115039. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és kemenceanyagok hőkezelésére, kiváltképpen szénlepárlásra

mány szerint ebben az esetben a csövek közül legalább a legbelső a feldolgozás folyamán ide-odalengő mozgást végez. Az ide-odaiengethető csőnek felül való fel-5 függesztését eredményező (fl) ágyazás tetszőleges kivitelű ós pl. közönséges, úgynevezett talpcsapágy vagy görgős csapágy stb. leket. A fűtött üreget kozre­záró csöveknek nem kell feltétlenül, amint 10 ezt a rajz mutatja, egymáshoz képest koncentrikusan elrendezve lenniök, ha­nem az egyik cső a másikhoz képest excentrikus elrendezésű is lehetne, amivel azt érjük el, hogy az egyik vagy mindkét 15 cső ide-odaiengetésénél a közrezárt üreg­ben levő anyagot periodikusan tömörít­jük, ami némely anyagnál előnyös. Ugyan­ezt a hatást elérhetjük, sőt fokozhatjuk, ha a két cső keresztmetszeti alakja egy-20 máshoz mértanilag nem hasonló, tehát pl. a két cső közül csak az egyik, előnyösen a külső kör keresztmetszetű, míg a másik szögletes vagy elliptikus keresztmetszetű, azonban lehetséges az is, hogy mindkét 25 cső szögletes vagy elliptikus keresztmet­szetű, vagy pedig az egyik cső szögletes, a másik pedig elliptikus keresztmetszetű. Szabadalmi igények: 1. Eljárás anyagok hőkezelésére, kivált-30 képen szén lepárlására, melynél a fel­dolgozásra kerülő anyag két álló cső közötti fűtött üregen vándorol át és ezt az üreget a belső cső belső köpeny­felülete felől fűtjük, azzal jellemezve, 35 hogy ez (a, f) csövek közül a feldolgo­zás folyamán a külső (f) csövet hossz­tengelyvonala körül állandóan vagy időnként ide-odalengetjük. 2. Az 1. igényben védett eljárás fogana-40 tosítási módja, azzal jellemezve, hogy a csövek közül legalább az egyiket 180°-nál, még előnyösebben 90°-nál kisebb szögelfordulással lengetjük ide­oda. 45 3. Kemence az 1. vagy 2. igényben vé­dett eljárás foganatosításához, azzal jellemezve, hogy a fűtött üreget közre­záró (a, f) csövek közül a külső (f) cső egy, e csövet előnyösen 180°-nál, még 50 előnyösebben 90°-nál kisebb szögelfor­dulással saját hossztengelyvonala kö­rül ide-odalengető (f3) hajtószervvel van összekapcsolva, míg a belső (a) cső a két cső közötti üreg fűtőfelülete. 55 4. A 3. igénykén védett kemence fogana­losítási alakja, azzal jellemezve, hogy a közvetlenül fűtött belső (a) eső az ide-odaiengethető külső (f) csőhöz ké­pest szintén ide-odalengethetően van beépítve. 60 5. A 3. vagy 4. igényben védett kemence foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a fűtött üreget közrezáró (a, f) csövek közül az ide-odalengethető külső (f) cső köpenyén különböző ma- 65 gassági szintben a gáz- és/vagy gőz­nemű termékeket elvezető (f4) nyílá­sok vannak, melyeken át a két cső ál­tal közrezárt üregbe előnyösen helyt­álló (hl) tisztító ujjak nyúlnak. 70 6. Az 5. igényben védett kemence foga­natosítási alakja, azzal jellemezve, hogy az (a, f) kemencecsőpár körüli kemencetér harántrekeszekre van oszt­va akként, hogy a hőkezelés illó termé- 75 kei elkülönítetten elvezethetők. 7. A 3—6. igények bármelyikében védeti kemence foganatosítási alakja, jelle­mezve a belső (a) fűtőcső alsó végén levő, a két (a, f) cső által közrezárt 80 üregen túlterjedően kiálló (a4) kari­mával vagy vállal, valamint az ide­odalengethető külső (f) cső alsó végén levő, a karimára vagy vállra jutó anyagot lesodró (f5) szárnyakkal. 8 » 8. A 3—4. igények bármelyikében védett kemence foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a fűtött üreget közre­záró (a, f) csövek közül legalább az egyik, előnyösen azonban mindkettő a hidegebb csővégnél, még pedig előnyö­sen a hőkezelési téren kivíil fel van függesztve. 9. A 8. igényben védett kemence fogana­tosítási alakja, azzal jellemezve, hogy 95 a felfüggesztett csövek közül legalább az egyiknek önsúlya (d) ellensúllyal legalább részben ki van egyenlítve. 10. A 3—9. igények bármelyikében védett kemence foganatosítási alakja, azzal 100 jellemezve, hogy az ide-odalengethető (f) cső fent hidegebb (fl) végénél fogva van meghajtva. 11. A 3—10. igények bármelyikében védett kemence foganatosítási alakja, azzal 105 jellemezve, hogy a fűtött üreget közre­záró csövek közül legalább az egyik az adagolás oldala felőli végen (a5, illetve f6) tömítésben van vezetve akként, hogy hőtágulás folytán a tömítésben 110 vagy ezen át dilatálhat. 12. A 3—11. igények bármelyikében védett kemence foganatosítási alakja, jelle­mezve a belső (a) fűtőcsőbe helyezett. a fűtőgáz számára e csőben áramlási llf

Next

/
Thumbnails
Contents