés minden rendezési munka nélkül, két újjal való kiemelésre egyszerűsül le, az eddig 105 elérhető teljesítményt többszörösére emel­jük, anélkül, hogy a kézi szedés jellegét megszüntetnék vagy költséges berende­zésre volna szükség. Szabadalmi igények: 110 1. Betűtartó készülék kézi szedéshez, ame­lyet a hetük szélességével megegyező széles, a rendezett és egymás mellé lap­jukkal sorolt betűegyedeket, jelidom­darabokat vagy kizáródarabokat álló 115

Next

/
Thumbnails
Contents