112431. lajstromszámú szabadalom • Csalárd áramhasználatot jelző áramszámláló

— 2 — áram folyik keresztül, úgy hogy a két tekercs a (7) vasmagban azonos erősségű, de ellenkező értelmű mágneses tereket lé­tesít, amelyek egymást teljesen lerontják, 5 úgy hogy az elektromágnes nem jut mű­ködésbe. Ha azonban az áramot vagy an­nak egyrészét tiltott beavatkozás, pl. a (4) áram tekercs rövidre zárása vagy shuntöltése, révén a, (4) áramtekercs meg-10 kerülésével vezietik a (6) fogyasztóhoz, vagy pedig transzformátor szekunder áramát akként vezetik a (4) áramterlaer­csen keresztül, hogy az az áram,számlálót visszafelé hajtó forgató nyomatékot léte-15 sítsen, akkor a két (8, 9) tekercsen más­más ánam folyik keresetül, melyeknek eredő mágneses tere az elektromágnest működésre indítja. Az elektromágnes működésével akár 20 realis-ként, akár közvetlenül kivált vala­mely illetékteleneknek hozzá nem férhe­tően elrendezett jelzőkészüléket, amelynek az, elektromágnes vasmagjára szerelt ki­viteli példája a 2. és 3. ábrán látható. 25 A (8) és (9) tekercseket a (11) esévére bifiláris tekercselés módjára csévéltük fel, de a bifiláris drótot természetesen két egymással össze nem függő tekerccsé vágtuk szét. Az elektromágnes (7) vas-30 magjára (14) csavarral két (12, 13) tolda­tot erősítettünk L-áLakban meghajlított lemezek alakjában. A (15) fegyverzetet a (13) lemezbe csavaralt (16) csap körül for­gathatóan és a csap tengelye irányában, 35 eltölhatóan szereltük. A (16) csap körül csévélt (18) torziórugó a (15) fegyverze­tet teljes vonallal rajzolt nyugalmi hely­zetéből kilendíteni törekszik, dte a kilen­dítést megakadályozza a (12) lemezen 40 rögzített (19) ütköző, amelybe a fegyver­zet fogszerű (17) kiugrása kapaszkodik. Mihelyt azonban az elektromágnes műkö­désbe jut s a fegyverzetet a (3. ábrán lefelé) magához rántja, a (17) fog elválik a (19) 45 ütközőtől s a (18) rugó a (15) fegyverzetet a 2. áibrán szaggatva rajzolt helyzletébe lendíti. A fegyverzet kilendítésének az annak síkjából kihajlított, a (13) lemezbe ütköző (20) nyúlvány szab határt. A (15) 50 fegyverzettel összefüggő kis (21) jelzőko­rongnak a (21') helyen való megjelenése tanúsítja, hogy illetéktelen beavatkozás történt. A fegyverzetet, ill. jelzőkoirongot az elektromágnes működésének megszűn­tével is csak a mérő belsejébe férkőző il- 55 letékes szeméi] y állíthatja vissza nyu­galmi helyzetébe. Az elektromágnes tisztán relais-ként is működhet és akusztikai vagy optikai jel­zést is válthat ki. Pl. a relais működésé- 60 vei búgónak rendes körülmények kö­zött nyitott áramkörét maradandóan zárja. Szabadalmi igények: 1. Csalárd áramhasználatot jelző áram- 65 számláló, jellemezve a csalárd áiram­használatot bizonyító jelzést kiváltó kettős tekercselésű elektromágnessel vagy reliaisveJ, amelynek egyenlő áramerősség mellett egyenlő erősségű, 70 de ellentett értelmű mágneses tereklet létesítő két tekercselése közül az egyik a mérő áramtekercsével sorba van kapcsolva, a másik pedig a méretlen: vezetékágba van iktatva. 75 2. Az 1. alatt védett áram számláló kivi­teli alakja, melyre az jellemző, hogy az elektromágnes vagy relais két te­kercselése egyenlő menetszámú. 3. Az 1. vagy 2. alatt védett áramszám- 80 láló kiviteli alakja, melyre az jellemző, hogy az elektromágnes vagy relais fegyverzete vagy a fegyverzet működ­tieffcte jelzőkészülék olyan szerkezetű vagy elrendezésű, hogy működésié után 85 csak külső beavatkozással állítható vissza nyugalmi helyzetébe. 4. A 3. alatt védett áramszámlátok foga­natosítási alakjai, melyekre az jel­lemző, hogy a nyugalmi helyzetéből, 90 pl. rugó hatása alatt, kitérni törekvő fegyverzetet olyan ütköző tartja visz­sza nyugalmi helyzetében, amelytől a fegyverzet a mágneses tér hatása alatt elválik. 95 5. A 4. alatt védett áramszámlálók foga­natosítási alakjai, melyekre az elektro­mágniesen rögzített csap körül rugó hatása alatt elfordulni törekvő, a mág­neses tér hatása alatt pedig a csap ten- 100 gelyirányában elmozgó és elmozgása révén az ütköizőtől elváló fegyverzet jellemző. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents