113523. lajstromszámú szabadalom • Fotoelektromos cella

réteget alkotja. Eközben a cellafal aima részét, mely később a cella ablakát al­kotja, ismert módon, a rajzon nem ábrá­zolt ernyővel az ezüstlecsapódástól védjük. 5 A (14) ezüstróteg felvitele után azt ezüstoxidréteggel látjuk el; evégből ke­vés oxigént becsátunk a cellába és a ka­tódként szereplő (14) ezüstréteg és a (6) anód között elektromos kisülést hozunk 10 létre. Az oxigén fölös mennyiségének el­távolítása után a (13) kálciumot annyira felhevítjük, hogy az gázmentessé válik és némái kalcium elpárolog, ami a cella vá­kuumját javítja. Az elpárolgott kálcium 15 vékony (15) hártya alakjában a cellafal alsó részére rakódik. Erre céziumot vi­szünk a cellába és a cellát leforrasztjuk. Ezután a kálciumot újból felhevítjük, ez­zel nagyobb mennyiségű kálcium elpáro-20 log és a falon lecsapódik. Ezután a cellát felhevítjük, miközben ai behozott cézium egy része az ezüstoxid­dal reagál, úgy hogy céziumoxidrészecs­kék és ezüstrészecskék keveréke keletke-25 zik. A cella folhevítéee következtében cóziiumrészeesikók is behatolnak ebbe a keverékbe úgy, hogy céziumoxidrészecs­kékből, ezüstrészecskékből és céziumré­szecskékből álló (16) réteg keletkezik és 80 ezenkívül e kevert réteg vékony, célsze­rűen monomolekuláris (17) céziumréteget adszorbeál. A cella e felhevítésénél a cézium egy része a cella üvegével jön érintkezésbe 35 úgy, hogy gázok, különösen hidrogén, szabadulnak fel. Ily gázok fejlődtek a cella leforrasztása alkalmával is. E gázokat a (15) réteg kálciumja leköti, lígy hogy a (17) céziumhártya e gázokkal 40 szemben védett. Minthogy a kálcium gáz­lekötő híatását legerősebben elpárologta­tás közben fejti ki, szükség esetén némi kálciumot végül mégegyszer elpárologtat­hatunk. A (15) kálciumcükör azonban, 45 különösen a hevítési műveletnél, amely­nek a cellát alávetjük, annyira hatásos­nak bizonyult, hogy az utóbbi elpárolog­tatásra általában nincs szükség. A cella felhevítésénél nemcsak a gázo-50 kat kötjük le, hanem a cézium fölös mennyisége is ártalmatlanná válik, még­pedig az ón révén, mellyel a (9) ernyő bevont. E fém a cézium fölös mennyiségé­vel ötvöződik. A (9) ernyő a (3) lapítási 55 helyet a cellában elpárologtatott fémek­től is megvédi. Nyilvánvaló, hogy a kálciumot a cel­lába más módon is bevihetjük. így pl. redukálható kállciumvegyületiiek, pl. kál­ciumoxidnak redukálószerrel, pl. ciirkó- 60 niummal vagy tóriummal való keveréké­ből indulhatunk ki. Az ónt is hasonló módon, pl. ónoxid és cirkónium keveré­kéiből a celládban szabadíthatjuk fel. Egy­szerűsítést úgy érhetünk e'l, hogy a kál- 65 ciumot és az ónt egyetlen vegyületből, pl, kálciumszitajmátból fejlesztjük. A 2. ábra szerinti cellának (IS) süvege van, amelyet (19) drót hord és amely kál­cium és ón keverékét vagy ötvözetét tar- 70 talmazza. A süveig felső oldala ernyőként van kiképezve. Ez a süveg az 1. ábra (11) izzóspi ralisát helyettesíti. A süvegnek indukált áramok révén való felmelegíté­sével a kálcium és az ón elpárolognak és 75 (20) rétegként a cellafalra rakódnak. E réteg most már vigy a gázokat, mint a cézium fölös mennyiségét lekötheti. Ha a cézium fölös mennyiségét nem olyan fém, pl. ón segélyével távolítjuk el, 80 miely a céziummal ötvöződhet, hanem erre szenet használunk, melyet a talp kö­zelében helyezhetünk el, úgy az alkáli­földfémet a céziumnak széntől való ad­szorbeálása közben vagy ez adszorpció 85 előtt párologtatjuk el, Az adszorpciónál felszabaduló gázokat épúgy, mint a lefor­rasztásnál és a katód -formálásánál fej­lődött gázokat, az; alkáliföldfém gyorsan leköti. Ugylanezt érjük el, ha az üvegbura 90' talpát ólomüvegből készítjük ós a cézium fölös mennyiségét ez az ólomüveg köti le. Ez esetben is célszerű az alkáliföld­fé'met elpárologtatni, mielőtt az ólomüveg és a cézium közötti reakciót előidézzük. 95 Szabadalmi igények: 1. Fotoelektromos cella adszorbeált al­kálifémréteget tartalmazó fotoelektro­mos elektródával, azzal jellemezve, hogy a cellában ezen elektródán kívül 100 réteg alakjában alkáliföldfém (bárium, stroncium, kálcium) van. 2. Az 1. igényben védett fotoelektromos cella fogam,tosítási alakja, azzal jelle­mezve, hogy a cellát ernyő osztja két 105 részre és e részek egyike a fotoelek­tromos elektródát, másika pedig a3 alkáliföldfémet tartalmazza. 3. A 2. igényben védett fotoelektromos cella fogan,atoisítási alakja, azzal jelle- 110 mezve, hogy az ernyő, egészben vagy részben, az alkálifém fölös mennyisé­gét lekötni képes anyagból van. 1 rajzlap melléklettel.

Next

/
Thumbnails
Contents